A Múzeumok Őszi Éjszakáján is érzékelhető volt az a - nyári "nagytestvérénél" már megszokott - tendencia, miszerint a legkisebbek alkotják az "éjszakázók" egyik legnépesebb táborát. A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) Benedek Elek-kiállítása mellett Kacor királlyal is megörvendeztette a gyerekeket, akik kitörő lelkesedéssel fogadták az akcióban gazdag bábelőadást. Néhány teremmel arrébb eközben az utóbbi idők egyik legérdekesebb kiállítása nyitotta meg kapuit: a Hungarikonok című tárlat neves közéleti személyiségek, művészek relikviáit helyezi egyedi kontextusba. Kárpáti Tamás "szubjekt-gyűjteményének" különlegességét az adja, hogy az írók, képzőművészek, rendezők emléktárgyait kortárs művészek helyezték "örök nyugalomra", építették bele azokat saját alkotásukba. A helyes megfogalmazás talán mégis inkább az, hogy a tárgy köré építették, álmodták meg művüket. Mintegy sajátos emlékművet emeltek az általuk tisztelt alkotónak, aki ezáltal nem csak írásaiban, filmjeiben vagy egyéb alkotásaiban, de mostantól egy személyes használati tárgy köré emelt mementóban is tovább él.
A komoly emlékezés letéteményeseitől - mint amilyen Faludy György sétapálcájának sajátos könyvlapokba foglalása, vagy éppen Gyurkovics Tibor szemüvegének és levelének szoborrá emelése - egészen a humoros megoldásokig terjed a skála. A már elhunyt művészek panteonjában találjuk El Kazovszkij karkötőjét, amely stílusosan egy festményben nyer örök életet (Szotyory László alkotása), Örkény István zsebóráját (Szikora Tamás helyezte festmény-keretbe) és a Karinthyak családi írógépét, amelyet Kentaur egy tükör/nagyító beépítésével emelt "Timewriterré" (typewriter helyett). A használati tárgyak valóságos emlékművé, kortárs alkotássá emelésének egészen kreatív és gyakorlati értelemben is hasznos ötlete feltehetően más látogatókban is pozitív energiákat szabadít fel.
Akárcsak a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum két tárlata, amelyek ugyan dokumentarista módon rögzítik az elmúlt évtizedek lenyomatait, mégis olyan korszakokat idéznek meg, amelyek emlékezete ma virágkorát éli. A retró fellegváraként is értékelhető két kiállítás az állami Utasellátó vállalat mindennapjaiba, elmúlt hat évtizedébe és a magyar plakátművészet ellenállhatatlan világába kalauzolja a látogatót. Ki hitte volna, hogy az Utasellátó saját porcelánkészletét annak idején a Herendi készítette? A "felszolgáló elvtársak" szellemében a múzeum is finomságokkal - zsíros kenyérrel, minyonnal, boros teával (és becsületkasszával) - kínálja a megéhezett múzeum-éjszakázót, aki újult erővel veszi célba a felső szinten található plakátkiállítást. A nem csak relikvia-minőségben, de grafikai szempontból is egyedülálló kollekció olyan felszabadítóan hat szemlélőjére, hogy így járványidőszakban receptre kellene felírni. Ha már emlékezni úgyis kénytelenek vagyunk - tegyük azt ilyen magas színvonalon.
