A kiállítás vezérfonala a Mediciek és a város közti kapcsolat. Firenze ugyanis a XV. század elejétől két évszázadon át olyan művészeti virágzást élt meg, amely Itáliában és egész Európában szinte páratlan volt. Ennek létrejöttében meghatározó volt, hogy a XV. századtól gazdasági vezető szerepet betöltő, majd politikai vezető szerephez jutó Medici család rendkívül élénk érdeklődést mutatott a művészetek iránt.
Környezetükben, majd udvarukban a korszak legnagyobb festői, szobrászai, építészei, ötvösművészei alkottak, és művészetpártoló tevékenységüknek köszönhetően a humanizmus és a reneszánsz szépségeszmény fellegvárává tették Firenzét. Firenze ebben a két évszázadban a reneszánsz szülőhazája, művészeti nagyhatalom. A kiállítás gazdag válogatással, a szépség megannyi arcát megmutatva, ennek a legnemesebb értelemben vett nagyhatalmi státusznak a tanúbizonyságait vonultatja fel.
A tárlat anyaga a bemutatott időszakban alkotó legrangosabb mesterek műveit különféle műfajokban reprezentálja: festmények (Fra Angelico, Andrea del Castagno, Fillippo Lippi, Filippino Lippi, Sandro Botticelli, Andrea Mantegna, Agnolo Bronzino, Giorgio Vasari), rajzok (többek között Leonardo da Vinci, Michelangelo), szobrok és domborművek (Ghiberti, Donatello, Luca della Robbia, Benvenuto Cellini) is láthatóak a bemutatón.
Mindezek mellett a látogatók számos különleges alkotás segítségével ismerhetik meg a Medici család életét: a család tagjait ábrázoló portrék, a korabeli Firenze mindennapjait megjelenítő festmények, miniatúrákkal díszített kódexek, híres firenzei épületek korabeli modelljei, selymek, mintás bársonyok, falikárpitok, korabeli viseletek, páncélok, a bútor-, az ötvös-, a kerámia-, az üvegművesség remekei, féldrágakövekből készült intarziák, az udvari kultúra emlékei, botanikai ábrázolások, és a Mediciek által az Alpokon túlról, sőt Afrikából, Ázsiából gyűjtött műtárgyak egyaránt érkeztek a budapesti tárlatra.
A kiállítás koncepciójának alapját az a különbség adja, amely a Mediciek szerepét illetően a két évszázadot, a quattrocentót és a cinquecentót elválasztja egymástól. A XV. században ők a városállam egyik leggazdagabb kereskedő és bankárcsaládja, ami meghatározó politikai befolyását címben, rangban még nem juttatja kifejezésre. A XVI. században vezető szerepük nyílttá, hivatalossá válik, spanyol Habsburg támogatással Firenze hercegei, majd Toszkána nagyhercegei lesznek, a család pápákat és uralkodókat ad.
A kiállítás a két évszázadot szimmetrikusan, két nagy részben mutatja be. Az első időszakkal (quattrocento) foglakozó rész a kereskedő és bankárcsalád vállalkozásairól, gazdasági megerősödéséről ad képet, majd a Cosimóval kezdődő felemelkedésüket mutatja be, azt az időszakot, amikor már hatalmuk megszilárdítását nagy hatású kulturális művészetpártolással párosították. Ennek a korszaknak legjelentősebb képviselője az il Magnificónak (fenséges) nevezett Lorenzo, akinek irányítása alatt Firenze Itália művészeti és kulturális fővárosává és a politikai stabilizáló erejévé vált. Az első rész utolsó szakasza a család művészetpártoló, mecénási tevékenységének a művészeti életre tett hatását és az ekkor született alkotásokat mutatja be.
A második, a cinquecentónak szentelt rész első szakaszában a család hírnevét tovább erősítő, a dinasztiából kikerülő pápákat (X. Leó, VII. Kelemen), uralkodókat (Medici Katalin, Medici Mária), és a nagyherceggé vált Medicieket ismerheti meg a közönség, és átfogóan azt az időszakot, amikor a család egész Toszkánára kiterjesztette hatalmát. Ekkor bízza meg I. Cosimo a későbbi múzeumnak helyet adó Uffizi építésével Giorgio Vasarit és alapítja meg a Képzőművészeti Akadémiát. Végül a Mediciek színes, fényűző udvari életéről kap képet a látogató.
A kiállítás a humanizmust és a reneszánsz művészetet pártoló Hunyadi Mátyás trónralépésének 550. évfordulóján nyílik, ezzel indítva a Reneszánsz Évhez kapcsolódó kiállítások sorát. A tárlatot számos kísérőrendezvény színesíti, a megnyitó napján este a Műjégpályán Medici korcsolyabál várja a látogatókat, január 31-én csütörtökön, a Múzeum+ rendezvénysorozat keretében pedig egy XVI. századi olasz komédiát, Ruzante A csábító pillangó - félrelépés szünet nélkül című darabját mutatja be a múzeum a Kovátsműhely előadásában.
