Cikkemben éppen ezért az ott felhalmozott irattípusokról (bevett egyházak, megfigyeltek, neoprotestánsok, egyházi szertartások, egyházi vezető személyekről készült jelentések, tartományi és megyei meghatalmazottak jelentései, egyház és állam együttműködése, teológiák, egyházi iskolák, szerzetesrendek felszámolása, a román állam és a Vatikán kapcsolatai, stb.) szeretnék rövid ismertetést tartani. Ugyancsak érintem ezen források hasznosíthatóságát és ismertetem a forrásközlés során felmerülő fordítási problémákat is. Kitérek a román kommunizmus egyházpolitikai sajátosságainak ismertetésére, valamint megkísérlek egy rövid mérleget készíteni arról, hogy a Vatikánban a 60'-as években meghirdetett Ostpolitik milyen eredményeket hozott a Szentszék és a román állam viszonylatában, ill. a romániai katolikus egyház belső működésére, státusára vonatkozólag.
Az Egyházügyi Hivatal Irattárában felhalmozott iratok feldolgozása új távlatokat nyithat a romániai magyar egyháztörténet-íráson belül. Ennek hasznosítása még jócskán várat magára, de jelentőségét akkor mérhetjük fel igazán, ha röviden kitérünk azon egyháztörténeti munkák elemzésére, amelyek 1990 után láttak napvilágot, és kutatásuk tárgyaként a magyar anyanyelvű négy romániai püspökséget választották. Módszertanilag vizsgálva ezeket az írásokat, kézenfekvő az a megállapítás, hogy ezek a munkák személyközpontúak.
Az erdélyi egyházmegye püspöke, Márton Áron életművét, a szatmári egyházmegye vértanú püspöke, Scheffler János pályáját, vagy a szatmári egyházmegye egykori ordináriusa, Pakocs Károly életútját feldolgozó könyvek magáról a személyről szólnak; ezen a prizmán keresztül kapunk betekintést az adott egyházmegyék belügyeibe, az állam és az egyház kapcsolatrendszerébe, és óhatatlanul egy szenvedéstörténet rajzolódik ki előttünk. Ebből a megközelítésből következik az állam és az egyház viszonyrendszerének az átértelmezése, amely leszűkül a kisebbség és az állam, vagyis a romániai magyar közösség és a román állam viszonyának ismertetésére. A Vatikán és Bukarest közötti diplomáciai kapcsolatok és a két fél által közösen elfogadott egyezmények tanulmányozása valójában ennek az ellenkezőjét támasztják alá.
Ezek a munkák területileg is behatároltak, hiszen elsősorban az erdélyi és a szatmári egyházmegye életébe nyerünk betekintést, a nagy múltú temesvári és a nagyváradi egyházmegye története a háttérbe szorul, holott a négy püspökség működése elválaszthatatlan egymástól. Miközben a személyek szinte már érinthetetlenné válnak (ehhez hozzájárul az a tényező is, hogy Márton Áron és Scheffler János esetében elindult a szentté avatási eljárás), addig az egyház társadalmi szerepvállalása, az egyház felügyelete alatt működő, egész egyházmegyékre kiterjedő, vagy éppen a plébániai közösségek szintjén létrehozott egyházi szervezetek tevékenysége továbbra is fehér foltok maradnak. Azt azonban el kell ismerni, hogy ezek a könyvek, a fentebb felsorolt hiányosságok ellenére, jó alapot jelentenek a további egyháztörténeti kutatásokban. Mielőtt rátérnénk a romániai Egyházügyi Hivatal irattárában található források ismertetésére, szükségesnek tartom bemutatni az intézmény megalakításának körülményeit, felvázolni annak szervezeti felépítését.
A kommunista pártok hatalmának kiépülése a közép-kelet-európai térségben magával hozta az pártállami ellenőrzéstől mentes szervezetek működésének feloszlatását, vagy az állami felügyelet kiterjesztését ezek fölé. Az egyházak sem mentesültek ez alól. Romániában 1948-ban sorozatban olyan jogszabályok jelentek meg, amelyek tartalmuknál fogva korlátozták az egyházak autonómiáját, kiterjesztették az egyházakra is az állami felügyeletet. 1948 júliusában a román állam egyoldalúan felmondta a Vatikánnal megkötött konkordátumot, majd az év szeptemberében új felekezeti törvény jelent meg. Ez a jogszabály rendelkezett az Egyházügyi Hivatal (egyes esetben Felekezetek Hivatalának, vagy Vallásügyi osztálynak is fordították) felállításáról. A végrehajtási utasításban megjelölték az intézmény szervezeti felépítését, szabályozták az osztályok munkakörét.
