A román könyvekben Erdély többnyire a "három román ország" egyikeként jelenik meg, mintegy kiszakítva a történelmi Magyarország kontextusából - a Sigma kötete kivételével, amely következetesen külön kezeli Erdélyt és a (dunai) román vajdaságokat. A "román Erdély" képe a dákoromán kontinuitás és a román lakosság konstans túlsúlya mellett számos további elemből áll. Jóllehet az egyes szövegekből kiderül, hogy a magyar hódítás következtében Erdély eltérő fejlődési utat járt be, mint a másik két román államalakulat, a szerzők kiemelik azokat a sajátosságait is, amelyeket megőrzött a Magyar Királyságon belül.
Így egyfajta magyar-román vegyes alakzat jött létre, amely politikailag a magyar állam keretei közé került, kulturálisan és etnikailag azonban továbbra is sok szállal kötődött a Kárpátokon túli román világhoz. Erdély fokozatos - évszázadokig tartó - integrálását a Magyar Királyságba külön alfejezet tárgyalja az egyes tankönyvekben. A Humanitas könyve Erdélyről egyenesen mint a "magyar király vazallus politikai alakulatáról" ír, és az összes szöveg a korai román fejlődés maradványainak tudja be a vajdaság intézményét, illetve a különféle helyi autonómiák továbbélését.
A magyar tankönyvek alapján azonban teljesen más viszonyokra következtethetünk a középkori Erdély tekintetében. A terület a Magyar Királyság integráns részeként jelenik meg, és csak a teljes magyar történelem kontextusában kerül szóba. Román autonómiákról egyáltalán nem, Erdély sajátos különállásáról és az itt élő három etnikumról - mindkét tankönyv esetében - is csak egy tömör jellemzésből értesülünk, már az önálló fejedelemség kialakulásának bemutatásakor: a Szabó-Závodszky-kötet szerint "Erdély a kora feudális időktől 1541-ig külön földrajzi történeti egységnek számított a magyar királyságon belül. Élén a király által kinevezett vajda állt. Területe három népnek (etnikumnak) adott otthont."
Mindezek után nem meglepő, hogy a magyar és a román tankönyvek eltérő módon ábrázolják az erdélyi társadalmat is. A román szövegek a "három nemzet szövetségének" (Unio trium nationum, 1437) megkötését úgy értékelik, hogy ekkor rögzült a románok ("kollektív") kizárása Erdély politikai életéből. Igaz, a Humanitas és a Sigma könyve árnyalja a helyzetet - az egyéni integráció lehetőségének, illetve a nemzet korabeli fogalmának elmagyarázásával, amit a Sigma szövege Hunyadi János példájával domborít ki.
A vonatkozó rész szerzője itt egyúttal azt is megjegyzi, hogy a román és a magyar jobbágyok társadalmi helyzete azonos volt. A Petrion könyvének azok a megállapításai, amelyek szerint az ortodox románoknak megtiltották, hogy kőből építsék templomaikat, valamint hogy megtelepedjenek az erődített szász és magyar városokban, már a hagyományos román sérelmi narratívába illeszkednek.
Az 1437-es parasztfelkelés és a "kápolnai unió" kapcsán eközben a Szabó-Závodszky-könyv még csak nem is tesz említést a románokról. Társadalmi helyzetükre is csupán a már említett későbbi megjegyzésben tér ki: eltérően a három nemzetet alkotó magyaroktól, székelyektől és szászoktól, akik már a középkori Magyarország keretei között szerezték meg jogaikat, és "beleszólhattak Erdély ügyeinek intézésébe", a románok nem rendelkeztek kiváltságokkal. Ugyanezen a helyen írják a szerzők, hogy az eredetileg pásztorkodó románok a 16. században már földműveléssel is foglalkoztak.
A Száray-kötet a parasztfelkelést elégedetlen parasztok és a hozzájuk csatlakozó kisnemesek és románok megmozdulásaként értelmezi, és - mintegy a román történettudománnyal vitába szállva - kifejti, hogy a "három nemzet uniójára" a magyar történészek nem etnikai, hanem rendi jellegű szövetségként tekintenek, ellentétben a románokkal, akik - a románok ellen irányuló - etnikai szövetséget látnak benne. Másutt is találni olyan megjegyzéseket, amelyek a modern kor előtti nemzettudatra és a nemzeti ellentétek természetére világítanak rá.
Hasonló eltérések figyelhetőek meg az erdélyi vallási-egyházi élet bemutatásakor is. Míg a román szerzők elsősorban a katolicizmus erőltetett térhódításáról és az ortodoxok megtűrt státusáról írnak, a magyarok ezzel kapcsolatban inkább a tordai vallásbékére térnek ki. A Száray-féle kötet szerint ugyanakkor "Erdélyben a felekezetek többnyire békében éltek egymás mellett", a vallási türelemről és a bevett felekezetek (amelyek közé nem sorolták be az ortodox egyházat) szabad vallásgyakorlatáról törvények rendelkeztek.
Az 1568-as tordai országgyűlés határozatai a Závodszky-féle tankönyvben a felekezeti kérdés egyedülálló szabályozásaként szerepelnek, és "Európában példa nélküli" vallási türelemről árulkodnak, ám az ortodox románságról itt sem esik szó.