A múzeum, a nagyobb kiállításoknál már megszokott módon önálló honlapot hozott létre, www.mediciek.hu címen. A kiállításhoz vakok és gyengénlátók számára készült Tapintható Tárlat is kapcsolódik, ahol műtárgymásolatok segítségével ismerhetik meg a fogyatékkal élők a korszakot. A belépő 3200 forint, de elővételben 2800 forintért vásárolhatják meg az érdeklődők, egyrészt a tárlat honlapján, másrészt a www.jegymester.hu oldalakon, illetve a múzeumban és mintegy 50 városban, az ismert jegyirodákban. A belépőjegyek meghatározott idősávra szólnak.
Látogatható: 2008. január 24. - május 18.
A XV. században Firenze, Itáliának ez a 70000 lakosú városállama Európa egyik gazdasági nagyhatalma. Ekkorra már Toszkána jelentős részét meghódította, Pisa, Livorno, Volterra, Arezzo neki adózik, de gazdagságának nem ez az elsődleges forrása, hanem textilipara, kereskedelme és pénzügyletei. Kereskedői, bankárai, kézművesei és hivatalnokai összesen 21 céh (arte) tagjai, melyek közül a legerősebbek a Kereskedők (Calimala), a Gyapjúszövők (Lana), a Selyemszövők (Seta) és a Bankárok (Cambio) céhe. A városköztársaság legfőbb irányító testülete a Signoria, amelynek tagjai a kéthavonként választott priorok, élén pedig az igazság zászlóvivője, a gonfaloniere della giustizia áll. A politikai testületek közé tartozik még két tanács, a városé (comune) és a népé (popolo), továbbá rendkívüli hatalommal felruházott hatóságok (balie) és az alkalmanként összehívott népgyűlés, a parlamento.
A polgárság már a XIII. században fölébe kerekedett a nemességnek, de előbb a császárpártiak (ghibellinek) és pápapártiak (guelfek), később a tulajdonosi rétegen belüli, valamint a pénzoligarchia és a bérmunkások közötti ellentétek folyamatos politikai küzdelmek színterévé tették a várost. Mindez azonban Firenze gazdasági virágzását alig, vagy csak rövid időszakokra károsította. A posztót és selymet előállító műhelyek termelték az értékes árut, a kereskedelmi és banki ügyletek bonyolítása szerte Európában zavartalanul folyt, a firenzei aranyforint, első kibocsátása, 1252 óta folyamatosan őrizte értékét és jó hírét.
Ebben a környezetben lettek egyenlők közt az elsők a Mediciek. A Strozzi, az Albizzi, a Pazzi, a Rucellai, az Antinori és más kereskedő-bankár családok közül először Giovanni di Averardónak (1360-1429) köszönhetően tört élre a Medici család. Fia, Cosimo il Vecchio (1389-1464) idejében a Medici-bankoknak, amelyek a pápai jövedelmek kezelésével is nagyban gyarapodtak, már fiókjaik voltak Velencében, Rómában, Brugge-ben, Lyonban és Avignonban, amiként áruik is jelen voltak a kereskedelem minden fontos központjában Valenciától Genováig és Lübecktől Kölnig. A gazdaságban elfoglalt vezető helyük egyre növelte politikai szerepüket.
1429-ben, amikor apja örökébe lépett, Cosimo már jelentős pénzügyi-kereskedői gyakorlattal rendelkezett, emellett kétszer választották priorrá és követi megbízásoknak is eleget tett. Az oligarchián belül azzal tudta hatalmát megerősíteni, és a kevésbé tehetősek támogatását megszerezni, hogy a legnagyobb vagyonokat a köz érdekében megnyirbáló adótörvényt fogadtatott el a Signoriával. A rivális Rinaldo degli Albizzi elérte ugyan, hogy 1433-ban száműzzék, de a város vezetése már 1434-ben visszahívta. Ezután ő száműzette legveszélyesebb ellenfeleit, és a tisztségviselői választások befolyásolásával elérte, hogy a köztársasági intézményrendszer formális fennmaradása mellett Firenze tényleges vezetőjévé váljék.
A "Köszvényes" Piero de'Medici (1421-1469) sikerrel őrizte meg a Mediciek vezető pozícióját, amelyet belülről a Luca Pitti szervezte összeesküvés, kívülről a Velence által indított háború veszélyeztetett. Fia, az il Magnificónak nevezett Lorenzo de'Medici (1449-1492) a Hetvenek tanácsának létrehozásával biztosította, hogy csak feltétlen hívei vehessenek részt a kormányzásban. Anélkül, hogy bármiféle nemesi rangja vagy kormányzati tisztsége lett volna, Firenzében és külföldön egyaránt a városállam vezetőjének tekintették.
Előzőleg, 1478-ban azonban öccse, Giuliano áldozatul esett a IV. Sixtus által is támogatott Pazzi-féle összeesküvésnek, amit ő maga csak szerencsével élt túl. A merényletet követő megtorlás kiváltotta a Kúria haragját, és 1479-ben Lorenzo csak bátor személyes közbelépéssel tudta elhárítani a pápával szövetkező nápolyi király fegyveres támadását. Ezután az írók, filozófusok és művészek tudós barátja, maga is költemények szerzője, rendkívüli diplomáciai tehetséggel, több mint egy évtizeden át őrködött az itáliai államok hatalmi egyensúlya fölött.
