Nádler István képei egyszerre sugároznak erőt és sebezhetőséget

A festő egész életművét áthatják a különböző szférák közötti kapcsolatteremtés vágya és az ellentétek feloldására tett kísérletek. Festményei a látható és láthatatlan, a gesztus és a geometria, az anyagi és a szellemi világ közötti hidakat hozzák létre. A balatonfüredi Vaszary Galéria Rezonancia című kiállítása az életmű néhány fontos szegmensén keresztül világít rá, mit jelent ez a fogalom a festő számára.

A tárlat a legújabb képekhez vezető út állomásait mutatja be. Egymásra rezonáló síkok, gesztusok és terek vibráló párbeszéde rajzolódik ki a termekben, ahol rend és káosz, szimmetria és kiszámíthatatlanság egyszerre vannak jelen. Játékosság és energia, ezek determinálják ezeket a műveket, amelyek a szférák közötti kapcsolódásokat is láthatóvá teszik.

A kiállítás első termében az 1990-es évek végén és a 2000-es évek elején készült képek szerepelnek, amelyekben Nádler a meditáció és a festői gesztus kapcsolatát kutatta. Ezeken a képeken az áthatolhatatlan fekete és az oldottabb kékek lépnek kapcsolatba. Nyitott, végtelen, nem materiális síkok rezonálnak egymással. A széles gesztusok érzékiségéből és a geometrikus formák szigorú rendjéből épülnek e művek, a kompozíciókban a mozdulat és a kontroll folyamatos párbeszédet folytatnak egymással. A nagy vásznakon megjelenő inga motívuma a közép, az egyensúly keresésének metaforájává válik: egyszerre idézi a fizikai folyamatot és a belső lelki gyakorlatot. Ebben az időszakban a rezonancia a harmónia keresését jelenti: a fekete és a fehér, a rend és a gesztus, a nyugalom és a feszültség dinamikus egyensúlyát, amely a képek érzékiségében bontakozik ki.

A második egységben a művész legnagyobb fordulata kerül előtérbe: az 1980-as évek radikális váltása, amikor a geometria dominanciáját felváltotta a zeneiségből születő érzéki festőiség. A kompozíciókon a formák dinamikusan ismétlődnek, de magukon hordozzák a motorikus kézmozdulatból fakadó expresszivitást. A falakon sorakozó grafikai lapok és festmények mintha partitúrák vizuális megfelelői lennének: pontokból, vonalakból, szerkezetekből állnak össze, akárcsak egy zenei darab motívumai. A Ligeti György műveihez kapcsolódó hommage-ok a ritmust, a feszültséget és a variációkat jelenítik meg. A gesztus és a geometria itt nem szemben állnak, hanem egymást erősítik. A fekete jelek vibrálnak a fehér felületen, a sorozatok egymásra épülése pedig olyan, mintha a néző egy vizuális szimfónia részévé válna.

A Rezonanciák egység a legújabb, 2020-as években készült munkákra fókuszál. Ezekben a művekben Nádler a „nagy motívum” keresésére vállalkozik: olyan alapképlet megtalálására, amely képes összefogni a különböző szférákat, energiákat és irányokat. A vásznakon a geometrikus alakzatokba zárt féktelen, olykor lírai, máskor vad gesztusok bontakoznak ki. A rezgés itt a formák találkozásából fakad: a különböző erők egyszerre vonzzák és taszítják egymást, harmóniát és feszültséget teremtve. A kompozíciók monumentális hatásuk ellenére efemeritást sugallnak: erő és tünékenység egyszerre tételeződik. Ebben a szekcióban a rezonancia már nem csupán a harmónia pillanata, hanem maga a keresés folyamata: a különböző dimenziók közötti átjárások feltérképezése.

A Vaszary Galéria alsó szintjén a barátságképek kapnak helyet. Ezek a művek különlegesek Nádler életművében, hiszen nemcsak festészeti programot valósítanak meg, hanem személyes emlékezések és szellemi párbeszédek lenyomatai is. Tandori Dezsőnek, Esterházy Péternek, Bak Imrének, Tolnai Ottónak és Mulasics Lászlónak szentelt hommage-ok sorakoznak itt, amelyek szintén leírhatók a rezonancia fogalmával: a barátság rezdüléseit, a közös szellemi nyelv vibrálását, a személyes kötődések áthangzó energiáit mutatják fel. Nádler ezekben a képekben is a látható és a láthatatlan kapcsolatát keresi: az ecsetvonások gesztusai egyszerre idézik meg a hiányt és az emlékezést, ugyanakkor ünneplik is a barátságok teremtő erejét. A festmények így egyszerre vallomások és tiszteletadások, amelyekben a személyes kapocs emelkedik művészetté.

Fotó: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu