A tüntetések hónapja
A Csehszlovák Kommunista Párt monopóliuma egészen 1989. november közepéig érintetlen volt. A berlini fal leomlása, illetve a bulgáriai események hatására a csehszlovák politikai vezetők kevésbé doktriner képviselői is a békés átalakulás mellett álltak ki. A bársonyos forradalomnak nevezett csehszlovák rendszerváltás rendkívül gyorsan, gyakorlatilag három hét leforgása alatt zajlott le. A fordulat a november 17-i diáktüntetéssel vette kezdetét, végül alig másfél hónapon belül le is zárult, miután megalakult a kommunistákból és a korábbi ellenzék képviselőiből álló koalíciós kormány, és elnökké választották Václav Havelt.
A bársonyos forradalom előzményei közül érdemes megemlíteni a Gustáv Husák rezsimjét bíráló értelmiségi csoportokat, amelyek közül a legismertebb a Charta'77 mozgalom volt. A gazdasági makroadatok is a tervutasításos politikai rendszer fenntarthatatlanságát mutatták. Csehszlovákia nagyvárosaiban, Prágában és Pozsonyban az egyre gyakoribb utcai megmozdulások is arra engedtek következtetni, hogy a kommunista állampárt által irányított politikai és gazdasági berendezkedés átalakításra szorul.
A kommunista rendszer ellen protestálva 1988 óta egyre nyíltabban fejtették ki véleményüket Csehszlovákia állampolgárai. 1988 augusztusában az 1968-as szovjet bevonulás 20. évfordulóján, októberben a csehszlovák állam megalapításának 70. évfordulóján, decemberben az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 40 éves ünnepén, 1989 januárjában pedig a kommunista hatalom elleni lázadás szimbólumának tekintett Jan Palach emlékére tüntetésekre került sor Prága utcáin.
1989 tavaszán az ellenzék sikeres petíciót indított az ellenzéki aktivista, Václav Havel drámaíró szabadon bocsátása érdekében, akit a Palach emlékére szervezett megemlékezésen tartóztattak le. Az ellenzékiek által elindított petícióhoz öt hónap alatt harmincezren csatlakoztak. 1989 augusztusában, a 68-as események 21. évfordulóján Prága közterein újra megjelentek a tüntetők. A kormány ismét a karhatalom segítségével lépett fel a másként gondolkodókkal szemben. A rendszer bomlását azonban a megfigyelések, megfélemlítések és letartóztatások sem tudták megállítani.
Október végén, november elején a csehszlovákiai politikai válság elérte a kritikus szintet. Az országot elárasztották a kelet-német menekültek, akik hosszú ideig a Német Szövetségi Köztársaság prágai nagykövetségén, illetve a város utcáin táboroztak, hogy kijussanak Nyugatra. A csehszlovák vezetés végül nagy nehezen úgy döntött, hogy átengedi a keletnémeteket az NSZK-ba. A legtöbb csehszlovák állampolgár számára ez a lépés jelzésértékű volt. A remény tovább erősödött, amikor november 12-én II. János Pál pápa szentté avatta a Přemysl-házbeli ('Prágai?) Ágnest. Az esemény jelentős érzelmi hatással volt a pártállam szürke ideológiai keretei között élő lakosságra. A fejlemények a nemzetközi diáknap november 17-i tüntetésein csúcsosodtak ki.
1989. november 15-én a kommunista vezetés, élén Milos Jakes főtitkárral és Gustáv Husák államfővel, engedélyezte a független diákcsoportok által szervezett megemlékezést Jan Opletal emlékére. Opletal, a fiatal orvostanhallgató, az 1939 októberében rendezett náciellenes tüntetésen sebesült meg halálosan. Az események ötvenedik évfordulóján békés demonstrálók gyűltek össze Prágában az Albertov negyedben, hogy a cseh egyetemek nácik általi bezárására emlékezzenek. A résztvevők legtöbbje diák volt, akik a fennálló államszocialista rendszer elleni rigmusokat kiabáltak.
A megmozdulás eleinte békésen zajlott, délután a belváros felé vették az irányt a tüntetők. A menet egyik vezetője a csehszlovák titkosszolgálat (az StB) ügynöke, Růžička (alias Ludvík Zifčák) volt, aki sikeresen beépült a diákcsoportok közé. A tüntető fiatalokat a Národní sugárúton álló rendőrkordonnak vezette, ahol a rendőrség és a biztonsági erők megállították. A karhatalom szétzavarta a tüntetést, de a beavatkozást követően elterjedt a hír a rendőri erőszakról, és azt is rebesgették, hogy egy diák meghalt.
A megmozdulások másnap folytatódtak, a tömegrendezvények és munkahelyi sztrájkok az egész országra kiterjedtek. November 19-én, vasárnap, ellenzékiek, diákok és művészek a prágai Činoherní klub színházban megalapították a Polgári Fórumot (Občanské fórum) Václav Havel vezetésével. Nyilatkozatukban indítványozták a kormánnyal való tárgyalások megkezdését, követelték az 1968-as bevonulásban részt vett csehszlovák politikusok mielőbbi lemondását és felelősségre vonását, a november 17-i események kivizsgálását, valamint a politikai foglyok szabadon bocsátását. Pozsonyban megalakult a Nyilvánosság az Erőszak Ellen (Verejnosť proti násiliu) nevű ellenzéki csoportosulás.
