A hatalom teste és lelke
"... Jalta létrehozott egy geopolitikai entitást: Kelet-Európát, amely mint állam- vagy sorsközösség soha azelőtt nem létezett. [...] Ama sorsdöntő órában, mikor Kelet-Európa különféle nemzeti pártjainak és politikai cselekvőinek egy nemzetek fölötti térben kellett volna cselekedniük - miután alig volt ilyen tapasztalatuk, alig érintkeztek egymással, sőt egymás nyelvét sem igen értették - a feladat kivihetetlennek bizonyult. Így aztán a lehetséges nemzeti ellenállási központok összevisszasága nagymértékben támogatta Sztálin homogenizálási haditervét." - írta Fehér Ferenc és Heller Ágnes a Kelet-Európa hosszú forradalma Jalta ellen című munkájában, 1984-ben.
Tény, hogy legkorábban a leginkább szovjetellenes országokban (Románia, Lengyelország) alakult ki a kommunizmus, ám 1948-ra már mindenütt megvalósult a hatalommegragadás. A történettudományban vita tárgyát képzi, hogy a kelet-európai blokk kialakulása mennyiben volt spontán, rögtönzött vagy éppen evolutív, illetve mennyiben volt előre megtervezett, kívülről elhatározott folyamatok eredménye. A kérdésre egy újabb kérdés megválaszolásával próbálunk választ adni: milyen közös vonásokat mutattak fel a térség országai az adott nemzetközi politikai helyzetben.
A népi demokráciák kialakulásának feltételei közül a nagyhatalmak egymáshoz való viszonya és a térségre irányuló külpolitikája az egyik legalapvetőbb körülménynek bizonyult. Az USA politikáját a gazdasági expanziós törekvés és a szabad világ kiterjesztéséért vívott keresztes háború határozta meg. A legitimnek vélt szovjet biztonsági igények fejében a keleti blokk európai gazdasági integrációját szerette volna elérni, már csak az európai újjáépítés miatt is.
A Marshall-terv elutasítása és a prágai puccs után a keleti tömb felértékelődik: "Európa szívéig terjeszti ki a Szovjetunió hatalmát" - állítja a Nemzetbiztonsági Tanács (NSC). A stratégiai cél a kommunizmus felszámolása lesz, rövidtávon pedig "nemzeti kommunista" rezsimek kialakulása. A diplomáciai, politikai nyomásgyakorlást kiegészítő gazdasági és lélektani hadviselés (economic & psychological warfare) az amerikai stratégiai célok elérésének kiemelt külpolitikai eszközévé lépett elő. A stratégiai jelentőségű nyersanyagok és csúcstechnológiák exportjának tiltását alárendelték a kelet-nyugat kereskedelemnek - az Európai Rekonstrukciós Program sikerének és a szovjet stratégiai nyersanyagszállításoknak.
A koreai háború kezdetétől az embargó fölérendelődött, de nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: sem a térség gazdaságainak összeomlását, sem a szovjet katonai potenciál féken tartását nem érte el. A lélektani hadviselés a diktatúrák felszámolhatóságába vetett hit fenntartását célozza: az Amerika Hangja és a SZER műsorkészítői emigránsok kihallgatási anyagait és az ausztriai Civil Cenzúra Csoport által felbontott magánlevelek tartalomelemzéseit is felhasználták. Légballon-hadműveletek és élelmiszercsomag-osztogatás mellett menekültekből is toborzott önkéntes szabadcsapatok felállítását tervezték.
1952-es republikánus győzelem a feltartóztatást egy agresszívebb visszaszorítás-felszabadítás doktrínával váltja fel, amely már nem egységes tömbként kezeli a térséget, hanem országonként kívánja a finnlandizálást. 1953-tól Eisenhower enyhíti az embargót, csökkentik mind a CoCom listán, mind az USA fekete listáján szereplő termékek számát, aminek eredményeképpen nő a nyugati életszínvonal és a szövetségesek összetartása is. A blokk országai végeredményben nem önmagukért voltak fontosak, hanem az amerikai hidegháborús politika részeként.
