A Moszkvát Washingtonnal összekötő forródrót létrehozásáról 1963. június 20-án írták alá a szovjet-amerikai megállapodást.
Az amerikaiak által forródrótként, a szovjetek által vörös telefonként ismert szerkezet rendszeresítése előtt Kennedy és Hruscsov még közvetítő ügynökökön keresztül tárgyalt a kubai rakétaválság során. A forródrót végén található kezdetleges teleírógépet csak a hetvenes évektől váltotta fel közvetlen telefonvonal.
A vörös telefon először 1967-ben a hatnapos háború idején csörrent meg. A vonal szovjet végén a Kreml alagsorából Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök, Jurij Andropov KGB főnök és Andrej Gromikó külügyminiszter jelentkezett Lyndon B. Johnson amerikai elnöknél.
Az egykori szovjet és amerikai vezetők tárgyalásairól, valamint a hidegháború egyik legfontosabb szimbólumáról az egykori hivatalos tolmács és fordító is megemlékezett az orosz televízióban.
Az SzKP három főtitkárának is tolmácsoló Viktor Sukhodrev például elmesélte, mennyire meglepődött Koszigin, amikor rájött, hogy valójában nem is telefonon beszél: "Akkor végül is hogyan léphetünk kapcsolatba?"- kérdezte. "Nem telefon, hanem csak egy teleírógép segítségével, mely éppenséggel minden postán megtalálható" - világosította fel Koszigint a tolmács.
A transzmisszió két lépésben zajlott: a szöveget először egy tolmács lefordította angolra, majd egy operátor elküldte Washingtonba. Az egykori tolmács szerint Koszigin, Gromikó és Andropov feltűnése mindig nagy riadalmat okozott a fordítók és operátorok között. Kezük remegett a Washingtonnak címzett üzenetek továbbításakor.
Az előfizetők közötti szöveges üzenetküldést 1931-ben vezette be az AT&T. A teleírógép (TWX = teletypewriter exchange) szolgáltatással működő teletypewriter írógép másodpercenként 6 hexadecimális karaktert (körülbelül 30 szó percenként) írt ki. A teleírógépet a brezsnyevi pangás időszakában váltotta fel a telefon. A technológiai fejlődés önmagában egyáltalán nem növelte automatikusan a bizalmat a két oldal között.
Brezsnyev már igazi telefonon hazudta Carternek, hogy nem lesz invázió Afganisztánban. A Kreml egykori munkatársa Fedor Burlatszkij visszaemlékezése szerint 1979-ben Jimmy Carter felhívta Brezsnyevet és megkérdezte, állnak-e készenlétben csapatok az afgán határon? Burlatszkij szerint ekkor Brezsnyev színjátékba kezdett: "Valóban? Nem tudok róla. Megkérdezem a védelmi minisztert". A szovjet vezető ezután úgy tett, mintha megkérdezné a védelmi minisztert, majd ezt válaszolta: "A miniszter úr mellettem itt azt mondja, hogy erről szó sincsen."
A technológia tovább fejlődött, de a forródrót ma is él: Vlagyimir Putyin és George W. Bush rendszeresen egyeztet.
1960. október elsejei elnökjelölti beszédében John F. Kennedy felvázolta az USA feladatát: segítse a csatlósok elszakadását a Szovjetuniótól, és "olyan politikát folytasson, amely türelmes nyomást gyakorol a zsarnokságra, amely az evolúciót tűzi ki célul a forradalom helyett". A "fellazítás" politikája keretében sorra kötötték az oktatási, tudományos, ipari, gazdasági egyezményeket és szerződéseket a Varsói Szerződés tagállamaival. A berlini (1961) és a kubai (1962) válság ideiglenesen ugyan befagyasztotta az enyhülési folyamatot, de megállítani nem tudta.
A két szuperhatalom közötti feszültség enyhülésének első tényleges jele Kennedy 1963. június 10-i "békebeszéde" volt, melyben felhívta az amerikaiakat, hogy támogassák a leszerelés ügyét azzal, hogy felülvizsgálják a hozzáállásukat a békéhez és a Szovjetunióhoz. 1963. június 20-án pedig aláírták a Moszkvát Washingtonnal összekötő "forródrót" létrehozásáról szóló szovjet-amerikai megállapodást. Augusztus 5-én az USA, Szovjetunió és Nagy-Britannia részleges atomcsendegyezményt kötött, amely csak a föld alatti nukleáris kísérleteket engedélyezte.
