Mundruczó Kornél MTI.jpg

Mundruczó Kornél új bemutatója Bécsben

A Bécsi Ünnepi Heteken (Wiener Festwochen) ma mutatják be a rendező és a Proton Színház új előadását.

A Parallax című produkció egy budapesti család három generációjának történetéről mesél. A nagymama holokauszt-túlélőként nem hajlandó elfogadni a kitüntetést. A lánynak bizonyítania kell zsidó identitását, hogy új berlini otthonukban iskolai helyet biztosítson fiának. A felnőtt fiú saját homoszexuális identitását keresi. Az előadás arra a kérdésre keresi a választ, hogy fel tudjuk-e szabadítani magunkat az örökölt identitás terhei alól. Mundruczó Kornél rendező és független társulata, a Proton Színház ezúttal egy epikus családi történeten keresztül mutatja be a konvenciók hatását, és a zsidó és LMBTQ közösség kelet-európai bélyegeit és társadalmi korlátait. Az előadás szövegét Wéber Kata írta a színészekkel, Monori Lilivel, Kiss-Végh Emőkével, Major Erikkel, Rába Rolanddal, Zsótér Sándorral, a koreográfiát is jegyző Molnár Csabával és Boronkay Soma rendezőasszisztenssel közösen. A téma nem új Mundruczó Kornél és Wéber Kata munkásságában: három éve a cannes-i versenyszekcióban bemutatott Evolúció film hasonló kérdéseket járt körbe.

Az előadást öt estén tekintheti meg a közönség Bécsben május 28. és 31. között. Mundruczó Kornél nyolcadik alkalommal dolgozik a Bécsi Művészeti Heteken: 2009-ben a Frankenstein-Projektet, 2010-ben A jég című előadást, 2011-ben a Nehéz istennek lenni című produkciót, 2012-ben a Szégyent, 2016-ban a Látszatéletet, 2018-ban a Winterreisét, tavaly pedig a Pieces of a woman (TR Warszawa)  című előadást mutatta be.

A Proton Színház május 20-án közösségi oldalán jelentette be, hogy nem tudja tovább játszani a Szégyen című előadását, és ezzel az utolsó Magyarországon még futó produkciója is lekerült a műsorról, mert Budapest fővárosi színház- és táncművészeti előadó-művészeti szervezeteknek Emtv. szerinti, 2024. évi működésére kiírt pályázatán nem kaptak támogatást.

Ez is érdekelheti

Sci-fi-köntösbe bújtatott dramedyt fejleszt Breier Ádám

Mindezt a berlini székhelyű Nipkow Program keretében, melyben korábban olyan alkotók vettek részt, mint Mundruczó Kornél, Fliegauf Bence és Horváth Lili.

A Jojo Nyuszi Hitlere játssza a főszerepet Mundruczó Kornél új filmjében

E hónapban, Ausztráliában kezdik forgatni Mundruczó Kornél és Wéber Kata új, Place To Be című filmjét, amelynek főszerepeit Ellen Burstyn és Taika Waititi alakítják.

Ötvenéves lett Lajkó Félix, a „Vajdaság Paganinije”

December 17-én ötvenéves Lajkó Félix hegedűművész, citerás, zeneszerző, a „Vajdaság Paganinije”.