1. A földrajzi nevek és általában a tulajdonnevek elég jelentékeny részét az teszi különös értékűvé, hogy nyelvi reliktum. Sőt ? mint többen megállapították ? a denotátumtól (a valóságtól) való elszakadás amiatt, mert az megváltozik, valamint a közszói szereptől való elszakadás, mert a közszói előzmény elavul, elő is segíti a tulajdonnévvé válást. A név mint kövület emiatt egyszerre tartalmazhat fontos információkat a valóság (témánk vonatkozásában: a földrajzi-természeti környezet) és a nyelv múltjára vonatkozólag. Erre alapoztuk évekkel ezelőtt azt a kísérletet, amelynek során abból, hogy ismertük egy kistáj, Kalotaszeg mai és történeti földrajzinév-anyagát, a mai növényföldrajzi képet és a mai népi növényismeretet, több, főként történeti vonatkozású ismeretlenre próbáltunk következtetni. Többek között a hajdani növényföldrajzi viszonyokra, a természetes növénytakaróban és a növénytermesztésben bekövetkezett változásokra, a növényzetnek a névadásban játszott szerepére, a földrajzi neveknek a természetes környezet módosulásával kapcsolatos és attól független változására. Ezt a módszertani kísérletet etnogeobotanikainak neveztük el Szabó Attilával, 1980-ban közösen publikált tanulmányunkban.2 Rab János, szintén Szabó Attila közreműködésével, a gyergyói medencére alkalmazta e módszert.3 A geobotanikai szakirodalomban nem teljesen új ez a megközelítési mód. Alkalmazhatóságát indokolja, hogy a nép általában csak a leglényegesebb, valóban létező ökológiai (vegetációs) egységeket tartja számon, nevezi meg külön-külön. A formációk, növényzeti övek nem egy nagy egységét (például: tundra, tajga, pampa stb.) a névadó nép nyelvéből kölcsönzött szóval jelöli ma is a nemzetközi szakirodalom. A geobotanikai szakirodalom is használja egyes társulások vagy társulástípusok elnevezéseit. Elemzéseink azt mutatják, távolról sem csak arról van szó, hogy a Nagyerdő nevű helyen már régóta nincs erdő, hanem arról, hogy egészében más az a növényföldrajzi kép, amelyet a földrajzi nevek tükröznek, mint a mai: vannak spontán fajok, amelyek eltűntek a területről (hanga ?Calluna vulgaris?, sulyom ?Trapa natans?), termesztett fajok, amelyek kiszorultak a termesztésből (bab ?Vicia faba?, borsó, köles, unom ?szőlőfajta?), vannak népi növénynevek, amelyek csak a névanyag reliktumaként őrződtek meg (berkenye ?Sorbus?, gálna ~ kálna ?Viburnum?, hanga, háporty ?Typha?, muzsdaj ?kocsánytalan tölgy?, omboly ?hínár?, páka ?káka, nád, gyékény virágtermése?, száldob ?Tilia?). A további régebbi példák helyett, amelyekben bővelkedik a szakirodalom, hadd említsek egy újat Pálfalvi Pál levélbeli közléséből. A gyímesi Hidegség feletti Naskalat 1566 m-es csúcsa a Salamás, Szalomás, Szalamás nevet viseli. Ennek közelében van Liordás helynév is. Ezek mind ugyanannak a növénynek, a néprajzi szakirodalomból jól ismert medvehagymának (Allium ursinum) az elnevezései (a növényt a népi táplálkozásban is hasznosították, állatokat ma is etetnek vele). A korábbi salama növénynevet már csak az emlékezet őrzi nagyon halványan, helyette gyakoribb Erdélyben a román erdetű leurd? (amely helynévként is adatolható) és a vadfokhagyma. Földrajzi nevekben viszont nemcsak Gyímesben, de az egész Székelyföldön általános. 2. Nemigen találok utalást arra, hogy az -s képzős nevek gyakran növénytársulások elnevezéseiből alakultak, a tiszta állományok ugyanis ritkák. A képző jelentéseként ezt is számon kell tehát tartani a közszói, botanikai szaknyelvi és helynévi használatban egyaránt: ?az alapszóval jelölt növény mint egy növénytársulás jellemző faja, illetve az e társulással benőtt terület?. Példák a kalotaszegi anyagból: Borzás ?Sambucetaalia?, ?Sambuco-Salicion Capreae ? bodzás, kecskefűzes?, ?Euonymo-Sambucetum ? kecskerágós bodzás?; Cserfás ?Quercetum petreae-cerris ? cseres-tölgyes?; Gyertyános ?Carpino-Fagetum ? gyertyános-bükkös?; Füzes ?Salicetum ? csigolyafüzes-bokorfüzes?; Hársfás ?Corylo-Tilietum ? mogyorós-hársfás?; Kökényes ?Pruno-spinosae-Crataegetum prunetosum ? kökényes-galagonyás?; Kőrisfás, Mogyorós, Nádas, Nyíres, Sásos, Sátés, Tövises stb. Nem érdektelen, hogy a társulások jelölése tekintetében a népi megnevezés évszázadokkal megelőzte a tudományos elhatárolást. Ugyancsak figyelemre méltó, hogy általában a természet háztartásában valóban létező, jól megkülönböztethető egységekre vonatkozik. A dominanciát veszi alapul, és a társulás uralkodó tagja alapján különíti el az egységeket. Elnevezés-rendszere sok esetben egyértelműbb, mint a számtalan kollektív és altársulással, faciessel, variánssal tarkított geobotanikai nómenklatúra. Esetenként helyesebbnek is bizonyul annál. Így például az évtizedekig egységnek elfogadott Scirpo-Phragmitetum az újabb felfogás szerint az uralkodó Phragmites (nád), Carex (sás), Typha (gyékény) fajok alapján külön társulásokra oszlott: a népi terminológiában viszont kezdettől önálló Nádas, Sásos Háportyos földrajzi nevek szerepeltek. A geobotanikában önálló társulásszinten el nem ismert Csipkés, Gánás, Hályagos, Komlós, Nyíres, Rekenyős, Sulymos, Tormás névcsoport esetében megfontolandó lehet a könnyen felismerhető, funkcionális egységek fitocönotaxonómiai elkülönítése is. 3. Van még egy tanulságos vonatkozása a növénynév és a földrajzi név viszonyának. J. Soltész Katalin a köznév és a tulajdonnév határeseteit vizsgálva említi, hogy van olyan vélemény, a Gardineré, amely szerint a természetes növény- és állatfajok tudományos elnevezései is ilyen határesetek.4 Ez azonban nemigen indokolható, ha pedig úgy volna, akkor ilyen átmeneti jelleget kellene tulajdonítani a népi növényneveknek is. A növénynév mint közszói előzmény másodlagosan válik tulajdonnévvé. Ez az általános, univerzálisnak tekinthető szabály. Van azonban egy növény, amelynek népi elnevezései mintha ellentmondanának ennek. Már kalotaszegi vizsgálatainkban is különös figyelmet szenteltünk a henye boroszlán-nak (Daphne cneorum). Ott a Ríszëg-tetőn és környékén van a termőhelye, a helyi népi neve pedig ríszëgvirág. Csíkdánfalván a Csere-tetőn nő, Csíkrákoson a Csere-ódal-on, elnevezése pedig cserevirág. Nevezetes termőhelye még Székelyderzs és Székelymuzsna Ramocsa nevű határrésze, ott ramocsavirág a neve, Homoródszentmártonon diménhëgyi virág. Nem részletezem most az egyes földrajzi nevek etimológiáit, sem a növénynevek valószínű magyarázatát. Csupán arra hívnám föl a figyelmet, hogy a henye boroszlán népi nevei és a termőhelyekre vonatkozó földrajzi nevek a szokásostól eltérő viszonyt tükröznek. Nem az az ismert, általános modell működik, hogy előbb van a növény neve, és arról nevezik a termőhelyet, hanem egymástól meglehetősen távol eső helyeken is ? hiszen a növény igen ritka előfordulású ? mindig, következetesen fordítva: a növény viseli a hely nevét, a hely neve köznevesül, az válik metonimikusan a növény nevévé, többnyire -i képző nélkül. A szabály fordított működésének bizonyára az a magyarázata, hogy a termőhelyek egymástól annyira távoliak, a növény oly ritka, hogy mindegyik közösség nyugodtan tekintheti csak a sajátjának. Nincs egységes vagy nagyobb területen elterjedt neve a népi növényismeretben, heteronímia jellemzi az elnevezésrendszert. Nem tudnak róla, hogy máshol is előfordul, más nevét sem ismerik, csak a helyit. Ahol viszont előfordul a növény, ott feltűnő, ott mindenki ismeri. Lokalizálni kell a termőhelyet, és a lokalizálás legkézenfekvőbb módja, hogy éppen a hely nevét adják a növénynek. A májusi virágzás idején ezek a helyek tavaszi ünnepek színterei is, mondák, népdalok kapcsolódnak hozzájuk. Jegyzetek 1. Hoffmann István, Helynevek nyelvi elemzése. Debrecen, 1993. 49 2. Péntek János?Szabó Attila, A régi növényvilág és változásai a kalotaszegi földrajzi nevek tükrében: Nyelvészeti tanulmányok 1980. Szerkesztette és az előszót írta Teiszler Pál. Bukarest, 131-72 3. Rab János, Az etnogeobotanika ? mint történeti ökológiai segédtudomány (Szakirodalmi áttekintés és gyergyói esettanulmány). Kézirat. 4. J. Soltész Katalin, A tulajdonnév funkciója és jelentése. Bp., 1979. 106