A Vörös Hadsereg jelenléte
Anglia kelet-európai külpolitikáját mindvégig meghatározó elv szerint a németek legyőzése lehetetlen orosz segítség nélkül, ily módon az orosz jelenlét elkerülhetetlen a térségben. A történelmi és földrajzi szempontból Európához tartozó országok a brit külpolitikát elsőrendűen meghatározó kontinentális egyensúly és európai biztonság lényeges elemei. Így az 1940 nyarán az angol garanciát felmondó Románia esetén világossá vált - sem Románia, sem Bulgária nem lényeges az angoloknak.
A szövetségesek ellen harcoló Magyarország persze nem számíthatott sem megértésre, sem kíméletre, de Ausztriával és Csehszlovákiával együtt az európai biztonság szempontjából fontos maradhatott. Az 1941-ben felmerült cseh-lengyel alapon álló föderációs terv (melyet Sikorski és Benes Károlyi Magyarországa felé kezd tágítani), hasonlóan az 1942-ben a görög miniszterelnök és a jugoszláv király által aláírt balkán uniós tervek angol támogatása orosz gyanakvást váltott ki. Molotov a moszkvai brit követhez írt levelében 1943. június 7-én végleg egyértelművé teszi, a csatlósokkal a feltétel nélküli megadás, a megszállt területek visszaadása, a háborús károk jóvátétele és a háborús bűnösök büntetése elvek érvényesítendők.
Az utolsó brit ütőkártya elvesztéséről, vagyis a balkáni partraszállás elmaradásáról nem értesítik a csatlós országokat, akik így a Vörös Hadsereg megjelenéséig angolszász megszállásról tudnak. A britek is elfogadták a szovjet biztonsági igényeket, és nem lassították a kelet-európai országok szovjetizációját. A Szovjetunió kezdetben a biztonságát fenyegető államok megfékezését tartotta szem előtt, de nem volt célja a térség teljes politikai ellenőrzése. Ám egyre inkább saját gazdasági-politikai érdekszférájaként kezelte a térséget és kizárólagos hídfőállások kialakítására törekedett: "Sztálin fő premisszája abból a feltevésből indult ki, hogy Jaltában egy alapelv tekintetében létrejött a megegyezés: cuius regio, eius religio. Szabad fordításban e diktum úgy hangoznék, hogy egy adott térség fölött ellenőrzést gyakorló hadseregek szabják meg az illető régió országainak jövőbeni társadalmi rendszerét." - írja Fehér Ferenc és Heller Ágnes korábban idézett művében.
Ahogy erről Sztálin Đilasnak is beszámolt, a modern háborúban minden hadsereg a maga társadalmi rendszerét terjeszti fegyvereivel. Sztálin tudta, az amerikai nukleáris fenyegetés miatt e tervet nem valósíthatja meg puccsszerűen, ezért trójai falóként a "népi demokráciát" használta. A hosszú távú célok nyilvánvalóak voltak, a végrehajtásban azonban különböző forgatókönyvek léteztek. Nem volt lehetetlen az elfoglalt területek teljes betagolása a szovjetköztársaságok sorába (ezt példázza a baltikumi, a lengyel és a finn területek sorsa); ugyanakkor a regionális konföderációk terve is napirenden volt (balkáni és cseh-lengyel).
1944 elején Ivan Makszij, a fegyverszünetet és a békeszerződéseket előkészítő egyik szakbizottság tagja, kifejezetten kooperatív és mérsékelt külpolitikai irányvonalat fogalmaz meg a Szovjetunió számára "a jövendő világ kívánatos alapelveiről". Elsőrendűnek tekinti a biztonságot és a birodalom expanzióját, (homályosan) megfogalmazza az antifasiszta szövetség fenntartását és a demokratikus átalakítást. Formálisan végül is megfelel a (későbbi) jaltai szellemnek, de valójában a birodalmi-biztonsági érdekeknek rendeli ezt alá. A biztonsági igény végeredményben pedig egy politikailag-katonailag félelmetes ütközőzónát kívánt meg. A szovjet háborús költségek kiegyenlítése miatt pedig a térség gazdasági alávetésére volt szükség.