November 20-án folytatódtak a tüntetések. A Vencel téren 100-150 ezer ember tiltakozott a rendőri túlkapások ellen, és követelte a politikai szabadságjogokat. A megmozdulások rendszeresekké váltak, az elkövetkező napokban ? egyes források szerint ? 200-300 ezres tömegek tüntettek Prágában.
A fordulat napjai
Az események november 21-én vettek döntő fordulatot. Az ellenzéki Polgári Fórum vezetői és a kormányzat képviselői megegyeztek, hogy a felek tárgyalásokat kezdenek a megoldandó kérdések rendezése érdekében. Ugyanakkor a kommunista párt konzervatív tagjai (Gustáv Husák, Karel Hoffmann, Milos Jakes, Jan Fojtík) hatalmuk megőrzése érdekében a még keményebb fellépést fontolgatták, sőt, a népi milícia bevetése is felmerült. November 22-én Ladislav Adamec miniszterelnök kérésére a főügyész vizsgálatot indított a november 17-i események kivizsgálása érdekében. A cseh katolikus egyház feje, Prága érseke, Frantisek Tomásek bíboros a hívekhez intézett apostoli levelében leszögezte, hogy többé nem lesz néma követője az eseményeknek.
Ám a tiltakozások nemcsak a fővárosra korlátozódtak: Brnóban is több tízezres tüntetések zajlottak, Pozsonyban 22-én este 60-100 ezer fő követelte a politikai változásokat. Itt Ján Budaj, Milan Kňažko és az 1968-as prágai tavasz emblematikus figurája, Alexander Dubček mondtak beszédeket. Szlovákia összes egyeteme is csatlakozott a prágai diákok követeléseihez, november 27-re pedig az egész országra kiterjedő sztrájkot hirdettek.
Prágában a konzervatív kommunista pártfőtitkár, Milos Jakes először betiltotta az ellenzéki csoportosulásokat, azonban érzékelvén a közhangulat változását, másnap visszavonta a nyilatkozatát. A közvélemény egyre nagyobb számban vett részt az utcai demonstrációkon, a prágai Letná-síkon 500-800 ezres tüntetések is zajlottak. November 27-én déli 12 és délután 2 között országos sztrájkra került sor, a csehszlovák kommunista párt öt konzervatív vezetőjét még aznap elmozdították a pozícióikból. Másnap folytatódtak az ellenzék és a hatalom közötti tárgyalások, ahol megállapodtak abban, hogy december 3-án új, ellenzéki tagokat is magába foglaló szövetségi kormány alakul. A Polgári Fórum pedig ígéretet tett arra, hogy a diákok és a művészek befejezik a sztrájkot.
November 29-én törölték az alkotmányból a kommunista párt vezető szerepére és a marxista ideológiára vonatkozó kitételeket. A szövetségi parlament külön bizottságot hozott létre a november 17-i rendőri beavatkozás kivizsgálására. A Rudé Právo és a Pravda még aznap elítélték az elmúlt húsz év hibás gazdasági döntéseit, valamint a Varsói Szerződés csapatainak 1968-as beavatkozását, és Adamec miniszterelnök is hasonló szellemben nyilatkozott a televízióban. November utolsó napján Pozsonyban is felgyorsultak az események, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke, a funkcióját 1975 óta betöltő Viliam Salgovič lemondott, helyére pedig megválasztották Rudolf Schustert, a későbbi szlovák államfőt. A prágai szövetségi kormány még november utolsó óráiban döntést hozott az osztrák-csehszlovák határon lévő műszaki határzár lebontásáról. Ezáltal a vasfüggöny leomlása Csehszlovákiában is megtörtént.
December 3-án Gustáv Husák kinevezte Ladislav Adamec újjáalakított kormányát. A 21 fős testületből 16 kommunista volt, 3 párton kívüli, egy a Csehszlovák Szocialista Párt és egy a Csehszlovák Néppárt tagja. A döntéssel elégedetlen tömegek Adamec kormányának lemondásáig, december 7-ig, Prága, Pozsony és a jelentősebb városok utcáin maradtak. December 10-én Gustáv Husák elnök a megváltozott politikai viszonyokat figyelembe véve Marián Čalfát bízta meg kormányalakítással. Az új kormány 21 tagjából 10 kommunista, két néppárti és két szocialista volt, míg hét minisztert adott a polgári ellenzék. Čalfa december 19-én ismertette a Csehszlovák Parlament kamarái előtt a nemzeti megbékélés programját, amelynek a legfontosabb elemeit a szabad, demokratikus választások előkészítése és a piacgazdaságba való átmenet elősegítése alkották.
A szövetségi parlament december 28-án Alexander Dubčeket választotta elnökévé, aki 20 év után tért vissza a politikai életbe. Másnap titkos szavazással Václav Havelt választották meg Csehszlovákia köztársasági elnökévé. Röviddel megválasztása után Havel az ország közvéleménye előtt hitet tett a szabad választások és a demokrácia mielőbbi megteremtése mellett. Igaz, az első szabadon választott parlament megalakulásáig még közel fél évnek kellett eltelnie, de az egykori ellenzéki és politikai fogoly, Václav Havel elnökké választásával a vértelen, 'bársonyos' forradalom a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban véget ért.
Források:
http://www.tyzden.sk/tyzden-kauzy/november-1989/cast/nacionalizmus.html
Dusan Kovac: Szlovákia története.
Peter A. Toma and Dusan Kovác: Slovakia: From Samo to Dzurinda. Stanford, Calif., Hoover Inst. Press, 2001. p. 229-245.
+ kerekasztal és fotókiállítás a Cseh Centrumban
