1956. június: a poznani esemény és az újságíróvita

Egyéb

Rákosi Mátyás: "Két váratlan dolog történt az utóbbi időben, a poznan-i esemény és az újságíróvita".

1.

Történész vita a Petőfi-körben: "A marxista történelemtudomány időszerű kérdései" címmel a Petőfi Kör történészvitát rendez, ahol Andics Erzsébet akadémikus, a pártközpont kulturális osztályának vezetője szinte hisztérikus rohamot kapott attól a kérdéstől, hogy Kun Béla, a munkásmozgalom árulója, miképp lett a Tanácsköztársaság dicsőséges vezetője.

Leváltják Molotov szovjet külügyminisztert, aki a jugoszlávokkal való megbékélés egyik fő ellenfele. Utóda Sepilov.

3.

Magyarország - Belgium 4:5 (3:1)

6.

60. születésnapja alkalmából csaknem száz közéleti személyiség, író, újságíró, művész, tudós kereste fel Orsó utcai házában Nagy Imrét, a mind kiterjedtebb pártellenzék tekintélyes figuráját. Nagy Imre egyelőre semmiféle akcióban nem vesz részt.

8.

Egyhetes látogatásra érkezik Budapestre Szuszlov, és tanácskozik a pártvezetés tagjaival, valamint Kádár Jánossal és Nagy Imrével.

9.

A Petőfi Kör rendezésében sor kerül a volt népi kollégisták baráti találkozójára, a NÉKOSZ rehabilitálása jegyében.

Magyarország - Portugália 2:2 (0:1)

13.

Az utolsó brit egységek is elhagyják a Szuezi-csatorna övezetét.

14.

"A marxista filozófia időszerű problémái" címmel a Petőfi Kör filozófusvitát rendez. Szigeti József a nyílt színen kért bocsánatot a Révai József által kiátkozott Lukács Györgytől. Rákosi szerint Lukács "a vitát nemcsak Sztálin, de a párt elleni ügyes támadásokra használta ki". A pártvezető így rakta helyre a filozófust: "Lukács György meglett korában, mint hegeliánus került a kommunista mozgalomba s minden - ismétlem: minden - nehéz szituációban kiütközött rajta a hegeli nevelés. A dialektikus materializmus soha nem vált vérévé."

16.

Az Irodalmi Újságban megjelenik Tardos Tibor A tengervíz sós című szatirikus cikke, amelyben bírálja a kommunista propagandát.

Bukarestben a hadbíróság újratárgyalja dr. Csőgör Lajos, Balogh Edgár, Demeter János és Jordáky Lajos perét, majd felmentik őket a korábbi vádak alól.

Meghalt Hajnal István történész.

18.

A Petőfi Kör megrendezi a volt partizánok és illegális pártmunkások baráti találkozóját a budapesti fiatal értelmiségiekkel a Magyar Néphadsereg Váci utcai Központi Tiszti Házában.

Rajk Júlia felszólalásában elmondta: "megrendülten állok előttetek, ötévnyi börtön és megaláztatás után... ami a börtönt illeti, Horthy börtöneiben jobbak voltak a viszonyok még a kommunisták számára is, mint Rákosi börtöneiben. Nekem nemcsak a férjemet ölték meg, de apró gyermekemet is elrabolták tőlem; éveken át egyetlen levelet nem kaphattam, egyetlen hír sem jutott el hozzám, még arról sem: mi van a kisfiammal. Ezek a bűnözők nemcsak Rajk Lászlót gyilkolták meg, hanem minden érzést és becsületet megtiportak ebben az országban. Gyilkosokat nem lehet megbírálni; gyilkosokat meg kell büntetni. Én nem nyugszom meg addig, amíg azok, akik tönkretették az országot, a pártot, az emberek ezreit pusztították el, és millióit boldogtalanságba taszították, el nem nyerik büntetésüket. Elvtársak, segítsetek engem ebben a harcomban!"

Az illegális kommunista Gergely Erzsébet Rákosi és Gerő lemondását követelte, Ujhelyi Szilárd kijelentette: "Egész népünket kell rehabilitálni."

20.

A Petőfi Kör újabb vitája: "Hazánk természeti és gazdasági adottságainak kiaknázása népgazdaságunk tervezésében".

22.

A szovjet blokk vezetőinek kétnapos találkozója Moszkvában a Jugoszláviához való közeledés jegyében.

23.

Nasszert köztársasági elnökké választják, nyilatkozata értelmében Egyiptom "demokratikus köztársság".

26.

Az NSZK-ban a Bundestag bevezeti az általános hadkötelezettséget.

27.

A Petőfi Kör vitát rendez a sajtó és a tájékoztatás kérdéseiről. A helyszínen, a Központi Tiszti Házban negyed ötkor már telt ház volt. A vitát az épületbe bejutni nem tudó hat-hétezres tömeg hangszórókon követhette.

Losonczy Géza követelte Nagy Imre visszatérését a politikai életbe (aki nem volt jelen a gyűlésen), a hallgatóság skandálni kezdte: "Vissza a pártba! Vissza a pártba" - és percekig tapsolt. A felszólalók felvetették a sajtó felelősségének kérdését a demokratizmus és a szocializmus eltorzulásában, de a felelősség elismerése mellett azt is megállapították: mivel a sajtó nem független, nem lehet az egész politikai rendszertől elszakítva vizsgálni és értékelni.

A szakmából kiszorított rehabilitálandók között Fazekas György, Gimes Miklós, Haraszti Sándor és Vásárhelyi Miklós nevét említették. Hajnali négykor félbehagyták a vitát, s a PB rendkívüli ülése még aznap betiltotta a rendezvényt (A következő téma a "törvényesség" lett volna.)

28.

A lengyelországi Poznanban mintegy 100 ezer munkás vonul az utcára, az élet- és munkakörülmények javítását, valamint szabad választásokat követelve. A biztonsági erők fegyverrel verik szét a tüntetést. Az összecsapásnak mintegy 100 halálos áldozata és több száz sebesültje van, körülbelül 600 tüntetőt letartóztatnak.

29.

Marilyn Monroe feleségül megy Arthur Miller drámaíróhoz.

30.

Az MDP KV rendkívüli ülésén határozatban ítéli el a Petőfi Kör pártellenes megnyilvánulásait. Rákosi a sajtóvitáról azt mondta: "Hosszú idő óta ez volt a legkomolyabb szervezett támadás pártunk, népi demokratikus rendünk, s nem utolsó sorban a munkásosztály ellen".