Több mint száz művész életútját mutatja be a balatonfüredi Zsidó Kiválóságok Házában nyílt digitális tárlat. A Zsidók és művészetek, Chagalltól Spielbergig című kiállítást vasárnap este nyitották meg.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a megnyitón hangsúlyozta: a magyar és a zsidó kultúrát a közösség számára teremtett értékek és a mindkét identitásra jellemző szabadságharcos lelkület köti össze. 2018-ban Einsteintől napjainkig – Zsidók és csúcstechnológia címmel nyílt kiállítás az épületben, amely most kiegészült a művészeti élet nagyjait bemutató gyűjteménnyel, köztük írókkal, képzőművészekkel, zenészekkel – tette hozzá.

Nem lehet elmenni a zsidó művészeknek és tudósoknak a nemzet életében betöltött szerepe mellett. Egy közösség életerejét az alkotóereje mutatja meg, amely a hétköznapi és a kivételes teljesítményekben egyaránt megmutatkozik. Fontosnak nevezte, hogy minél több ember számára váljon megismerhetővé olyan egyéniségek életútja, akiknek példája inspiráló lehet a mai generációk számára.

Dénes Gábor filmrendező a kiállításról elmondta, hogy ha győz a gonosz, a kirekesztés a zsidósággal szemben, akkor abból, amit itt látható, semmi nem maradt volna.

Jakov Hadas-Handelsman, Izrael budapesti nagykövete felidézte: 1944-ig aktív közösségi élet jellemezte a balatonfüredi zsidóságot, de ennek véget vetett az elhurcoltatás, és bár később újraéledt a közösség, ám a zsidó szenvedés visszatükröződik a művészet eszközeivel.

Bóka István, Balatonfüred polgármestere arról beszélt, hogy a 2018-ban átadott Zsidó Kiválóságok Háza méltó emléket kíván állítani az elhurcolt zsidóságnak.

A látogatók a digitális eszközök segítségével saját maguk tallózhatnak a nagyságok életrajzai és a munkásságukat bemutató hang- és képanyagok között.

A képen Jakov Hadas-Handelsman izraeli nagykövet, Olti Ferenc, a Zsidó Kiválóságok Háza Alapítványának kuratóriumi elnöke, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Bóka István polgármester meggyújtja a hanuka első gyertyáját a Zsidók és művészetek; Chagalltól Spielbergig című digitális kiállítás megnyitóján a balatonfüredi Zsidó Kiválóságok Házában. Fotó: MTI/Vasvári Tamás