A lengyel ideiglenes kormány létrehozása után Románia meghódítása következett (augusztus 23. fegyverletétel, augusztus 25. Antonescu megbuktatása után hadüzenet), majd a hadiállapotot elkerülő Bulgária kapott hadüzenetet (szeptember 6.), végül megkezdődik Magyarország, Kárpátalja és Jugoszlávia felszabadítása, utolsóként pedig Csehszlovákiába nyomulnak be szovjet csapatok. A Vörös Hadsereg megjelenése gyakorlatilag a függetlenség elvesztését jelentette. A német és osztrák megszállási zónák biztosítására csapatok állomásoznak Lengyelország, Magyarország és Románia területén. Jugoszlávia, Bulgária, és később végül Románia területéről is kivonul a Vörös Hadsereg.
Szövetségesek és legyőzöttek
A háborús bűnösség kérdése váratlan megoldást nyer. A szlovák és horvát fasiszta múlt az egyesüléssel elfelejtődik, gyakorlatilag győztesként jelenhet meg Csehszlovákia és Jugoszlávia is. A vesztesekkel (Magyarország, Bulgária, Románia) jóvátételt fizettetnek. A vesztesek közül Románia a kiugrást leírhatja: Bukovina és Besszarábia átadásáért megkapja Erdélyt, a Partiumot, az Alföld keleti részét.
Az olasz példa nyomán a térség államaival kötött fegyverszünetben az angolszászok ugyanolyan formális szerepet tölthetnek csak be a Szövetséges Ellenőrző Bizottságokban, mint a szovjetek Olaszországban. A térség országai számára ez történelmi 0 óra. Olyan hatalmi űr keletkezett, melyben gyors elitcsere után az a látszat alakult ki, hogy a szovjet rendszer életképes alternatívát nyújthat a megkésett országoknak. Az antikommunista erők a háborúban megtépázott erkölcsi és politikai presztízsük miatt nyugati támogatottság híján csak vegetáltak.
A Szovjetunióval kötött barátsági, együttműködési és segítségnyújtási egyezmények időpontjaiban két szakasz különül el: az egyik a volt szövetségesekkel (csehszlovák 43.12.12; jugoszláv 45.04.11; lengyel 45.04.21), a másik a legyőzöttekkel (román 48.02.04; magyar 48.02.18; bolgár 48.03.18) kötötteké. Ezzel megvalósul a külpolitikai-katonai egység és szovjet vezető szerep. A csehszlovák fordulat hatására lép életbe az embargórendelet, az öthatalmi egyezmény és a NATO. A kelet-európai gazdasági integráció lényegében már 1945 tavasza és 1946 tavasza között létrejön.
Míg a háború előtt a Szovjetunió a térség összkereskedelmi forgalmából mindössze 1.5%-ot teljesített, 1947-re jelentős gazdasági pozíciókat szerzett. Magyar, román, német jóvátétel és a Vörös Hadsereg ellátása címén, továbbá a magyarországi, bulgáriai és romániai német vagyon megszerzése, valamint a részvényösszevonással létrehozott 50%-os szovjet tulajdonú vegyes vállalatok révén a Szovjetunió 14 milliárd dollárt sajtolt ki saját gazdasági-katonai helyreállításához a térségből. 1949-ig ugyanakkor csak 90 millió dollárt hitelezett: Csehszlovákia és Lengyelország pénzhiteleket és beruházási kölcsönt, Bulgária, Jugoszlávia, Románia nyersanyag-vásárlási kölcsönt kapott. A Marshall-tervet szovjet kézi vezérlésre vissza kellett utasítaniuk. A szocialista integrációt betetőzni kívánó KGST viszont a gazdasági árucsere szintjén maradt.
