A teljes körűen felújított film először lesz látható mozivásznon az Uránia Nemzeti Filmszínházban december 12-én.

Az ünnepi vetítés előtt Kelemen Barnabás hegedűművész és Kokas Dóra csellóművész ad rövid koncertet. A filmet követően Várszegi Asztrik emeritus pannonhalmi főapáttal, Darvas István főrabbival, Kabay Barna filmrendezővel, Petényi Katalin forgatókönyvíróval és Szabó Gábor operatőrrel Molnár Antal, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének igazgatója beszélget.

Az 1984-ben Oscar-díjra jelölt film gyermekszemmel ábrázolja a holokausztot. Jób, a hét gyermekét eltemető zsidó parasztgazda 1943-ban egy keresztény kisfiút fogad örökbe, hogy legyen örököse vagyonának, folytatója kultúrájának. A bibliai vonatkozású történet Zenthe Ferenc, Temessy Hédi, Fehér Gábor és Rudolf Péter emlékezetes alakításával emberközelbe hozza és humorral szövi át az együtt töltött egy évet, amely során Lackó megismeri a zsidó hagyományokat, a paraszti élet szépségét és titkait. A néző az ő rácsodálkozó, gyermeki tekintetén át szembesül a holokauszt felfoghatatlan és ábrázolhatatlan borzalmával, amikor a nevelőszülőket elhurcolják.

A Filmalap 2017-ben hirdette meg a magyar filmkincs hosszú távú megőrzését szolgáló Nemzeti Filmdigitalizálási és Restaurálási Programot, amelynek részeként a Filmarchívum és Filmlabor igazgatóságok összehangolt munkájának eredményeképpen évi 25-30 magyar játékfilm újul meg.

Gyöngyössy Imre és Kabay Barna filmjének 4K felbontású, teljes körű restaurálása 2019-ben készült el. A Jób lázadása szín- és fényvilágát Szabó Gábor operatőr bevonásával rekonstruálták, a hangsávokat az eredeti mágnesszalag digitalizálását követően Petényi Katalin és Kabay Barna közreműködésével újították fel a hangrestaurátorok.