Az új főépület, a főváros védettségű Herrich-Kiss-villa Pestszentlőrinc egyik legidősebb épülete. Helyben az egyetlen olyan nagy történeti értékkel bíró védett épület, amelyet teljes egészében a háború előtti állapotra állítanak vissza. A Tomory Lajos Múzeum új, állandó kiállításának I. fázisa 2017 decemberében készült el az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kubinyi Ágoston Programjának négymillió forintos támogatásával. A november 14-ei megnyitón ezt, illetve az időközben elkészült II. fázist nyitották meg, ez utóbbi az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kubinyi Ágoston Programja hárommillió forinttal támogatta. Ebben a fázisban készült el a Kondor Béla emlékszoba és a Látványraktár is.


kondor_bela_bathori_muzeum_600x400.png
Kondor Béla A tanító (b), a Jelenés (k) és a Szerelmesek (j) című olajfestménye
Fotó: MTI/Mónus Márton

Kondor Béla (1931-1972) festő, grafikus, költő Pestszentlőrincen, a Wlassics Gyula utca 36. szám alatt élt szüleivel és testvérével egészen 13 éves koráig. A modern magyar művészet háború utáni nemzedékének egyik meghatározó alkotója, aki a grafika és a festészet területén önálló stílust és egyéni szimbólumrendszert teremtett. Sokoldalú tehetsége a művészet számos területén megnyilvánult: több kötetnyi verset írt, kiválóan játszott orgonán és zongorán, fotózott, régi hangszereket és repülőkonstrukciókat készített. A lőrinci gyermekévek élményei végigkísérték életét és munkásságát. Ha tehette, házuk kéményének támaszkodva figyelte a II. világháborús légi bombázásokat, melyek a Ferihegyi repülőtér szomszédságában gyakoriak voltak. Ekkor bontakozott ki a repülés és a különféle szerkezetek iránti vonzalma, ami később változatos módon jelent meg műveiben ? köztük angyalok, szárnyas lények, és más repüléssel kapcsolatos elemek formájában.

A Herrich-Kiss-villában elkészült Kondor Béla emlékszoba a művész sokoldalúságát mutatja be, festői, grafikusi, költői és illusztrátori munkásságát is megidézi, valamint kiegészült a művésszel szoros barátságot ápoló, szintén kerületi kötődésű Szécsi Margit-Nagy László házaspárhoz köthető anyaggal is. Az Ekevasba fogott madárszárny - Kondor Béla a repülés vonzásában című tárlaton érdekes információkkal szolgál a kiállítótérben elhelyezett interaktív tábla, melynek segítségével a művész életéről és emlékezetéről tájékozódhat bővebben a látogató, illetve közelebbről megismerheti Nagy László és Szécsi Margit munkásságát. Egy erre kialakított olvasósarokban multimédiás eszköz segítségével Kondor Béla zenei improvizációit és költeményeit is meghallgathatják a látogatók.

A Herrich-Kiss-villában a II. fázis keretében kialakított Látványraktárt a múzeum légiforgalmi és játék (elsősorban mackó) gyűjteményének anyagával bővítették. Látványraktárban a tematikus rendbe szedett raktári állományt ismerhetik meg a látogatók, ezzel bepillantást nyerhetnek a múzeum gyűjteményének sokszínűségébe.

Forrás: Emberi Erőforrások Minisztériuma