Az első világháborúban a művészek elsősorban új témát kerestek, sokan ? pl. Nagy István, Herman Lipót, Zádor István ? besorozott katonaként közvetlen résztvevői és szemtanúi voltak az eseményeknek. A katonákon kívül más alkotóknak is lehetőségük nyílt a háborús helyszínek, cselekmények megtekintésére. 1914-ben alapították meg a Monarchia Hadügyminisztériumának propagandaosztályán belül a sajtóhadiszállást, melyben újságírók, fotósok és művészek kaptak helyet. A tudósítók ? megfelelő ellenőrzés mellett ? a sajtóhadiszállás keretében juthattak el a frontokra, ahol feladatuk a látottak rögzítése és az elkészített dokumentumokon keresztül a hátország informálása volt.
A sajtó tevékenységéhez hasonlóan a művészektől azt várták, hogy a háború történéseit dokumentálják, művészi eszközökkel illusztrálják, a dicsőséges pillanatokat és a kiemelkedő eseményeket, illetve személyiségeket az utókor számára megörökítsék. A művészek igyekeztek megfelelni a dokumentálás kötelességének, s hetente-kéthetente leadtak az ún. ?képgyűjtő állomásokon? egy-egy művet, melyek legtöbbször valóban naturalista jellegű, a látottakat hitelesen visszatükrözni szándékozó rajzok, akvarellek, vagy ritkábban olajképek voltak, hiszen a tábori körülmények kevéssé tették lehetővé festmények készítését.
A megszületett művek többnyire tájképek csata előtt, és csata után: tájakat láthatunk vonuló katonákkal, vagy ?háborús csendéleteket? az elhagyott csatatéren halottakkal, sírkeresztekkel. Hősök helyett ismeretlen elesettek, heroikus jelenetek helyett vonuló trének végtelen sora, vagy a háborús pusztítás nyomai váltak a művek témájává. E képek sorba rendezve adhatták ?képi krónikáját? a nagy küzdelemnek, s a lapokban publikálva, vagy a sajtóhadiszállás kiállításain a hátországban maradott, s a háború terheit másként viselő látogatók elé tárva az együttérzés felkeltését, s ezáltal a közösség-tudat erősítését szolgálták.
A dokumentatív művek mellett számos olyan műalkotás is született, melyet a művészettörténet a magyar képzőművészet jelentős teljesítményeként tart számon. Mednyánszky László régi álma teljesült, amikor 1914-ben ? kora miatt csak némi közbenjárással ? végre a sajtóhadiszállás tagjaként eljuthatott a frontra. A háború testet és lelket megpróbáló, fenséges, borzalmas, egyben az emberi természetet, az emberiség legmélyebb ösztöneit megmutató küzdelmet jelentette számára, melynek elementáris erejéből újra töltekezhet az alkotó. Rögtönzött vázlatok százaival igyekezett megragadni a felbolydult világ képeit, de ezeket csak ritkán tudta nagyobb vászonra áttenni. Kérlelhetetlen tekintettel vizsgálta a csatatéren elesetteket, a természettel újra eggyé váló embert, a szinte arctalanná vált sebesülteket, vagy a háború nevében masírozók és az előle menekülők sorát.
Vaszary éppúgy, mint Mednyánszky, önként jelentkezett a sajtóhadiszállásra. Társaihoz hasonlóan gyűjtötte a festői témákat, majd a helyszínen készített gyors vázlatok után portrékat, vonuló tréneket, embertömegek különböző megjelenési formáit festette. Noha tudta, hogy a hivatalos elvárás szerint nem cél a háború sokkoló borzalmainak megörökítése, mégis számos ilyen rajza ismert. Pasztellképeinek monumentalitása, a tömegek érzékeltetése az alakokat körülhatároló, erőteljes fekete kontúrok által olajképein is megjelent, drámai erőt kölcsönözve azoknak. Mednyánszky László, vagy Vaszary János festményei és grafikái, Scheiber Hugó portréi messze kiemelkednek az átlagos művészi termésből, de ide sorolhatóak Moholy- Nagy László képeslapjai, vagy Uitz Béla művei is.
A kiállítás az első világháborúban, a háborúval összefüggésben született képzőművészeti alkotásokból egy jelentős, kb. 80 darabból álló festmény és grafikai válogatást tárna a közönség elé, elsősorban a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményeiből. A képzőművészeti anyagot történeti kontextusba helyezné: a művészet és a művészek szerepének az elemzésére a katalógusban és a kiállítást kísérő szövegekben is sor kerülne. Érintené a kiállítás a hadikiállítások témáját, kellő hangsúllyal mutatná be a művészet és a háborús propaganda, valamint az egyéni művészpályák és a világháború összefüggéseit is. A balatonfüredi kiállítás előkészítője lenne egy 2016-ra, a Magyar Nemzeti Galériába tervezett nagyobb volumenű, átfogó kiállításnak. A kurátorok Szücs György, Róka Enikő és Balázs Eszter.