Az Egyházügyi Hivatal szervezetileg nem a Vallásügyi Minisztériumhoz kapcsolódódott, hanem közvetlenül a Minisztertanácsnak rendelték alá. Az 1958-ban megjelent belső szabályzat értelmében az Egyházügyi Hivatal 4 igazgatóságból (1. Titkársági, Tervezési és Adminisztratív Igazgatóság; 2. Megbízottak Testületének Igazgatósága; 3. Elemző, Tájékoztató és Kiadói Igazgatóság; 4. Pénzügyi, Könyvelési és Számviteli Igazgatóság) és két hivatalból (1. Főtitkári Iroda mellett működő Ellenőrző Testület; 2. Jogi Hivatal) állt.
Számunkra az Elemző, Tájékoztató és Kiadói Igazgatóság munkája fontos, mert a kutatások során ennek az igazgatóságnak az irataiba nyertem betekintést. Az igazgatóság a következő kérdésekben készített tervezeteket, előtanulmányokat és javaslatokat:
1. a különböző törvények és állami intézkedések felekezetekre gyakorolt hatásáról; Az 1970-ben végrehajtott átszervezés után már csak két igazgatóság (Felekezeti Kapcsolatok és Nemzetközi Vallási Ügyek Igazgatósága és a Szervezeti, Ellenőrzési, Személyi és Oktatási Igazgatóság) és két ügyosztály (Műszaki és Gazdasági Ügyosztály és a Titkársági és Adminisztratív Ügyosztály) működött. Ha pedig betekintünk a többé-kevésbé rendezett iratcsomókba, akkor a következő legfontosabb forrásokkal találkozunk:
- jelentések, elemzések a 14 államilag is elismert egyházról; A jövőbeli magyar nyelvű forrásközlések során (ezek az iratok csak román nyelven keletkeztek) szembesülni kell azokkal buktatókkal és nehézségekkel, amelyekkel a kutatónak kell megbirkóznia minden idegen nyelvű forrás publikálásakor. Az intézmények megnevezése, a román pártzsargon magyarra való átültetése, a szövegek stílusának megőrzése komoly próbatételt jelentenek.
A források tanulmányozása után ki kell mondanunk azt, hogy a kezdeti időszaktól eltérően a kommunista ideológiájú román pártállami vezetés nem az egyházak felszámolására törekedett, hanem azok átalakítására. A cél egy újabb transzmissziós szíj kialakítása volt, amely struktúrában az egyházi szervezeteket is egyfajta propagandaeszközként használták volna a tömegek irányításában. A bukaresti pártállami vezetőktől az a gondolat sem állt távol, hogy egy romániai "nemzeti" magyar katolikus egyházat hozzanak létre, ezzel számolva fel a külföldi alárendeltséget, az "idegen érdekek" befolyását.A mai napig nem készült olyan román vagy magyar nyelvű munka, amely ezt a kérdést helyezte volna a kutatás középpontjába. A Szentszék kelet-európai politikája kidolgozójának, Agostoni Casaroli bíborosnak 2000-ben megjelent A türelem vértanúsága A Szentszék és a kommunista államok (1963-1989) címet viselő könyve teljesen mellőzte a román-vatikáni kapcsolatok bemutatását. Az Egyházügyi Hivatal Irattárában fellelhető tárgyalások jegyzőkönyvei, valamint a tárgyalásokat előkészítő háttérelemzések és tájékoztatók tanulmányozása után talán nem történelmietlen az a megállapítás, hogy a "hallgatás" mögött a görög katolikus kérdés aktualitását, valamint Márton Áronnak a "különutas" egyházpolitikáját kell keresnünk.
A tárgyalások alkalmával a Szentszék mindvégig ragaszkodott a romániai görög katolikus egyház helyzetének rendezéséhez, vagyis annak visszaállításához. A görög katolikus kérdés rendezése 1990 után Romániában a pártpolitikai, vallási és közéleti viták kereszttüzébe került, amely konfliktushoz - meglátásom szerint - Agostino Casaroli nem akart vitaanyagot szolgáltatni. A Gyulafehérvári Egyházmegye püspökének, Márton Áronnak az egyházpolitikája, magatartása, a román állammal, a Vatikánnal, a híveivel és papjaival szembeni viszonya nem mérhető össze a többi katolikus egyházmegye vezetőinek tevékenységével. Éppen ezért, ennek bemutatása - pozitív példaként - szemben állt volna a korabeli Bukaresti Érsekség területén fennállt anomáliák leírásával, vagyis a Szentszék szempontjából eredményes egyházpolitika, Márton Áron személyében, nemzetiségi színezetet kapott volna.
A román-vatikáni tárgyalások alkalmával a Szentszék az egyházi kérdéseket nem elegyítette a nemzetiségi problémákkal. Ezzel ellentétben a román kormány abból a premisszából indult ki, hogy a katolicizmus Romániában nemzetiségi ügy, sőt egyes elemzésekben az is felmerült, hogy Erdélyben századokon át gátat szabott a nemzetiségi egység megvalósításának.
