Nagy szív, nagy hang, pornós bajusz

Különösen akkor, amikor néhány szaltót produkálva a vastapsnál meghajolva megmarkolta azt, ami amúgy is kidomborodott a testéhez tapadt flitteres hacukából. De ha képzeletben újra letépnénk róla mindazt, ami csak a show business, az algoritmusok etetése és a tizenöt perces TikTok-népszerűség, akkor vajon milyen lenne néhány hete megjelent, American Heart című második albuma? Nos, könnyű lenne azt mondani, hogy ő a szegény ember Harry Stylesa, aki Freddie Mercury szeretne lenni. Hogy mintha Nutellát szeretnél venni, de az Aldiban csak Nutoka van.

Mert nem túlzás azt mondani a huszonkét éves Benson Boone-ról, hogy csodagyerek, és nem azért, mert egy perc alatt simán megcsinál öt hátraszaltót egy zongoráról, és még csak nem is azért, mert markáns és képzett hangja van. Hanem azért, mert karizmatikus előadó, aki olyan világslágerrel lépett be a milliárdos streamelők klubjába, mint a tavalyi Fireworks & Rollerblades című albumának mindent vivő dala, a Beautiful Things. (A felvétel első lett a  Billboard Global 200 listán, és második az amerikai Billboard Hot 100-on.) Ugyanakkor ez a dal lett Boone mumusa is, hiszen azt kellett bizonyítania gyorsan megjelent második albumán, hogy nem one-hit wonder. Nem véletlen, hogy az új lemezt népszerűsítő Mr Electric Blue klipjében ironikusan pont ilyen feliratú pólót visel.

Már ez a felvétel is fementi a vádak alól, de akkor még nem beszéltünk a Mystical Magicalről, 2025 egyik legnagyobb medenceparti slágeréről, amely Olivia Newton-John 1981-es számából, a Physicalből kölcsönözte a refrénjét, miközben Boone falsettójával és dübörgő basszusaival kap némi kortárs bájt is. Az új album arra is cáfolat, hogy Boone csak egy markáns hang lenne, nem több, mint egy tehetségkutató felfedezettje (az American Idolban debütált), és hogy ehhez a hanghoz összeraktak valami demonstrációs anyagot, hogy meg tudja mutatni, mi minden van a torkában. Az albumnak nagyon is van önképe, víziója arról, hogy mi akar lenni. A Killers-féle alter diszkótól Bruce Springsteenen át egészen a Harry Styles-féle popig releváns hangképet alakított ki, és mindezt úgy, hogy a produkciónak van némi rockoperás színpadiassága. Nem véletlen, hogy az idei Coachella Fesztiválon Boone Brian Mayjel előadta a Bohemian Rhapsodyt, ami ugyanolyan emlékezetes popgesztus volt, mint a 2025-ös Grammy-gála akrobatikus mutatványa.

Ugyanakkor a megvalósító stáb kissé elkapkodta a tízszámos albumot, úgy tűnik, a Grammy-gála máig pulzáló TikTok-os pillanatát és a poptörténetinek kikiáltott Coachella-fellépés sikerét kihasználva dobták piacra. Hangzása lefegyverző, úgy trendi, hogy kihalljuk a Springsteennel, Maroon 5-val, Killersszel és a Tame Impalával dialogizáló referenciákat, amelyek sajátos ízt adnak a műsornak.
Boone-nal szemben hatalmasok voltak az elvárások a női énekesek uralta 2025-ös piacon. Olyan igénnyel lépett fel a show-business, hogy ő legyen a következő Freddie Mercury, aki visszaadja a stadionrock kontinenseket egyszerre megénekeltető közönségét. Boone-nak jól áll a bombasztikus, perzselő pop-rock, de a tehetségkutatók hatásvadászatára játszó balladák (például Momma Song) leültetik az albumot.

Boone úgy néz ki a borító fotóján, mintha csak egy olajkúton szerelte volna a szivárgó kútfejet, a fizimistájáról eszünkbe juthat a taxisblokád idején lezárt Erzsébet hídon Kurírt olvasó fickó. De hiába röhögi ki minden jól fodrászolt ötvenes apuka a pornós bajuszkáját, mert mégis egy hozzá hasonló TikTok-hős fogja elrabolni kamasz lánya szívét.