Már csak egy régi mozdony és a hatalmas, bazilikaszerű belső tér emlékeztet a MÁV egykori szerelőcsarnokára, ahol nemrégiben bokrétaünnepet tartottak. A felújított épület a maga egyszerűségében igyekszik otthont teremteni az Operaháznak, mely hamarosan birtokba is veszi. A beruházás tervezője, Marosi Miklós elmondta: kihívást jelentett a lenyűgöző méretű épületetet a magyar zene 21. századi helyszínévé alakítani. A korábban lebádogozott deszkatetőt például úgy kellett átépíteni, hogy megfeleljen az opera akusztikai feltételeinek. Ilyen típusú felújításra nincs példa a világon.
"Az nem szokatlan, hogy egy operaház próbaterme külön épületben van. De ez több mint próbaterem. Itt minden együtt van, ami az előadáshoz szükséges: díszlettárolás, díszletgyártás, jelmezkölcsönzés, műhely a suszternek, a fodrásznak... Itt állítják majd össze ?adáskészre? a teljes előadást: itt történik a fények, a hangok, a színpadi szereplők beállítása, és a már elkészített anyaggal mennek át az igazi színpadra. Úgy kell elképzelni, mintha a végső formájába öntött előadást innen pendrive-on átvinnék a másik helyszínre, ott pedig elindítják, és megy minden úgy, ahogy azt a rendező a próbafolyamat alatt kidolgozta."
A felújítás tervezőinek kreativitását ösztönözte az is, hogy az ipari műemlék múltját, karakterét mindenképpen meg akarták őrizni. Ebbe a koncepcióba nem fért bele sem a márvány, sem az arany stukkó használata. Marosi Miklós elárulta: az építészek kezében vannak olyan rafinált eszközök, amellyekkel meg tudják teremteni a pompa illúzióját, megtartva ugyanakkor a szerkezet szépségét. Például csiszolt betonnal vagy a színek kiválasztásával el tudják érni, hogy az épület nyers vonzereje érvényesüljön.
A 19. század végén Feketeházy János tervezte ipari csarnokot szerencsére megkímélte a történelem: a két háború és a forradalom alatt kapott kisebb belövéseket, de a fő jellegzetesség, a szegecselt acélszerkezet sértetlen maradt.
?Ez a korszak ipari technológiájának legkorszerűbb eleme volt. A felújítás során tátott szájjal csodáltuk a régi mesterek hihetetlen tudását. Egy Kossuth-díjas professzor, aki velünk dolgozott, boldogan újságolta egy felmérés után: kivételes szerencse, hogy a tartószerkezet elkészülte idején még nem ismerték a hegesztett acélt, ezért szegecsekkel dolgoztak. Ezt a technikát, amelyet például a Lánchíd építésénél is használtak, ma már kevesen ismerik. Szerencsére azt a néhány embert, aki még tud ilyet készíteni Magyarországon, sikerült megnyerni a munkánkhoz.?
Nemcsak a tartószerkezet felújításához találtak elfeledett módszerekkel dolgozó mestereket. A homlokzat nyers téglából készült, összefestékezett falának helyreállításában is segítettek speciális tudással rendelkező emberek. Így lehetett megoldani a kezdetben lehetetlennek tűnő feladatot, hogy a Kőbányai útra néző épületrészt eredeti szépségében állítsák helyre.
Marosi Miklós szerint a műhelyház az eredetileg tervezettnél akár több feladatara is alkalmas lehet. ?A két színpadon napközben zajlanak a próbák, de este kiürülnek a termek. Kőbányának nincsen kőszínháza, ugyanakkor itt van két csodás színházterem magas színvonalú technikai felszereltséggel, ahová más társulat is jöhetne előadást vagy más rendezvényt tartani. Akár az Operaház is használhatná újabb játszóhelyként, ahol például fiatal szerzők kísérleti kamaradarabjait mutathatnák be. Úgy vélem, van annyi zeneszerető ember Budapesten, hogy megtöltse ezt az épületet.?
Az Operaház vezetésének kívánságára az épület múltját jelkép formájában is megőrzik.
"Ókovács Szilveszter főigazgató megszerezte a magyar vasút egyik legszebb múzeumi darabját, egy étkezőkocsit. Az Operaház vállalta a felújítását, hogy később ez lehessen a színház büféje. Annak, aki nem ismeri az épület történelmét, furcsának tűnhet majd, hogy itt áll egy mozdony. De ez nem csupán dísz, hanem a magyar ipartörténet szimbóluma."
Fotók: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond.
A nyitóképen Marosi Miklós. Fotó forrása: Közti Zrt.