A Medicieket már két évvel Lorenzo halála után elűzték Firenzéből. A fanatikus szerzetes, Savonarola teokráciája, és újabb köztársasági intermezzo után, immár gyökeresen megváltozott körülmények között, 1512-től kezdve kerültek ismét a város élére.
A Mediciek 1512-es visszatérése pápai és spanyol segítséggel történt, sőt 1513-ban már egy Medicit, Lorenzo il Magnifico fiát, Giovannit választják pápává X. Leó néven. Ő ugyanúgy, mint 1523-tól VII. Kelemen, világi nevén Giulio de'Medici (1478-1534) minden módon biztosítani igyekezett családja vezető szerepét Firenzében. 1527-ben Róma kifosztása V. Károly zsoldosai által ("Sacco di Roma") válasz volt VII. Kelemen közeledésére I. Ferenc francia királyhoz, és együtt járt a Mediciek újbóli elűzésével Firenzéből.
Világosan megmutatkozott, hogy a Mediciek mind Rómában, mind Firenzében függővé váltak a két európai nagyhatalomtól és a köztük levő erőviszonyoktól. A XVI. század folyamán a spanyol befolyás kerekedett felül Itáliában, és Alessandro de'Medici (valószínűleg VII. Kelemen törvénytelen fia) a spanyol és pápai fegyveres erőknek köszönhetően lett Firenze hercege.
A család oldalági leszármazottja, I. Cosimo de'Medici (1519-1574) V. Károly hűbéreseként kapta meg ugyanezt a címet. 1537-ben a montemurlói csatában véresen leszámolt a Strozzik vezette belső ellenzékkel, és végleg megszüntette a köztársasági intézményrendszert. 1555-ben Sienát is meghódítva, uralmát egész Toszkánára kiterjesztette. Toszkána nagyhercegének titulusát 1570-ben kapta meg. Felesége, Toledói Eleonora a nápolyi spanyol alkirály lánya volt. A Toszkánai Nagyhercegség olyan szilárdan betagozódott az európai örökletes monarchiák közé, hogy átvészelte I. Francesco de'Medici (1541-1587) államügyeket hanyagoló uralkodását, és nagy tekintélyre tett szert a bíborosi kalapot a nagyhercegi koronával felcserélő I. Ferdinando (1549-1609) kormányzása alatt.
I. Ferdinando felesége, Lotaringiai Krisztina, francia királyi családból származott. A spanyol mellett a francia dinasztikus kapcsolatokat is erősítendő lett francia királynő, majd II. Henrik halála után régens Caterina de' Medici (1519-1589), aki mint a Szent Bertalan éji vérengzés egyik felelőse szerzett magának kétes dicsőséget. A francia történelem szereplője I. Francesco de' Medici lánya, Maria de'Medici (1575-1642) is, aki IV. Henriknek volt a felesége.
I. Cosimo de'Medici beköltözése a Palazzo della Signoriába a köztársaság monarchiává alakulásának jelképes eseménye volt. Az államigazgatás új hivatalainak - Uffizi - épületét a Pitti palotához átvezető folyosóval együtt Vasari tervezte. Cosimo herceg a livornói kikötő megnyitásával, közmunkákkal, a kereskedelem, a mezőgazdaság, a banküzletek és a kézműipar támogatásával új lendületet adott a firenzei gazdaságnak, még ha a város végleg elveszítette is azt a vezető szerepet, amit a textiliparban, kereskedelemben és banki ügyletekben a XIII. századtól Lorenzo de'Medici koráig Európában játszott.
Egyeduralkodói hatalmának erősítésére I. Cosimo fejlesztette Toszkána hadseregét, flottáját, rendőrségét, erődítések hálózatát építette ki. 1545-ben kárpitszövő műhelyt, 1563-ban képzőművészeti akadémiát alapított, az elsőt Európában. A szintén általa alapított erődített várost, Portoferraiót fia, I. Francesco építtette tovább, ugyanő lecsapoltatta a pisai mocsarakat. Az inkább az alkímia és a művészet, mint a politika kérdései iránt érdeklődést tanúsító I. Francesco alakította ki az Uffiziben a későbbi múzeum magvát, és az épületkomplexumba színházat is terveztetett. Saját rezidenciájába műhelyeket telepített, amelyek a kerámia és az ötvösművészet fontos központjaivá váltak.
Az elsősorban pietra dura (féldrágakő) termékeket előállító nagyhercegi manufaktúra megalapítója 1588-ban már Cosimo másik fia, I. Ferdinando volt. Ez a manufaktúra hosszú időre uralkodó pozíciót biztosított a firenzei iparművészetnek. Ferdinando apjához hasonló határozottsággal növelte a nagyhercegség gazdasági erejét, és fejlesztette a török elleni harcban is részt vállaló hajóhadát. 1602-ben megkezdte a Cappella dei Principi, a Medici dinasztia nem múló dicsőségét hirdetni hivatott mauzóleum építtetését.
