27_Munkacsy_Mihaly.jpg

Megtetszett neki a portré, de fogalma sem volt, hogy eredeti Munkácsy

Munkácsy Mihály eddig ismeretlen művét árverezik el: a képet az 1900-as évek első felében egy párizsi galéria kirakatában pillantotta meg a mostani tulajdonos dédnagyanyja. A hölgy beleszeretett a portréba, amelyet megvásároltak a férjével és hazavitték Ausztráliába. Generációkon keresztül a család tulajdonában maradt a festmény, amelyről nem is sejtették, hogy mekkora értéket képvisel.

„Kaptunk egy e-mailt Ausztráliából. A csatolt képen egy gyönyörű festmény szerepelt, rajta a Munkácsy aláírással. Hónapokig tartó kutatómunka és szervezés vette kezdetét, amelynek során kiderült, hogy valóban Munkácsy Mihály egyik portréjáról van szó” – mondta el Kelen Anna, a Virág Judit Galéria művészettörténésze. A galéria megszervezte a festmény hazaszállítását, a kép különleges biztonsági intézkedések közepette érkezett meg Budapestre. 

Munkácsy 1877–78 körül festhette a portrét, amelynek modellje a fiatal Zichy Zsófia, Zichy Mihály leánya, az első magyar virágkötőművész. Szentpéterváron született 1858-ban, eredetileg zongoraművésznek készült, Liszt Ferenc tanítványa volt, de apja hatására letett a művészpályáról. Férje apja tanítványa, Feledi-Flesch Tivadar festőművész lett, a nyarakat a siófoki Batthyány utcai villasoron töltötték gyermekeikkel, házukban a korabeli művészvilág kiemelkedő alakjai fordultak meg.

Feledi-Flesch 1896-ban elhunyt, Zichy Zsófia innentől kezdve a kertészetnek és a virágkötészetnek szentelte életét, utóbbit Párizsban és Londonban tanulta meg. Több nyelvet beszélt, jó néhány szakcikket fordított magyarra . A Kert és Kertészeti Lapokon kívül dolgozott a Zoológiai Lapoknak, sőt a Szárnyasaink című kiadványnak is. Zichy Zsófia 1915-ben Siófokon hunyt el, emléktábláját 2015-ben avatták fel. Zichy Zsófia arcképe fennmaradt Munkácsy Mihály Milton-festményén is: a festő róla mintázta Milton lányainak egyikét.

A Fiatal lány arcképe (Zichy Zsófia) című festmény december 15-én kerül a Virág Judit Galéria aukciójára, kikiáltásai ára 48 millió, becsértéke 100–150 millió forint. A Munkácsy-képet november 22. és december 14. között ingyenesen megtekintheti a nagyközönség a Virág Judit Galériában.

Ez is érdekelheti

Harminc éve látható együtt a Krisztus-trilógia

Három évtizede látható együtt a debreceni Déri Múzeumban Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiájának három nagyméretű alkotása, az Ecce Homo, a Krisztus Pilátus előtt és a Golgota. Ebből az alkalomból augusztus 26–31. között hat alkalommal különleges, előadásokkal és fényjátékokkal kísért tárlatvezetést tartanak a múzeum Munkácsy-termében.

Munkácsy Krisztus-trilógiája újra együtt Debrecenben

Ismét együtt lesz látható péntektől Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája a debreceni Déri Múzeumban, miután a Golgota című festményt a fővárosból visszaszállítják Debrecenbe.

Május 1-jén történt

1896-ban ezen a napon nyílt meg a budapesti Vígszínház, a legnagyobb múltú, legnépszerűbb budapesti színházak egyike, amelynek olyan híres szerzői voltak, mint Heltai Jenő, Bródy Sándor, Szomory Dezső, Szép Ernő és Herczeg Ferenc, olyan igazgatói, mint Ditrói Mór, Jób Dániel, Horvai István, Marton László és Várkonyi Zoltán, és olyan művészek játszottak/játszanak benne, mint Páger Antal, Latinovits Zoltán, Tolnay Klári, Udvaros Dorottya, Benedek Miklós és Kern András.

A Szépművészetiből Hajdúszoboszlóra viszik a Munkácsy-képeket

A Szépművészeti Múzeum nagyszabású, több százezres nézőszámot produkáló Munkácsy – Egy világsiker története című tárlatáról több alkotást Hajdúszoboszlóra visznek.