Művészeti akció középpontjában a MIZO gyár

Egyéb

A dramaturgiát a gyár történetére és jelenlegi állapotára reflektáló helyspecifikus performanszok és installációk lánca alkotják. Az alkotók az elsőkörös asszociációktól jutnak el a tíznapos munka során a hely mondanivalójáig. A cél, hogy a gyár termetes csarnokainak hangulata elevenedjen fel fényfestésekkel, videó- és vetített képekkel, installációkkal, zajokkal, hangokkal, zenével és művészi jelenléttel. Az eseményhez az Emberség Erejével Alapítvánnyal közösen LEGO-installáció társul. 
 
Az Üres Tér Társulat a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program keretében, a tematikus felvezető években immár több alkalommal életet vitt üresen álló épületekbe, közterekbe. Az akciók során találkozási pontot teremtenek különböző kultúrák, fiatal művészek számára, miközben önszerveződő, független, aktív alkotókört hoznak létre.
 

pecs_regimizogyar_byurestertarsulat.jpg
A régi MIZO gyár
 
A társulat célja az is, hogy utánpótlást neveljen a kulturális életben. Hat éve működő diákszínházukban 15-23 éves fiatalok játszanak, valamint foglalkoznak drámapedagógiával is. Az utóbbi két év utcaszínház és performansz akcióiban nagy szerepet vállaltak a gimnazista és egyetemista tagok.
 
Az Üres Tér Társulat együttműködik diákszínjátszó táborokkal, fesztiválokkal, évente egy külföldi fesztivált meglátogatnak, ennek keretében jártak már Avignonban, Berlinben és Grasse-ban. A társulat nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy újraértelmezze a színház fogalmát; e folyamatot kutatásnak is használják.
 
Az Üres Tér jövő évi koncepciójához tartozik, hogy aktívan bevonja a kulturális életbe a perifériákon élőket azért, hogy a workshopokon keresztül olyan utcaelőadások születhessenek, amelyek megállják a helyüket itthon vagy akár külföldön.
 
A Bázisprogram során egyaránt közreműködtek fényképészek, festők, szobrászok, táncosok, pantomimesek és zenészek. Az elmúlt években a társulat szervezett comedia dell' arte és pantomim műhelymunkákat. Az alkotók a program minden részében a fenntarthatóságra törekednek, hiszen állomásaikon egyszerű struktúrával bíró, mobil alkotásokat hoznak létre.