Lewis W. Hine 1874-ben a wisconsini Oshkosh-ban született. Apja halála után magának kellett spórolnia azért, hogy a tanulmányait később a félretett pénzéből finanszírozni tudja; először a Chicagói, majd a Columbiai, végül a New York-i Egyetemen tanult szociológiát. Szociológus professzorként Hine kezdetben az Ethical Culture Schoolban kereste a kenyerét, s osztályával a közeli Ellis Islandre szervezett tanulmányutakat, ahol a csoport az Egyesült Államokba érkező bevándorlók tömegét kezdte fényképezni. Hine ezekben az években ébredt rá, hogy a fotográfia az ő igazi hivatása: a fotográfus nem csupán a fényképezőgép használatát sajátítatta el tanítványaival, hanem az egész országnak meg akarta mutatni, hogy a marginális társadalmi csoportok milyen napi gondokkal küzdenek az ipari forradalom Amerikájában.
Az amerikai polgárháborút követő években a kibontakozó ipari forradalom az olcsó munkaerőben volt érdekelt, de nem ment ritkaságszámba, hogy az iparban egyre többször gyermeket kezdtek foglalkoztatni, akiknek a felnőttek munkabérének a töredékét fizették. Az embert próbáló körülmények között, szénbányákban és fonodákban dolgozó, fejlődésben visszamaradt, sokszor gerincfájós gyermekek nemegyszer TBC-től és hörghuruttól szenvedtek, de munkájuk még így is hasznosnak bizonyult az olyan munkafázisokban, ahol a kisebb méretű kezeik előnyt jelentettek.
Hine kezdetben az emigránsok szociális problémáit kezdte körüljárni, később azonban tovább szűkítette érdeklődési területét, s a századforduló Amerikájának egyik akut problémájára, a gyermekmunka anomáliáira, a kiskorúak rabszolgaként való robotoltatására helyezte a hangsúlyt. Fotósként 1907-ben a három évvel korábban alapított, a gyakorlat törvényen kívül helyezéséért küzdő Nemzeti Gyermekmunka Bizottságnak (National Child Labor Committee, NCLC) kezdett dolgozni, s az ezt követő évtizedet a gyermekmunka dokumentációjának szentelte, nyíltan támogatva az NCLC azon törekvését, hogy töröljék el a jogsértő gyakorlatot, amely 1910-ben már két millió 15 éven aluli gyermeket érintett.
Hine fotográfusként és oknyomozóként sorra járta a különböző gyárakat és bányákat, s titokban készített felvételeket az ételhordójában becsempészett kamerájával, mindezt azért ? mint mondta ?, hogy 'megmutasson dolgokat, amelyeket meg kell változtatni' ?, akár életének kockáztatása árán is. Hine mindent bevetett: öltözött képeslap- és Bibliaárusnak, volt tűzvédelmi szakember és az ipari forradalmat dokumentáló műszaki fényképész is. A felvételek készítése közben Hine információkat gyűjtött a gyerekekről: mennyi idősek, kik ők, mióta dolgoznak ott és mivel foglalkoznak.
1916-ban Amerika-szerte ismertté váltak az embertelen körülményekről tanúskodó képek, a közvéleményt pedig sokkhatásként érték a gyermekmunka bemutatását ábrázoló fotók. A megnövekedett lobbierőnek köszönhetően az NCLC a gyermekmunka korlátozását törvényi szinten szerette volna kimondani; az általa támogatott, s 1916-ban a törvényhozáson is átpasszírozott Keating-Owen Act megtiltotta azoknak az áruknak az államok között való vízi úton történő szállítását, amelyek előállításához gyermekek munkaerejét használták fel. A legalacsonyabb kort 14, míg bányákban 16 évben állapította meg, egy gyermek pedig naponta maximum nyolc órát dolgozhatott.
A képviselőházban és a szenátusban is nagy többséggel elfogadott szabályozás tizennyolc hónap múlva a legfelső bíróságon landolt, amely azonban kimondta: nincs joga a kongresszusnak arra, hogy szabályozza a gyermekek által előállított termékek kereskedelmét, ezzel a törvényt alkotmányellenesnek nyilvánította (Hammer v. Dagenhart, 247 U.S. 251 1918). Ezzel kivették a szelet a szervezet vitorlájából, s egészen a New Deal és Franklin Delano Roosevelt megérkezéséig kellett várni, hogy a kérdést ismét szövetségi szinten szabályozzák (1938, Fair Labor Standards Act).
Mindeközben Hine szabadúszóként folyamatosan dolgozott a The Survey című, egy a társadalmi reformot propagáló orgánumnak, s a pittsburghi acélművekben a The Pittsburgh Survey felkérésére a gyári munkások életét is megörökítette. Az első világháborút követően az amerikai vöröskereszt munkáját követte végig Európában, majd 1930-ban az Empire State Building építési folyamatait dokumentálta, a gazdasági világválság alatt pedig a déli területeken a segélyezési akciókat kapta lencsevégre. Hine életének utolsó éveiben a kormányzati és a különböző vállalati segítségek hiányában sokat nélkülözött, s hatvanhat évesen olyan szegényen halt meg, mint fotósorozatainak legtöbb szereplője.
