A „múzeumi harmónia” mottó jegyében zajló Múzeumok Őszi Fesztiválját lezáró országos szakmai rendezvényt „Múzeum+rekreáció+turizmus. Töltődj és lazulj múzeummal!” címmel rendezi meg a Duna Múzeummal társszervezésben a Múzeumi Oktatási Módszertani Központ.

A fennállásának idén 15. évfordulóját ünneplő Szabadtéri Néprajzi Múzeum –  Múzeumi Oktatási Módszertani Központ (MOKK) 2021-ben immár tizenharmadik alkalommal rendezi meg az Országos Múzeumpedagógiai Konferenciát, melyre a magyarság első fővárosában, a páratlan idegenforgalmi adottságokkal rendelkező Esztergomban kerül sor november 8–9-én.

Az esemény társszervezője ezúttal a Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum, mely az Év Európai Múzeuma (European Museum of the Year Award, EMYA) pályázaton 2021-ben különdíjat nyert, 2020-ban pedig az Év kiállítása címet is kiérdemelte.

A konferencia témaválasztását a koronavírus-járványhelyzet, illetve az ezt követő nyitás és a belföldi turizmus élénkítésének fokozott aktualitása is indokolja.

A konferencia célközönsége a múzeumi szakemberek (múzeumpedagógusok, múzeumi kurátorok, múzeumi kommunikációval és közönségszolgálattal foglalkozó munkatársak) közül kerül ki, de a múzeumhasználat iránt érdeklődő pedagógusokat, a kulturális intézmények munkatársait és a kulturális, valamint a rekreációs turizmus képviselőit is szeretettel várják.

A kétnapos szakmai rendezvényen a hazai muzeális intézmények rekreációs szerepét, a testi és a lelki egészség megőrzésére gyakorolt hatásukat vizsgálják, a turisztika és a múzeumi rekreáció kapcsolódási pontjait térképezik fel.

Arra is választ keresnek majd, hogy a muzeális intézmények miként tudnak kapcsolódni a turisztikai ágazat szereplőihez, trendjeihez, különös tekintettel a kulturális, illetve a slow turizmusra, milyen példaértékű együttműködéseket sikerült megvalósítaniuk ezeken a területeken, továbbá milyen programokat tudnak ajánlani a látogatók számára, amelyeknek köszönhetően turisztikai célpontokká váltak vagy válhatnak a jövőben.

A konferencia előadói plenáris előadásokon és jó gyakorlatok bemutatásával azt járják körül, hogy az intézmények milyen változatos múzeumi tartalmakkal és szolgáltatásokkal képesek előmozdítani a rekreációt és a hazai turizmust. Egy kerekasztal-beszélgetés erejéig szó lesz a családoknak dedikált és a tanítási szünetre időzített múzeumi programkínálatról is.

A tervek szerint a konferencián kerül sor a Cselekvő Közösségek – aktív közösségi szerepvállalás című európai uniós projekt keretében kidolgozott Közösségi múzeum elismerő címek ünnepélyes átadására is.

A kitüntető címet azon muzeális intézmények vehetik át, amelyek közösségi részvételi alapon működnek, bevonják munkájukba a helyi lakosságot, civil szervezeteket és egyéb partnereket. A MOKK 2019-ben kezdeményezte a Közösségi múzeum elismerés bevezetését a hazai múzeumi életbe. A megtisztelő elismerést eddig már 33 intézmény vehette át 2019-ben és 2020-ban. Tavaly az esztergomi Duna Múzeum is a címet átvevők között volt.

Helyszínspecifikus kísérőprogram gyanánt és az első nap lezárásaként esztergomi múzeumi intézmények közreműködésével vezetett sétákon, illetve bemutatóprogramon vehetnek részt a konferencia vendégei.

Muzeális intézmények munkatársainak jelentkezését várják a múzeum+rekreáció+turizmus témához kapcsolódó múzeumi és múzeumpedagógiai jó gyakorlatok 10 percben történő bemutatására. A rövid (max. 2000 karakter hosszú) rezüméket „jó gyakorlat” jeligével szeptember 15-ig kell az alábbi címre küldeni: muzped.konferencia2021@gmail.com.

További információk ezen az oldalon találhatók.

Nyitókép: Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár felszólal a tavalyi Múzeumpedagógiai Konferencián. Forrás: az államtitkár Facebook-oldala