Ezáltal újabb különleges műtárgyakkal gazdagodott a Móra Ferenc Múzeum: a régi Szeged utolsó sörkereskedői, Hutter Károly és Myk Margit portréival bővült a Kultúrpalota gyűjteménye. A Tömörkény István író és egykori szegedi múzeumigazgató oldalági rokonairól készült festményeket a család generációkon át őrizte. Most az unokák, dr. Hutter Károly, a Szegedről elszármazott gyulai orvos és Hutter György szegedi műszerész ajánlották fel a múzeumnak a portrékat.
A helytörténeti értékű unikumokért cserébe csupán jelképes összeget, két darab 20 forintos pénzérmét kértek: a feltételük pedig mindössze az volt, hogy azok előoldalán Deák Ferenc, 'a haza bölcse" portréja legyen. Az intézmény természetesen megszerezte a 2003-ban kibocsátott első napi veretű, forgalomba soha nem került becses érmeket a nagylelkű adományozók számára - így a 'csereüzlet" létrejött.
A leszármazottak egyébként a portrékra 1967-ig az Oskola utcai lakásban, majd Gyulán, végül utoljára a dédunoka budapesti lakásában vigyáztak. A családi legenda szerint egyébként Károly nagyapa arcképét, mint 'osztályidegen személy" ábrázolását, a házkutatásokat végző szovjet katonák lőtték keresztül. A II. világháborút Szegeden átvészelt, szándékosan megrongált portrékat közben már restaurálták.
Hutteréknek a Palánk városrészben, a mai Oskola utca 18. szám alatt működő palackozó üzemük a város és környékének legrégibb, legszámottevőbb vállalkozása volt. Több mint 50 éven át egészen a II. világháborús front közeledtéig működött. Számos hazai sörgyár, így a Kőbányai Első Magyar Részvény Serfőzde és a Dreher Serfőzde készítményeit továbbították Hutter feliratú üvegekben főleg a Délvidékre. A cég foglalkozott bor, konyak, pálinka és pezsgő nagykereskedelmi forgalmazásával is.
A most közgyűjteménybe került festményeket az egykori Nyilasy Sándor-tanítvány, a tehetséges Balogh Margit (1898-1965) szegedi portréfestő készítette még 1920-ban, illetve 1924-ben. A képadományok a múzeum több mint 130 darabot számláló Balogh Margit-hagyatékát gyarapítják tovább. A válogatott kollekció egyébként a mára szinte elfeledett művésznő végakarata szerint halála után, 1965-ben került az intézmény birtokába.
