Művészet

Boros Misi: Önmagunkban kell keresnünk a fényt és a jót

„Csodagyerekből csodafelnőtt lesz” – mondta Boros Misiről Vásáry Tamás, és igaza lett. Lássuk, mivé érett a zongoravirtuóz.

A hétvégi ékszerrablás után ismét látogatható a Louvre

Október 22-től ismét látogatható a Louvre, de az október 19-i látványos ékszerrablás helyszíne, ahonnét a múzeum kurátorának becslése szerint 88 millió euró (34,3 milliárd forint) értékű történelmi ékszert vittek el, az Apolló Galéria még zárva tart.

Egy élő iskola térképe a Pécs–Kaposvár-tengelyen

Élő, organikusan pulzáló szövet köti össze Pécs és Kaposvár művészeti közegét – egy különleges szellemi háló, amelynek gyökerei Rippl-Rónai József tanítványáig, Martyn Ferencig nyúlnak vissza.

Nemzetközi karmesterversenyt indít a Müpa

Új fejezetet nyit a Müpa a tehetségek felkutatásában: 2026. október 1. és 10. között, a közmédiával közös szervezésben, rangos hazai és nemzetközi partnerek közreműködésével hívja életre a Solti Nemzetközi Karmesterversenyt, amelynek célja, hogy felfedezze és támogassa a kivételes tehetségű fiatal dirigenseket, inspiráló lendületet adva művészi pályájuknak.

Elhunyt Dráfi Mátyás Kossuth-díjas felvidéki színművész

Hosszan tartó betegség után, életének 83. évében hétfőn elhunyt Dráfi Mátyás Kossuth-díjas felvidéki magyar színművész – jelentette október 21-én a ma7 felvidéki magyar hírportál a gyászoló család közlésére hivatkozva.

Az Apám lánya az emberkereskedelem áldozataira fókuszál

A hallgatásról, az eltűnésről és az igazsággal való szembenézésről szól Podhradská Lea személyes dokumentumfilmje, az Apám lánya, amelynek előzetesét az emberkereskedelem elleni küzdelem európai világnapjához időzítették az alkotók, felhívva a figyelmet arra, hogy emberek milliói válnak az emberkereskedelem áldozataivá. A filmet december 4-től láthatjuk a mozikban.

Amerikai siker a legnevesebb zongoraversenyen

Eric Lu amerikai művész lett a győztese a lengyel fővárosban rendezett 19. Chopin Nemzetközi Zongoraversenynek – közölte keddre virradóan a világ egyik legnépszerűbb zenei megmérettetésének zsűrije.

Újabb nemzetközi fesztiváldíjat nyert a Csendes barát

Mozgalmas hetet zárt Enyedi Ildikó: október 12-én hozták nyilvánosságra, hogy a 46. Kairói Nemzetközi Filmfesztivál egyik díszvendége lesz, majd publikussá vált, hogy legújabb alkotása, a Csendes barát bekerült az Európai Filmdíj shortlistjére, október 19-én pedig a film elnyerte a 16. La Roche-sur-Yon Nemzetközi Filmfesztivál nagydíját.

A magyar valóság rétegzettségét sokkal inkább sajátomnak érzem

„A káoszban találom meg a harmóniát” – mondja Koltai Barbara, miközben a műtermébe lépve hétköznapinak látszó tárgyak, régi fotók és szövött anyagok között lépdelünk. A látszólagos rendetlenségben azonban van valami szakrális, valami belső rend.

Ötezer gyerek szavazott meg egy kutyát a Cinemira legjobbjának

Az idén nyolcadszor megrendezett Cinemira Filmfesztivál zárógáláján közel egymillió forint értékben osztottak ki díjakat. A fődíjakról gyerekek döntöttek, de a Kutyafül című animációs film a felnőtt zsűriknél is tarolt.

Hét fotókiállítás borongós őszi napokra

Absztrakt utazás, a függőséggel való küzdelem, női identitáskeresés és Törőcsik Mari káprázatos élete: összeállításunkban mindenki talál magának inspiráló néznivalót.

Tus, tinta, október – az Inktober kiállítás az analóg alkotást ünnepli

Az Inktober a kézzel rajzolás nemzetközi ünnepe: a digitális világ tempójával szemben a lelassulásról, a napi alkotás öröméről szól. A hazai közösség most kiállításon mutatja meg, hogyan válik a vonal személyes ritmussá.

Két magyar alkotás is esélyes az Európai Filmdíjra

Az Európai Filmakadémia nyilvánosságra hozta idei díjesélyeseinek listáit, melyeken Kenyeres Bálint The Spectacle című rövidfilmje és Enyedi Ildikó Csendes barátja is szerepel.

Betörők jártak a Louvre-ban

Rablók hatoltak be a párizsi Louvre Múzeumba, valószínűleg Napóleon és a császárné ékszergyűjteményét károsították meg. A francia kulturális miniszter a helyszínre sietett, folyik a nyomozás.

Woody Allen-világpremier lesz a Centrál Színházban

November 7-én lesz a hamarosan 90. születésnapját ünneplő Woody Allen legújabb darabja, a Tiszta őrület világpremierje a budapesti Centrál Színházban. Puskás Tamás rendezésében Hevér Gábor, Parti Nóra, Martinovics Dorina, Szabó Kimmel Tamás és Balla Eszter lépnek színpadra.

Berény Róbert fő műve 38 millió forintért kelt el

Berény Róbert Árnyék és Olympia című alkotása 38 millió forintért kelt el a Virág Judit Galéria klasszikus műveket felvonultató őszi árverésén. Az aukciós anyag különlegességét egy magyar festőzseni évtizedek óta lappangó remekműve is fokozta: Batthyány Gyula triptichonja 13 millió forintért talált új tulajdonosra.