A román-vatikáni tárgyalások azért érdemelnek komolyabb figyelmet, mert ezek elemzése hozzájárulhatnak a Szentszék "Ostpolitik"-jának megértéséhez, és annak érzékeltetéséhez, hogy a Szentszék romániai tárgyalásai alkalmával rendkívül szűk mozgástérrel és akaratérvényesítő eszközzel rendelkezett. A tárgyalások bemutatása nem teljes, mert az Egyházügyi Hivatal irataiból nem a román kormány hivatalos álláspontja rajzolódik ki előttünk; a szélesebb összefüggések feltáráshoz más intézmények, csak a legfontosabbakat említve, az RKP Központi Bizottságának, a román Külügyminisztérium álláspontjának ismerete is szükséges.
A Szentszék "Ostpolitik"-ját az a bírálat éri, hogy az elsősorban az egyházi hierarchia helyreállításáért fáradozott, mellőzve a helyi érdekek képviseletét. A hatvanas évek (1968, Giovanni Cheli szentszéki diplomata bukaresti tárgyalása) végén elindult kétoldalú egyeztetést, illetve a hetvenes években egymást követő tárgyalásokat (1973, 1975-1979, Luigi Poggi rendkívüli felhatalmazású nuncius bukaresti tárgyalásai és terepszemléi) a "kis lépések" politikája jellemezte. A Vatikán abból a premisszából kiindulva, hogy az egyház létezésének és tevékenységének alapfeltétele az egyházi hierarchia helyreállítása, Romániában is az egyházmegyei vezetés rendezetlen viszonyainak kérdését vetette fel először.
Ellenben a Vatikán nem hanyagolta el az egyházi oktatási intézmények működésének, a szabad vallásgyakorlat, a szerzetesrendek visszaállításának, a görög katolikus egyház jogaiba való visszahelyezésének kérdését sem. A tárgyalások megfelelő alkalmat biztosítottak arra, hogy Szentszék követei - az egyházmegyei szemlék és tárgyalások alkalmával - tapasztalatokat szerezzenek az egyházmegyékben uralkodó állapotokról. Annak ellenére, hogy a Vatikán fentebb felsorolt követelései nem teljesültek, kijelenthetjük, hogy megindult egy kapcsolat a romániai katolikus egyházmegyék és a Szentszék, illetve más országbeli egyházmegyék és egyházi szervezetek között. Azt is el kell ismernünk, hogy ezeket a kapcsolatokat a román kormány megpróbálta saját érdekeinek megfelelően hasznosítani.
A megbízottak jelentései tanújelei annak, hogy a tárgyalások közvetve bátorságot adtak az egyházi vezetők számára, és ennek köszönhetően a vallásgyakorlat nem szorult háttérbe, hanem éppen ellenkezőleg, az egyház szervezkedése és a hívek aktivitása tovább növekedett.
Zárásképpen, Hél?n Carére d'Encausseval egybehangzóan kijelenthetem, hogy "a keleti politika valószínűleg legfigyelemreméltóbb és legvisszafordíthatatlanabb hatása" a "gondolkodás monolitikus ideológiai környezetből való kiszabadulásához" köthető.
2. a felekezetek működéséről (felekezetek működési alapszabályzatáról, körrendeletekről, a felekezeti vezetők jogköréről stb.);
3. a felekezetek alapszabályainak engedélyezéséről és megvonásának indoklásáról;
4. a vallási oktatási intézmények működéséről;
5. a vallási megnyilvánulásokról;
6. a felekezetek külföldi kapcsolattartásáról;
7. előkészítette a felekezeti vezetők és az állami szervek közötti tárgyalások;
8. a felekezetek kiadói tevékenységére vonatkozólag javaslatokat terjesztettek be;
9. statisztikák készítése és műemlékek védelme;
10. tájékoztatók készítése a világban lezajló vallási változásokról, stb.
- beszámolók a területi megbízottaktól a különböző egyházi szertartásokról (itt jegyzem meg, hogy ezek a beszámolók nagy segítséget nyújthatnak olyan kutatásokban, amelyek a kommunista időszak vallási szokásainak tanulmányozását tűzték ki célul);
- jelentések az egyházi vezető személyek tevékenységéről, külföldi kapcsolatairól;
- a tartományi, ill. megyei meghatalmazottak jelentései;
- beszámolók az egyház és állam együttműködéséről, a tárgyalásokat megelőző háttértanulmányok, a két fél között lezajlott tárgyalások jegyzőkönyvei, vagy csak jegyzőkönyvrészletek;
- jelentések a teológiák és az egyházi iskolák működéséről;
- statisztikák a szerzetesrendek feloszlatásáról;
- elemzések, tanulmányok a román állam és a Vatikán kapcsolatairól, a tárgyalások jegyzőkönyvei.
