Művészet
Berény Róbert fő műve 38 millió forintért kelt el
Berény Róbert Árnyék és Olympia című alkotása 38 millió forintért kelt el a Virág Judit Galéria klasszikus műveket felvonultató őszi árverésén. Az aukciós anyag különlegességét egy magyar festőzseni évtizedek óta lappangó remekműve is fokozta: Batthyány Gyula triptichonja 13 millió forintért talált új tulajdonosra.
Kiderült, hogy hitt-e Jókai a szellemekben
Ismeretterjesztő videósorozatot indított a Kertész Imre Intézet a 200 éve született írófejedelem, Jókai Mór élete és pályája mentén. Forgatókönyvírói, képzőművészeti, színmű- és drámaíró pályázatokkal is ösztönzik a róla szóló alkotások elkészültét.
Közeleg a III. Budapest Ballet Grand Prix
November 17. és 21. között rendezi meg a III. Budapest Ballet Grand Prix (BBGP) nemzetközi balettversenyt a Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE). Az eseménynek az egyetem mellett a Nemzeti Táncszínház és a Müpa ad otthont.
Emléktáblát kapott Szabó István
Felavatták Szabó István emléktábláját a Lumière Intézetben, a Filmesek fala elnevezésű emlékhelyen Lyonban.
Lechner Ödön Isten tekintetére is gondolt
Bemutatták a magyar építőművészet történetének egyik legizgalmasabb szereplője, Lechner Ödön életéről készült dokumentumfilmet. A szecessziós építészet világszínvonalú alkotójáról erős színészgárda és autentikus szakértők közreműködésével készítette el látványos, pontos és tanulságos munkáját Szabó Szonja filmrendező.
Közös nevezőn a Színházi és a Teátrumi Társaság
A Magyar Színházi Társaság (MSZT) elnöksége múlt év végén kezdeményezett közös elnökségi ülést a Magyar Teátrumi Társasággal (MTT) azért, hogy a két szervezet között elinduljon a szakmai párbeszéd. A két szervezet vezetősége a Nemzeti Színházban jutott közös döntésekre október 10-én.
Közösen ünnepelt az öt magyar művészeti egyetem
Közös gálaműsorral ünnepelte alapítása évfordulóját a Színház- és Filmművészeti, a Liszt Ferenc Zeneművészeti, a Moholy-Nagy Művészeti, a Magyar Táncművészeti és a Magyar Képzőművészeti Egyetem a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében.
Középiskolások és pedagógusok számára indít ösztöndíjprogramot a MOME
Középiskolások és pedagógusok jelentkezését is várják újra a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Tiéd a holnap – A jövő kreatív tehetségeiért ösztöndíjprogramjára november 21-ig. Az idén ősszel induló pályázat második alkalommal a középiskolás diákok mellett a pedagógusoknak is szól – közölte az egyetem.
Elhunyt Benkő Imre fotográfus
Életének 83. évében, október 15-én elhunyt Benkő Imre fotográfus, Kossuth- és Balázs Béla-díjas alkotó, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – közölte az MMA. A dokumentarista fotográfia megkerülhetetlen alakja több mint hatvan éven keresztül alkotott itthon és a világ több pontján. Benkő Imrét az MMA saját halottjának tekinti.
Kezdhetünk ráhangolódni a Sárkányok Kabul felett izgalmaira
November 20-án kerül a mozikba a Sárkányok Kabul felett című nagyszabású, magyar háborús akciódráma. A Dyga Zsombor rendezésében készülő akciófilm főbb szerepeit Jászberényi Gábor, Mészáros Blanka, Borovics Tamás, Hajmási Dávid, Dietz Gusztáv, Trokán Nóra, Ertl Zsombor és Stohl András alakítják.
Monodrámát készít Krusovszky Dénes regényéből a Budapest Bábszínház
Megkezdődtek az olvasópróbái a Budapest Bábszínház legújabb bemutatójának: a Krusovszky Dénes regényéből, az Orlai Produkciós Irodával koprodukcióban készülő Akik már nem leszünk sosem november 8-tól tekinthető meg a teátrum Kemény Henrik termében, januártól pedig az ország több pontján is látható lesz vendégjátékként.
Fiatal magyar képzőművészek a világhír kapujában
Az elmúlt néhány évben a magyar kortárs művészet láthatósága fokozatos átalakuláson ment keresztül: a fiatal és középgenerációs magyar alkotók egyre tudatosabban és határozottabban építik fel nemzetközi jelenlétüket. A siker mögött nem csupán tehetség vagy véletlen meghívások állnak, hanem tudatos pozicionálás: a galériás képviselet, a nemzetközi vásárokon való jelenlét, a rezidenciaprogramok és a digitális láthatóság – különösen az Instagram – együttese ma már nélkülözhetetlen eszköze annak, hogy egy művész bekerüljön a globális vérkeringésbe.
Urbán Tamás: Mindig kivártam azt a pillanatot, amikor elővehettem a gépemet
Neve fogalommá vált a dokumentarista fotográfiában: életműösszegző könyvének megjelenése apropóján beszélgettünk Kádár-kori cenzúráról, felszín alatti világokról és a Pillangóval kialakult barátságáról.
A Szépművészeti Múzeumban állítják ki a támogatók segítségével vásárolt műveket
Csaknem negyven, a múzeum támogatói körének adományaiból újonnan vásárolt kortárs alkotást mutat be a Szépművészeti Múzeum Emlékező gyakorlatok című kiállítása. Az október 14-től egy hónapig látható tárlaton tíz hazai és öt külföldi művész alkotásaival találkozhatnak a látogatók.
Az üvegművészettel még a végtelen is megragadhatóvá válik
Október 5-én megnyílt a Vásárhelyi Őszi Tárlat, amelyen a Petőfi Kulturális Ügynökség különdíját Varga Dóra üvegművész kapta. Medence témájú sorozatában az uszodában megjelenő belső geometrikus struktúra változásait mutatja be üvegmunkákon keresztül.
Magyar zenekarok is fellépnek a dél-koreai jazzfesztiválon
Idén Magyarország áll a fókuszban az egyik legrangosabb ázsiai jazzeseményen, a dél-koreai Jarasum International Jazz Festivalon: október 17-től 19-ig a Dresch Quartet, a Gyémánt Bálint Trio, Lukács Miklós és a Skylark Metropolitan is zenél.