A C-dúr, "Kaiserquartett" néven ismert vonósnégyes lassú tétele (Poco Adagio. Cantabile) a napóleoni időkben vált német-római császári himnusszá, és meg is maradt osztrák és német himnusznak. Hitler új szöveget íratott rá (Deutschland Deutschland über Alles, az eredeti Gott erhalte unser Kaiser helyett). Ma is ez a német himnusz, persze újra csak más szöveggel. De hogy az eredete egy szelíd-lágy Haydn vonósnégyes tétel, vélem, sokan még a német anyanyelvűek közül sem tudják.
Ez a darab is szerepelt a Quatuor Mosaiques műsorán, és valójában ez volt a legkevésbé érdekes epizód azon a koncerten. (Elhangzott még a D-dúr és a g-moll vonósnégyes.) A bécsi együttes (Erich Höbarth, Andrea Bischof, Anita Mitterer, Christophe Coin) ma, és jó ideje már talán a világ legjobbja. A velük való összehasonlítás a legtöbb együttest azonnal hátrább sorolja, átminősíti, így a két nappal korábban hallható, akkor meggyőzőnek tűnő Tomasini Vonósnégyes játékát is.
A Quatuor Mosaiques mindent megtestesít, ami szép, jó, nagyszerű és nemes a zenélésben: csodálatos, fényes, telt hangzást, tökéletes pontosságot, átélt, megértett és lélekből interpretált, technikailag tökéletesen kivitelezett játékot. Mesteri együttesvezetést a primárius Erich Höbarth kivételesen magasszintű játékával, és vele egyenrangú másik három muzsikus egy lélegzetre történő zenélését. A forte úgy erőteljes, hogy nem agresszív, ami sok magyar kamara (és nem kamara) együttes hibája, a piano olyan leheletszerű, hogy alig rebben a levegőben, mégis egyszerre hal el a négy hangszeren, a szólisztikus részekben semmi megtorpanás egyetlen muzsikusnál sem.
Nem nélkülözi előadásuk a humort, a frissességet sem, miközben ahol kell, megkapóan drámai. Valódi karakterek születnek, a tételcímek nem maradnak csupán tempójelzések, megtelnek tartalommal, minden darabról és annak minden mozzanatáról gondolnak valamit, és mindezt egymással teljes összhangban szólaltatják meg. Ők a kamarazenélés egyik csúcsát jelentő vonósnégyes játéknak kétségtelenül valódi mesterei, a régizenélésben mindenképpen. Kár, hogy Budapestre nem hívják őket, mert noha Fertődön nem először járnak, így csak egy maroknyi közönség hallhatja őket. Az is sajnálatos, hogy a fesztiválon résztvevő művészek is sorra elutaznak fellépésük után, így sem a Tomasini Vonósnégyes, sem a többi hangszeres művész nem hallgatta meg őket, pedig a "Kaiserquartett" nevet plagizálva ezt mondhatnám: ők a kvartett császárai.
