?A Bükki Művésztelep alapvetése a természetközeliség, a tiszta forrás erejének megélése, mely nem közvetlenül hat a művészre, csupán lehetővé teszi, hogy szabadon használhassa azt fel. Bízom abban, hogy az új közösség felépítése eleve új és ösztönző környezetet teremt, melyben az alkotó ember önmaga számára is új oldaláról mutatkozhat meg? ? írja az alapító a művésztelep bemutatkozásában.

 

Csaknem tíz évvel ezelőtt alapította meg a művésztelepet. Miben változott a kezdetektől mostanáig?

Az első években olyan művészeket hívtam meg az ismeretségi körömből, akiknek munkái, érdekes személyisége hatottak rám. Első pillanattól kezdve kíváncsi voltam, hogy lehetséges-e egyben tartani ennyi különböző területen dolgozó és eltérő alkotói attitűddel rendelkező művészt. A dolog sikeres volt. Később mindenki hívott, ajánlott egy-egy vendéget. Volt, aki egy hétig velünk volt egy adott évben, volt, aki egy-két napot töltött nálunk, és van, aki több éve visszajár. Az évek során letisztult bennünk, hogy kit milyen szinten lehet bevonni a telepünk életébe, és az is, hogy meg kell becsülnünk a legrövidebb együtt töltött időt is; a közös alkotás örömét, az őszinte beszélgetéseket, a vitákat.

Milyen műfajban alkotnak a művészek? Lehet bármilyen párhuzamot vonni az alkotások között?

A legkülönbözőbb területek képviseltetik magukat. Van festő, grafikus, fotós, designer, zeneszerző a csapatban. Manapság talán értelmetlen is lenne szigorúan tematizálni egy ilyen telepet, inkább workshopként lehetne definiálni egy állandó telep programjában.

A művésztelep bemutatkozásában azt írta, hogy a helyszín megválasztásakor a ?vissza a természetbe? mottó volt a mérvadó. Hogyan hat ez a környezet a művészekre, a lelkiállapotukra, a műveikre?

Ez az autentikus környezet, a vidék bája és emberközelisége nyugtatóan hat az emberre, és nem egyszer konkrét inspirációul is szolgál az alkotóknak. A telep egyelőre egy hétig tartó, rövid ?idősziget? az év többi napjához képest.

Hány művész alkot a telepen?

A létszám minden évben tíz-tizenkét fő körül alakul. A legtöbben évről évre visszajárnak, és néha csatlakozik hozzánk egy-egy új művész. Szeretnénk bővülni, nyitni, de ez bonyolult, lelki folyamat ilyen közösség esetében, hiszen mindenki olyan társaságban szeret leginkább lenni, ahol van közös lelki, intellektuális alap. Azt, hogy mi ez, nem is fontos megfogalmazni, egyszerűen csak jól kell érezni magunkat együtt, mindenféle különbözőségeink ellenére. Vannak köztünk vidéki származású művészek is, de mindannyian Budapesten élünk, illetve van két alkotó, akik Németországból érkeznek, néha külön, néha pedig együtt.

Milyen a kapcsolat a hazai és a külföldi alkotók között?

A két Németországból érkezett vendégünk nagyon jól beilleszkedett, ma már az mondhatjuk, hogy mindketten a társaság magjához tartoznak. Jó néhány egyéb kapcsolatot is kialakítottunk külföldi művészekkel, művésztelepekkel, és szeretnénk majd évről évre meghívni vendégművészeket is, de ennek az anyagi fedezetét még meg kell teremtenünk.

Idén tizedik alkalommal rendezi meg a Bükki Művésztelep a kiállítását. Milyen munkákat mutat be a tárlat?

A Bükki Művésztelep nagyon termékeny. Annyi munka születik, hogy évenként is elegendő lenne egy kiállítás megrendezéséhez, de erre nem minden évben van lehetőségünk. A helyi ?kis? kiállításainkon túl az egyik legjelentősebb tárlatunkat Egerben, a Kiszsinagógában rendeztük, amely az első öt év összefoglalása volt. A másik kiállításunk tavaly a K11 Galériában volt, amely a művésztelep kilencedik évében született munkákat mutatta be, most pedig a tizedik év alkotóhetén készült művekből nyílik majd kiállítás. Ezekkel a programokkal szeretnénk megmutatni magunkat, valamint a telepünkre jellemző, egymás és a világ iránti nyitottságunkat.

Javasolná ezt a helyet, eseményt laikusok számára?

Ezt és minden más minőségi művészeti programot mindenkinek csak ajánlani tudom. Nem is léteznének laikusok, ha mindenkinek az érdeklődése, érzékenysége kinyílna a világ dolgai, szépségei iránt. A művészetben mi mindannyian egy ügyet szolgálunk, ehhez értünk, ez a dolgunk. A mai korban a technikai fejlettségnek köszönhetően a művészettel kapcsolatos információk, eredmények könnyebben elérhetőek, áttekinthetőek, amiből mindenki levonhatja a maga számára hasznos következtetéseket.

Milyen terveik vannak a jövőre nézve?

Érezzük a szükségességét annak, hogy egyre több külföldi vendéget hívjunk. Szeretnénk hosszabb időtartamú telepet szervezni, akár több kurzusban is, olyan workshopokkal, amelyekre a művészeti oktatásban részt vevő fiatalok is eljöhetnének tanulni akár a telep állandó művészeitől, akár a telep vendégművészeitől.

A X. Bükki Művésztelep alkotóhetét augusztus 7. és 13. között rendezik meg Nagyvisnyón, az itt született munkákból a MANK Galériában nyílik majd kiállítás.

Révy Orsolya

Fotók: Tizedes Erika