tompos_katya_2017_0940bw_600x600.png
Tompos Kátya

Csaknem 60 programmal várja visszatérő és új vendégeit Buda hangulatos nyári színháza, a Városmajori Szabadtéri Színpad június elejétől az első szeptemberi hétvégéig. Már harmadik alkalommal, június 10-én 10:30-tól Vakációváró Fesztivállal, a Vaskakas Bábszínház előadásával, majd pedig egész napos mulatozással, programokkal és Halász Judit-koncerttel indítják útjára a színes programsorozatot, köztük a vasárnap délelőtti matinéelőadások sorát. Esténként pedig komoly- és könnyűzenei, jazz-, indie-, tradicionális és crossover koncertekkel várják a látogatókat. A 2018-as nyári műsorban megtalálhatunk olyan visszatérő vendégeket, mint Palya Bea, Micheller Myrtill ? aki magyar népzenék által ihletett lemezbemutató koncertjét hozza el ?, a Budapest Bár, Rákász Gergely, Vásáry Tamás, Szőke Nikoletta és Gájer Bálint ? akik a Bernstein 100 évforduló kapcsán valódi ?jazz side story?-val készülnek ?, Szűcs Gabi, Váczi Eszter, Falusi Mariann vagy Horgas Eszter. A kedvelt visszatérő fellépők mellett olyan új együttesek, fiatal formációk és estek is bemutatkoznak a színpadon, mint Petruska, aki a Ferenczi György és az 1sö Pesti Rackák zenekarral összefogva készül egy fergeteges estére vagy Tompos Kátya Holdjárat című koncertje Hrutka Róbert kíséretében, de olyan legendás előadók is tiszteletüket teszik a majorban, mint Dés László vagy Kern András saját zenés estjükkel.


petruska_csuszka__002__600x385.png
Petruska és a Ferenczi György és az 1sö Pesti Rackák zenekar

A zenei csemegék mellett ? ahogy a korábbi években ? ezen a nyáron is meghatározó lesz a színházi előadások műfaji sokfélesége, a nyári fesztiválra eddig is jellemző gazdag és színes műsorkínálat. A Városmajori Színházi Szemlét június 6. és július 7. között rendezik meg, melynek versenyprogramjába ismét hat vidéki színház hat kiváló előadását válogatják be. A végleges versenyprogramról április elején rántják le a leplet a szervezők. A Szemlén kívül is számos kiváló színpadi előadás közül csemegézhetnek az érdeklődők. A Group ?n? Swing zenekar a tavaly bemutatott Holdfény mulató című koncertmusical nagy sikere után idén az elmúlt száz év szerelmes slágereiből állít színpadra egy különleges hangulatú előadást. A nyár további programjában megelevenedik az egyik legnagyobb filmklasszikus, a Casablanca a Miskolci Balett tolmácsolásában, a szolnoki Szigligeti Színház a Janika című előadásával, a kecskeméti Katona József Színház pedig Michael Faryn fergeteges komédiájával, a színházi kulisszatitkokat reflektorfénybe helyező Függöny fel! című előadással vendégszerepel. Visszatér Budaörsről a kedvelt ifjúsági előadás, A két Lotti, valamint elhozzák a Komámasszony, hol a stukker? című magyar komédiát. Az Orlai Produkció három előadása, a Love love love, a Bocs, félrement és a legfrisebb, márciusi bemutató, a Dühöngő ifjúság is bemutatkozik a Majorban.

A Budapesti Nyári Fesztivál hivatalos oldalán már megtalálható a hatalmas kínálat egy része, de érdemes időről időre visszalátogatni, ugyanis hétről hétre újabb produkciókról, bemutatókról, gyerekelőadásokról és koncertekről hullik le a lepel!

További információk: www.szabadter.hu