A fellépő művészek közt is többségben voltak a rendőrségiek, különös tekintettel az ORFK Készenléti Rendőrség Zenekarára, akik Márton-napi koncertet adtak a Kriminalisztika-történeti tárlat területén berendezett nézőtéren ülőknek. A színpadot betöltő rezesekben (illetve testben is feltűnően) erős zenészüteg Fényes Szabolcs top hits-ét rendíthetetlen nyugalommal hallgatta a kitömött Kántor és kölyke, az ugyancsak preparált Tuskó. Az ülő közönség mellett a látogatók lassan imbolyogtak a tárolók közt, az én rózsám vasutas, a fekete-fehér fotókon egy magát vonat elé vetett ember utolsó pillanatainak rekonstrukciója, összecsendül két pohár, a fényképekkel is illusztrált hírhedt gyilkosságok kellékei a vitrinekben: borospoharak, kések, szeretni bolondulásig, kisfejszék, balták.
Enyhén szólva szürreális volt az este. A kiállítás túl sok mindent felvet, erre most nem is indulok el, de aki végignézi, abból nagy valószínűséggel elmúlik a kíváncsiság örökre, ami a bulvárhírek gyilkosságos, balesetes híreit is illeti. Kitámolyogva a tárolók közül, megláttam a színpad feletti táblát: ?A kriminalisztika alapkérdései: Kit, mit? Hol? Mikor? Hogyan? Ki, kivel? Miért?? Hát, igen, ezzel elvan az ember egy darabig. Közben a színpadon váltották egymást a kellemes kis haknik és a büntetés-végrehajtás sajátos formáinak is nevezhető produkciók. A forma előnye, hogy az utóbbiak elől az ember elmenekülhetett a kiállítás egyik sarkába, ahol egy házilag gyártott orvvadászeszköz látható. A népművész, aki ezt készítette, először is fogott egy ezüstszínű literes szódásszifont, amelyet oldalról szivárgásmentesen ellátott egy nyomásmérővel, a szifon fejébe egy biciklipumpát helyezett ? amit már beleszerkesztett egy levágott puskatusba ? mindezt aztán egy egérfogóra illesztette kapupánttal. Hiába igyekeztem, nem sikerült tökéletesen megfejtenem a működését, amire megérkezett David Merlini. És ekkor már egy álkulcsot sem lehetett volna leejteni, annyian voltak a teremben. Az ismert illuzionista old-style szabadulószámokat mutatott be, mint Houdini az angol rendőrségen. Merlini közvetlen eleganciával és elképesztő ügyességgel bújt ki, hommage a néhai rabbi fiának, Rózsa Sándor vitrinből kivett béklyójából is.
A celebvilágba kivételesen érdemei szerint került fiatalember élvezettel tette a dolgát: leszaladgált a nézők közé, mindent ellenőriztetett, minden csalfaságot kereső kérdésre válaszolt. Igaz, két jó erőben levő ifjú egyenruhás segítője derűsebben asszisztált, mint a fennmaradt beszámolók tanúsága szerint Houdininek a Scotland Yard rendőrei, de amikor a bilincsekből többedszerre is kiszabadult illuzionistát újra megbilincselve, már zsákba kötve kellett befektetni egy dobozba, most pedig tegyenek bele, akkor egyikük némi malíciával kérdezte a produkciót lépésről lépésre irányító Merlinitől, finoman? Nevetett is mindenki: lám, egy jó rendőrvicc mindenkinek jó. Végül egy Houdini korabeli kényszerzubbonyból szabadult ki Merlini, az uv-stroboszkóppal világított produkció látványosan artisztikus befejezése volt a műsorának. A közönség, a szakemberek az alapkérdések közül a hogyannal indultak haza.
