A Nagycsarnok első igazgatója, Ziegler Nándor házirendben rögzítette, hogy az árusok csak a csarnok felszereléseit használhatják, egyénileg ácsolt bódékat nem állíthattak fel. A termékek szerint meghatározott bérleti díjak rendszere szerint a legtöbbet a halárusoknak kellett fizetniük a hűtőpultok bérlése miatt. Az árusok ingyen használhatták az épület felvonóit, illetve a telefont.
A közegészségügyi állapotokat elemezve viszont merőben eltérő leírások is születtek, amelyek a szigorúbb szabályozás melletti érveket erőltették:
"Mindannyian tudjuk és érezzük is, hogy micsoda lelkiismeretlen, bűnös üzérkedések, visszaélések történnek ezen a téren minden irányban és lehető módon az utczai kofától kezdve a nagykereskedőig, a kistermelőtől a gyárosig; hogy micsoda sok piszkot, egészségtelen, mérges anyagot nyelünk le naponkint, az ez irányban szabadon, félelem nélkül dolgozó lelketlen kufárok nyerészkedési vágyából, a mindennapi kenyér, hús, tej, zsír, vaj, liszt stb. stb. élvezetével, különösen a nagyobb városokban és ezek környékén. Itt is természetesen a szegényebb népréteg az, mely leginkább szenvedi meg e következményeiben oly rettenetes állapotokat, mert nincs módjában, hogy drágán szerezhessen be egészségének veszélyeztetése nélkül élvezhető élelmi szereket.
Legegyszerűbb mód lenne eme baj orvoslására is az, hogy vegyészekből, illetve külön e czélra felállítandó tanfolyam hallgatóiból rendszeresített állásban a községek forgalmához mért megfelelő számú hatósági vegyészek alkalmaztatnának, kiknek kötelességük volna a beosztott kerületeikben levő összes élelmi szerekkel kereskedő üzleteket, vállalatokat, vásári és piaczi árúsokat váratlan időben, naponkint felkeresni s az ott eladásra kerülő czikkeket, anyagokat megfigyelni, megvizsgálni, a rossz egészségtelen anyagokat elkobozni és a vétkes kereskedőt bírságolás vagy árusítási jogának elvonása végett feljelenteni. Ha ez a vegyészi kar tisztességes javadalmazás mellett lelkiismeretes elemekből fog állani, úgy rövid időn belül vége lesz mindenféle élelmiszerhamisításnak, csalásnak s ezzel egészségünk ellen is irányuló merényleteknek és manipulatióknak" - írta 1912-ben Obonyu Endre Közegészségügy és orvoskérdés címmel a Magyar Társadalomtudományi Szemlében (5. évf. 1. sz. 37-60. p.) megjelent cikkében.
Egy talpalatnyi vidék a nagyvárosban
"Amíg vásárcsarnokaink nem voltak, a városrészek piaczain elszórva keresték a mi gazdasszonyaink a mindennapi konyhára valót" - kezdte az átalakuló szokások bemutatását Ágai Adolf (Porzó) Utazás Pestről-Budapestre című munkája. A hetedik kerületben felszámolt István téri és Almásy téri piac helyét betöltve a Klauzál téri csarnok vált Erzsébetváros közélelmezésének elsőszámú központjává. Az István téri társas eseményekről így tudósít Porzó:
"Mivel hogy a kényes szakácsné röstelte czepelni, a fiatal asszonyka meg nem bírta: rendesen egy törődött anyóka emelte görbe hátán a vásárfiát. Ezt is csak néhány haszontalan garasért. De a gondviselés meg nem felejtkezik a szegényről. Csípőtül bokáig olyan mélységes hosszú zsebet vágott az anyóka szoknyájába, hogy abba egy-egy tojáskát észrevétlen lehetett becsúsztatni, utána egy szál kolbászt, meg valami gyökérdarabot. Telik ezekből a szerzeményekből egy kis ebéd. Hogy ezt a piaczi életet a maga pezsgő valódiságában láthassam, korábban kellett volna otthagynom az ágyat, amit az én természetem be nem vesz. De a napnak bármely órájában mentem is arra, mindig volt ott élet. Legfestőibb pontja a László király vendéglője - hétköznapi nyelven: a Laczikonyha. (...) Ez is mind csak volt. Sertés, liba, hal a kerületi vásárcsarnokba vonult s a László király roppant ebédlőjét pótolja egy tisztességes vendéglő. Karácsony táján pedig a felső világítás derűjében zöldel a sok apró fa. Olybá tetszik, mintha üvegházi tündérkert virult volna ki benne. Most parkká lett az István-tér. Tavaszszal az orgonabokrok fürtjei rengenek ott s oszlik szerte az ő édes illatuk, nyáron meg elsült fiatal fák fanyar árnyékában hűsel nagy izzadva az itt rekedt emberiség." (Porzó (Ágai Adolf) Utazás Pestről-Budapestre. 1843-1907. Rajzok és emlékek a magyar főváros utolsó 65 esztendejéből., Budapest, 1909.)
