Az Idolok és riválisok című tárlat nemcsak azt mutatja meg, miként versenyeztek egymással az ókori, a reneszánsz vagy a barokk művészek, hanem újra szembeállít több, akkoriban egymással rivalizáló alkotást is. Melyik a jobb? Lehet szavazni!

A versengés már az ókor óta jelen van a művészetben. Egyes műalkotások a versenyszellemnek köszönhetően születtek meg, majd váltak a művészettörténet ikonikus darabjaivá.

Erre a versenyre fókuszál a Bécsi Szépművészeti Múzeum 2022. szeptember 20-án nyíló új kiállítása, az Idolok és riválisok – Művészek versengése. A múzeum legféltettebb kincseiből és hatvan nemzetközi gyűjteménytől kölcsönkapott alkotásból álló tárlat az ókortól az 1800-as évekig mutatja be a művészek – Michelangelo, Tintoretto, Tiziano, Cellini, Rubens – versengését.

A kiállításon ugyanis több olyan alkotás is látható, amelyek a versengésnek köszönhetik létrejöttüket, és már eleve azért alkották őket, hogy aztán összemérhessék mások művével. A korabeli művészek sokszor nemcsak kortársaikkal versenyeztek, de régóta halott hírességekkel is.

A 2023. január 8-ig látható tárlat különlegessége, hogy számos festmény és szobor most először látható Ausztriában, és egy közönségszavazás is csatlakozik hozzá. A kiállítás honlapján bárki szavazhat, hogy az egy témára készült alkotások közül szerinte melyik a legjobb, illetve ki a jobb művész.

Forrás: Turizmus.com. A képen a kiállítás plakátja. Forrás: Kunsthistorisches Museum