ADMARC201906060014.jpg

Múzeumi kalandozások gyerekeknek a Mothers Backkel

A Mothers Back kollektíva tagjaival, Dányi Viktória és Furulyás Dóra táncművészekkel találkozhatnak az érdeklődők az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) Múzeumba megyünk, nem a Marsra! című, gyermekek számára indított programsorozata április 27-i rendezvényén.

Múzeumban lenni és kulturálisan töltődni, ismereteket szerezni, inspirálódni nagyszerű lehetőség az emberi kíváncsiság és érdeklődés kielégítéséhez. A Petőfi Irodalmi Múzeum ezt figyelembe véve, kifejezetten a gyermekek számára szervez olyan eseményeket, amelyek segítségével otthonosan tudnak majd mozogni a múzeumokban.

Múzeumba megyünk, nem a Marsra! című foglalkozást négy-nyolc éves gyerekeknek és kísérőiknek ajánlják, akik szeretnének egymásra hangolódni, mielőtt nekivágnak a PIM kiállításainak. A foglalkozás során változatos, kreatív és játékos feladatokon keresztül nézhetnek rá különböző perspektívából tárgyakra, helyzetekre, kompozíciókra.

A foglalkozást a Mothers Back kollektíva, Dányi Viktória és Furulyás Dóra kortárstánc művészek és alkotók tartják. A program után a résztvevők számára nyitva áll a lehetőség, hogy a múzeum kiállítását múzeumpedagógusokkal közösen látogassák.

Múzeumba megyünk, nem a Marsra! – Múzeumi kalandozások gyerekeknek a Mothers Backkel – április 27. 10 óra, Petőfi Irodalmi Múzeum. További információ és regisztráció a múzeum honlapján.

Ez is érdekelheti

A tavaszi szünetben nosztalgiajáratok is közlekednek a Gyermekvasúton

A budapesti Gyermekvasút a húsvéti hétvégén is várja a kirándulókat, a vonatok 40-50 percenként indulnak a végállomásokról, és a tavaszi szünetben nosztalgiajáratok is közlekednek.

A szivárvány színeiben ragyogó ásványok és fluoreszkáló élőlények

Az emberi szem számára láthatatlan fénnyel világítja meg az örök sötétség birodalmát az MNMKK Magyar Természettudományi Múzeum Látható láthatatlan című, április 10. és december 31. között látogatható új időszaki kiállítása.

Itt minden gyerek kívánsága teljesül

Ha szeretnénk az okostelefon vagy a többi, ma már köztudottan káros digitális eszköz bűvköréből kiszakítani a gyermekünket, irány a Mesemúzeum, ahol kicsiket és nagyokat egyaránt csupa izgalom, felszabadult, örömteli élmény és játszva tanulás vár.