1989-ben a Budapest Galériában, közös barátunk, Eigel István révén, a Magyar festők az Egyesült Államokból című kiállításon ismertem meg. A negyvenes évek elején évfolyamtársak voltak a Képzőművészeti Főiskolán, és kapcsolatuk akkor sem szakadt meg, amikor Zugor sok más társukhoz hasonlóan elhagyta az országot.
1941–1944-ben számos hallgató érkezett Erdélyből, a Felvidékről, Lengyelországból: Kolozsvárról, Bukarestből, a Székelyföldről, Pozsonyból, Krakkóból, Varsóból, aztán a háború után vagy hazamentek, vagy Nyugatra távoztak. Bíró Antal, Hantai Simon, Böhm Lipót, Nónay Pál, Tar László és Zugor Sándor a Nyugatot választotta. A festők Rómába vágytak, de Itáliában mégsem maradt senki. Mentek tovább, egészen Amerikáig.
Zugor Sándor 1923. február 7-én született Bosznabrodban. A család azért volt Boszniában, mert Sándor apja Bosznabrodban restaurálta a templomot. Onnan aztán később Székesfehérvárra költöztek. 1941-ben került a főiskolára, festő szakon Szőnyi István, a grafikai tanszéken pedig Varga Nándor Lajos tanítványa lett. ’46-ban végzett, és a következő évben a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasa lett. Egy esztendőre kinyílt számára a művészeti világ, ezért amikor hazajött, az itthon kialakult helyzetet látva Párizsba kívánkozott, szökni próbált. A határon elfogták, és egy esztendőt a veszprémi börtönben töltött. Kiszabadulása után rendőri felügyelet alá került, de dolgozott, és 1952-ben a nemzeti grafikai pályázaton első díjat nyert. Csak az 1953-as kormányváltás hozott számára békésebb időt a nagymarosi meg sárospataki művésztelepen.
A Nyolcak, Bernáth Aurél és mestere, Szőnyi hatása nyomán alakult ki egyéni stílusa.
Szőnyitől tiszta kolorizmust, grafikai mesterétől éles metszésű fogalmazást tanult. Később túllépett a hazai iskolán, képei elvonatkoztató tendenciájúak lettek, merészen íveltek a valóság fölé. Amikor Álomirodalom című könyvemhez illusztrációkat kértem tőle, lenyűgöztek fantáziadús, szürreális, finom vonalú rajzai. Csorba Géza, a Nemzeti Galéria hajdani igazgatója az első magyar avantgárd nemzedék örökösének nevezte.
Egyszer Eigellel Vörösberényben voltak, és a friss, zöld gyepen heverészve témát kerestek. Lovak legelésztek a közelben, feketék, barnák, fehérek. Eigel kiszemelte a maga témáját: két fehér ló a zöldben, kék permet az égen, akvarell. Neki is látott, készült a kép. Sándor viszont csak beitta a látványt, memorizált. Emlékezetébe véste a színeket, a legelésző lovakat, így készült arra, hogy otthon majd megfesti a képet.
1956-ban lehetőség nyílt a távozásra. Először Bécsbe ment, majd Amerikát választotta: Cleveland után New Yorkot. 1960-ban Greenwich Village déli részén átépítették a Hudson partján álló Bell-telefonlaboratóriumot, és négyszáz lakást alakítottak ki műtermekkel. Zugor az elsők között kapott benne egy kétszintest. Eigel, aki feleségével, Tassy Klára gobelinművésszel a kilencvenes évek elején New Yorkban járt, így írta le barátja otthonát: „Néhány utcányira a Rudnay-növendék Polonyi Elemér műtermétől, a Hudson partján lévő, óriási méretű művészházban él és dolgozik. Festők, szobrászok, grafikusok, filmesek, zenészek, költők, színészek, akrobaták színes serege, több száz művész él ebben a házban. A ház lakói alig ismerik egymást; doorman szolgálja a biztonságot, hiszen a West Side forgalma nappal is rejtelmes. A földszinten házi színház, kiállítóhelyiségek és egy jól felszerelt grafikai műhely. Ennek a technikai kísérletezésre berendezett műhelynek a vezetője Zugor Sándor.”
1962-ban lett amerikai állampolgár. A Brooklyn College-ban tanított rajzot, évente rendezett kiállítást a grafikai műhelynek; festett, de nem adta el képeit. 2001-ben 28, a művésztelepi korszakából származó festményt a Magyar Nemzeti Múzeum sárospataki Rákóczi Múzeumának ajándékozott. 2002-ben hunyt el. Hagyatékából, Amerikában készült olaj- és akrilképeiből második felesége, Line és húga, Zugor Emi további alkotásaival egészítette ki a sárospataki gyűjteményt, de a Nemzeti Galériában és magángalériákban is találkozhatunk a munkáival.
Nyitókép: Zugor Sándor Sárospatak (1954, részlet). Reprodukció: Váradi László
