Az MTA doktora, a Szegedi Tudományegyetem Pedagógusképző Kar Történettudományi Tanszékének oktatója szerint a kérdés első felére viszonylag egyszerű választ adni. A környezettörténet az emberi társadalom és a természeti környezet kapcsolatát, vagyis a történeti ökoszisztémák működését vizsgálja. A kérdés második felének megválaszolását azonban már bonyolultabbnak nevezte a tudós. Rácz Lajos idézte Donald Hughes-t, a Denveri Egyetem professzorát, aki szerint a környezettörténettel foglalkozóknak legelőször is el kell fogadniuk, hogy 'a természet és a társadalom egy kontinuum', azaz folytonosság.
Az újsütetű környezettörténésznek azzal is meg kell barátkoznia, hogy bármely módszer ? legyen az természet- vagy társadalomtudományi ? használható, amennyiben előmozdítja a történeti ökoszisztémák megismerését. Végül egy környezettörténésznek négy dimenzióban kell gondolkodnia, vagyis egyszerre térben és időben. "Aki képes és hajlandó ezeknek az elvárásoknak megfelelni, minden fenntartás nélkül környezettörténésznek gondolhatja magát" ? hangsúlyozta Rácz Lajos. Mint mondta, nem nagyon ismer olyan hagyományos diszciplínát, amelynek a művelőjével ne találkozott volna környezettörténeti konferencián. Fizikusok, matematikusok, biológusok, geográfusok, szociológusok, néprajzosok, történészek, filozófusok alkotják azt a kört, amelynek tagjai nem csak érdeklődnek az emberi társadalom és a természeti környezet kapcsolata iránt, hanem kutatják is azt.
A környezettörténész munkájáról szólva Rácz Lajos kiemelte, hogy a kutatásokban különös hangsúlyt kap a hosszú távú folyamatok vizsgálata, amelyek során akár évszázadokkal, vagy évezredekkel ezelőtt kezdődött folyamatok jelenkorig tartó pályáját tárják fel. Példaként említette az éghajlati változásokat, vagy a nagy létfenntartási rendszerek kifejlődését és átalakulásait. Mint mondta, minderre azért van szükség, mert a hosszú távú folyamatok ismerete nélkül a jelenlegi állapotokat képtelenség megérteni, s a lehetséges jövőt sem lehet körvonalazni.
Rácz Lajos a környezettörténet másik fontos sajátosságának nevezte a lázadást a tudományos megismerés hagyományos szerkezete ellen. "A korábbi évszázadokban kialakult tradicionális diszciplináris szerkezetet védi az egyetemi és a tudományos intézményrendszer. Ezt a szisztémát időről időre támadások érték, de az egyik legerőteljesebb revíziós kísérlet az ökologikus gondolkodás terjedéséhez köthető" ? mondta az MTA doktora, aki szerint ma már minden társadalomtudománynak van ökologikus irányzata.
A legfőbb kutatási irányokat ismertetve Rácz Lajos három nagy problémacsoportot jelölt meg: a természeti környezet rekonstruálását a különböző történeti korokban, a környezet és a társadalom kapcsolatának empirikus vizsgálatát, valamint az ember és a természeti környezet együttéléséről való gondolkodást. Napjaink egyik legnépszerűbb témájának a klímakutatás mellett a létfenntartási rendszerek vizsgálatát nevezte a környezettörténész.
Hozzátette: az alig tucatnyi, kifejezetten környezettörténetre szakosodott magyar tudós leginkább környezetrégészettel, éghajlattörténettel és tájrekonstrukcióval foglalkozik. Rácz Lajos a hazai kutatókról szólva megjegyezte, hogy a környezettörténészek maroknyi tábora mellett meg kell említeni a környezettörténeti szempontból releváns kutatási problémákat vizsgáló szakembereket, akiknek a számát ötven és száz közöttire becsülte.
Arra a kérdésre, hogy mi az a plusz, amit egy környezettörténész tud, de egy természettudós, egy meteorológus vagy egy éghajlatkutató nem, Rácz Lajos a nyitottság és a szintetikus látásmód fontosságát hangsúlyozta. Utalt arra, hogy eredetileg földrajz-történelem szakon szerzett diplomát, s úgy vélte: a környezettörténészek jelentős része 'kettős tudományos identitású'. "Úgy gondolom, hogy a hozzám hasonló tudományos értelemben vett 'önkéntes hontalanoknak' a közvetítés és az ismeretek szintetizálása az egyik legfontosabb feladata, hiszen számunkra nincsenek átléphetetlen határok" ? fogalmazott az MTA doktora.
