000_36N37FP.jpg

Nagy Caravaggio-kiállítás nyílt Rómában

A katolikus egyház által meghirdetett szentév alkalmából nyílt tárlaton látható lesz többek között az Ecce homo, valamint Maffeo Barberini arcképe, akit később VIII. Orbán néven koronáztak pápává.

A Barberini-palotában megrendezett kiállítás Caravaggio (1571–1610) munkásságának 15 esztendejét öleli fel: 1595-ben történt Rómába érkezésétől 1610-ben bekövetkezett haláláig Toszkánában. „Az itt kiállított festmények egy utazást jelentenek Caravaggio figyelemre méltó életútján, és bemutatják művészi változását első római műveitől egészen feltételezhetően utolsó művéig, amikor kétségbeesetten próbált véget vetni száműzetésének” – mesélte Francesca Cappelletti, a kiállítás egyik kurátora.

A csütörtökön megnyílt tárlaton összesen 24 festmény látható olasz, amerikai, spanyol, ír és brit köz-, illetve magángyűjteményekből. A kiállított műalkotások között van az Ecce homo, amely a szenvedő Jézus Krisztust ábrázolja töviskoronával. A kép 2021-ben Spanyolországban bukkant fel, miután a 19. században elveszett. A kiállításon szerepel továbbá Maffeo Barberini (1568–1644) arcképe is, aki később VIII. Orbán pápa néven állt a katolikus egyház élén. „Emberek százezreinek lesz lehetősége megtekinteni a Caravaggio-festmények legnagyobb gyűjteményét, amely ilyen formában a következő években, sőt évtizedekben nem lesz látható” – jegyezte meg Thomas Clement Salomon kurátor. A Barberini-palota tájékoztatása szerint a július 6-ig látható kiállításra már mintegy hatvanezer belépőjegyet értékesítettek.

Ez is érdekelheti

Michelangelo nehéz természetű zseni volt

Ötszázötven éve, 1475. március 6-án született Michelangelo Buonarroti, a Pietà, a Mózes, a Dávid-szobor, a Sixtus-kápolna monumentális freskójának alkotója, a római Szent Péter-bazilika kupolájának tervezője, aki a festészetben, a szobrászatban, az építészetben, sőt a költészetben is kimagaslót alkotott.

Már kétezer éve is meghívót küldtek a születésnapi bulikra

A fatáblán olvasható meghívó a legkorábbi, nő által írt latin szöveg, amelyet ismerünk.