„A kerti programok május 29-én vasárnap a részben ingyenes gyereknapi kínálattal indulnak. Június 10-én a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara játszik, 25-én a Balaton RETROspektív szabadtéri kiállítással kapcsolódunk a Múzeumok éjszakájához, számos tematikus sétát szervezünk a Palotanegyedben” – sorolta Sikota Krisztina, a Várkapitányság NZrt. vezérigazgató-helyettese a keddi sajtótájékoztatón.

Mint kiemelte, a gyereknapi programok között lesz Föld körüli kalandtúra játékos feladatokkal, vezetett séták a Várban található állatok jegyében, valamint Csipkerózsika táncelőadás. A június 11-től augusztus 22-ig a Várkert Bazár rámpáján megtekinthető Balaton RETROspektív-hez kapcsolódva Balaton tematikájú filmeket vetítenek.

„A nyári kínálat részei a Palotanegyedet felfedező séták, amelyek az újjászületett épületeket és helyszíneket, köztük a Szent István-termet, a Palota kupoláját és a Nádori kriptát mutatják be, a Shalom, Buda! séta a polgárvárosban pedig a budai zsidóság fontos helyszíneihez vezet” – mondta Sikota Krisztina.

A nyári programsorozatában lesz Európa Kiadó-koncert június 11-én az Öntőház udvarban.

Menyhárt Jenő, a nyolcvanas évek elején indult zenekar vezetője arról számolt be, hogy bő repertoárral készülnek, minden korszakukból játszanak, és lesznek dalok a legutóbbi, Love 2020 című anyagról is. „Annak idején az Európa Kiadó nem játszott az Ifiparkban, amely a mai Várkert Bazár helyén volt, az underground csapatok nem igazán léphettek itt fel. Egy kivételre emlékszem: mintegy negyven éve a Hobo Blues Band előtt zenélhetett a Kontroll Csoport, és akkor két számba én is beszálltam” – idézte fel Menyhárt Jenő.

Az öltözködés pszichológiájáról esik szó június 16-án a lélekMETSZET-sorozat évadzáró programján. Tárnok Zsanett pszichológus, a sorozat házigazdája kiemelte: Szolnoki Nikolett stílustanácsadó beszélgetőtársa Epres-Benedek Panni lesz, az érdeklődők megtudhatják, miként hat az öltözködés az önbizalmunkra, önazonosságunkra.

Az öt éve indult Várkert Irodalom-sorozat szezonzáró estje június 21-én (szintén az Öntőház udvarban) Márai Sándorné Metzner Lola naplójára épül. Juhász Anna irodalmár, a Várkert Irodalom Aposztróf-sorozatának szerkesztő-műsorvezetője kitért arra, hogy az 1948-tól vezetett naplóban, amely Ötvös Anna szerkesztésében nemrég jelent meg, Márai Sándor író feleség irodalomról, életről, szerelemről vallott nézetei ismerhetők meg. A pár 63 éven át élt együtt, a két szemszöget László Zsolt és Hegyi Barbara színművész, valamint Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész közreműködésével élvezhetik a nézők.

A Várkert Bazár új, Electric Lounge című sorozatának nyitányaként június 24-én az Öntőház udvarban egy új projekt, a Followtheviolin & Fman ad műsort.

A duó egyik tagja, Farkas Izsák hegedűs elmondta: Molnár Tibor énekes-beatboxossal (Tha Shudras) loopert fognak használni. Az est az improvizációra épül, többféle stílusban. Augusztus 11-én Zságer Balázs lép fel Transcendent Waves című estjével az Electric Lounge-ban.

A nyárzáró program a tervek szerint a Piramis zenekar fellépése lesz szeptember 24-én.

Nyemcsók János énekes a sajtótájékoztatón elmondta: a napokban jelenik meg CD-jük, amely egy négy évvel ezelőtti koncert anyaga. Akkor a 2017-ben elhunyt basszusgitáros, Som Lajos emlékének adóztak, 2019-ben aztán Gallai Péter billentyűs is meghalt. „A lemezen az 1979-es legendás ifiparkos Piramis-koncert dalai, valamint más számok is hallhatók. A hetvenes években sokat jártam ide Piramis-koncertekre” – mondta Nyemcsók János, aki az egykori frontember, Révész Sándor szerepét vette át.

A Várkert Bazárban a június 27-i Szédületes Tudomány eseményen az e-mobilitás témakörét járják körül meghívott szakértőkkel egy beszélgetés keretében, amelyen kiállított járművek is szerepelnek majd.

Áron András nagyzenekari projektje, a Black Circle Orchestra július 27-én ad koncertet, a ritkán hallható könnyűzenei produkciókat felvonultató YBL POP széria keretében június 18-án a Flanger Kids és a Laiho játszik. Július 12-én Klasszik Lasszó – Magyar szakítós címmel lesz irodalmi koncert Czinki Ferenc íróval és Vitáris Iván énekessel a Szárazárok színpadon, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadásában július 26-án pedig A Tenkes kapitánya kerül színre a Várkert Bazárban.

Fotók: Várkapitányság