181203_yasmin_levy_600x399.png
Yasmin Levy


Nils Frahm kisgyermek kora óta zongorázik, de az új és szokatlan hangzások felfedezésének izgalma mindig legyőzte benne a klasszikus zene felállította szigorú határrendszert. A kalandvágyó szemléletet valószínűleg édesapjától, Klaustól örökölte, aki bár sosem tanult fényképezni, majd negyven éve dolgozik a szakmában, számtalan sikeres kiállítással és projekttel a háta mögött.

Zenéjében a klasszikus alapok mellett ? az a Nahum Brodski volt a mestere, akit Csajkovszkij egyik utolsó tanítványa tanított ? a Philip Glass és Steve Reich féle 20. századi minimalizmus is erősen érződik, olykor pedig már-már filmzenei magaslatokba tör. De hiba lenne bármilyen kategóriába beszorítani, hiszen a játékos kísérletezések és a műfaji keretek teljes figyelmen kívül hagyása egész életművét markánsan végigkíséri. ?Túl sokan félnek attól, hogy nem férnek bele valamilyen keretbe. Én ettől soha nem féltem" ? mondta a Billboardnak nemrég. Több interjúban is említi, hogy az a célja, hogy a hallgató elmerüljön a pillanatban és figyeljen a gondolataira.

 


190205_nils_frahm_400x600.png
Nils Frahm

Ehhez nagyban hozzájárul a 2011-ben megjelent Felt lemez óta szinte védjegyévé vált, a zongorahúrok filccel történő bevonása miatt kialakult (maga a lemeze címe is filcet jelent németül), a klasszikus zenében megszokott tiszta, éles zengéssel ellentétes puhán tompa hangzás. Ez a megközelítés, ahol a behallatszódó lélegzetvétel vagy épp a benyikorgó padló hangja ? ez az Ólafur Arnaldsszal közös Trance Friendz lemezbe került be például ? nem eltüntetendő hiba, hanem a zene szerves része, teszi Frahm dalait hihetetlenül emberivé és valódivá.


181221_bombino_600x400.png
Bombino

Persze nem csak a hangzásokban keresi mindig az újat és az eltérőt. Saját, évszázados hangszerét is mind átvitt értelemben, mind szó szerint új irányból közelítette meg. Kedvenc zongorakészítőjével, a hasonlóan invenciózus lelkű, manufaktúráját pár éve Magyarországra költöztető David Klavinsszal ? az ő nevéhez fűződik a 370 centiméter magas zongoraóriás, a Model370, Frahm ezen készítette a 2015-ös Solo lemezét ? közösen álmodta meg az Una Corda névre keresztelt modellt. Itt, a klasszikus zongorától eltérően egy hanghoz mindössze egy, filcanyaggal bevont húr kapcsolódik. Az így lecsendesített hangszert nem takarja külső borítás, és a közeli bemikrofonozásnak köszönhetően még élénkebben hangzanak fel a Felt korongon már megszokott mechanikai hangok. A páros azóta még nagyobbat álmodott: egészen pontosan 80 centiméterrel nagyobbat, hiszen egy négy és fél méteres hangszert szeretnének megépíteni. Frahm ennek apropóján hívta életre 2015-ben március 29-ére a Piano Day elnevezésű világnapot, amikor a világszerte megrendezett programok mellett Solo albuma is ingyen letölthető. És bár az elsődleges célja az álomzongora megépítéséhez szükséges összeg előteremtése volt, viccesen kifejezte abbéli őszinte reményét is, hogy idővel a Piano Day fontosabb lesz, mint a karácsony, és stresszesebb, mint a hálaadás.


181209_monsieur_doumani_credit_panayiotis_mina_600x465.png
Monsieur DoumaniFotó: Panayiotis Mina

Legutóbbi, két év hallgatás után 2018 februárjában megjelent All Melody albuma teljes egészében Kelet-Berlin néhai rádióépületében, a Funkhausban berendezett stúdiójában született. Az ?50-es évekbeli épület puritán, minden elemeiben a zenét szolgáló környezete visszaköszön a lemez hangzásában, ahol a megszokott zongorák és szintetizátorok mellett Frahm saját tervezésű orgonája, és a már-már hangszerként használt kórus is jelentős szerephez jut. Sőt, Frahm nemcsak a helyszín hangzását használta ki, de olyan extrém helyeken is rögzített hangokat, mint például egy kiszáradt kút.

Jó szokásához híven most is a hangszerek szinte minden rezzenését és mechanikai zaját belekomponálta a lemezbe, ami egy napjainkban igen ritka, intim hangzásvilágot eredményezett. Nem csoda, hogy szinte kivétel nélkül az összes zenei újságíró és szaklap ódákat zeng a lemezről, amelyet a magyar közönség 2019. február 5-én hallhat a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.


190213_margaret_island_credit__palyi_zsofia__600x400.png
Margaret IslandFotó: Pályi Zsófia

A koncertre a Müpa+ hűségprogram platina és arany szintű tagjai október 18-án, csütörtökön 10 órától, ezüst szintű tagjai pedig október 18-án 15 órától válthatnak jegyet a Müpa állandó jegypénztáraiban és online a www.mupa.hu oldalon. A hűségprogram alapszintű tagjai és a nagyközönség részére a jegyértékesítés október 19-én, pénteken 10 órakor kezdődik.

Nils Frahm mellett október 17-től számos könnyű- és világzenei koncertre is elindul a jegyértékesítés. Érkezik az izraeli-spanyol énekes-dalszerző, Yasmin Levy és a példátlan sikerű ciprusi világzenei trió, a Monsieur Doumani is. Szintén a világzene rajongóinak örömhír, hogy végre Magyarországon lép fel a Rolling Stones és Black Keys-tagokkal is zenélő ikon, Bombino, de itt lesz a görög tradicionális dallamokat akár a blues és a rumba elemeivel és jazzel vegyítő fúziós zene két jeles képviselője, Dimitris Mystakidis és a Loxandra is.


181229_erik_sumo_band_credit_bona_mark_600x400.png
Erik Sumo BandFotó: Bóna Márk

A hazai könnyűzenei együttesek kivétel nélkül pályájuk meghatározó momentumaként tartják számon Müpás koncertjeiket, a sor most három újabb kihagyhatatlan estével folytatódik: tíz év után visszatér a Müpa színpadára az Erik Sumo Band és a colorStar, és először lép fel a Müpa hangversenytermében a Margaret Island.

KONCERTEK

Nils Frahm

2019. február 5., kedd, 20:00?22:00

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

További információk: https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/nils-frahm-2019-02-05_20-00-bbnh

 

Yasmin Levy

2018. december 3., hétfő, 20:00?22:00

Fesztivál Színház

További információk: https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/yasmin-levy-2018-12-03_20-00-fesztivalszinhaz

 

Monsieur Doumani

2018. december 9., vasárnap, 20:00?22:00

Fesztivál Színház

További információk: https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/monsieur-doumani-2018-12-09_20-00-fesztivalszinhaz

 

Bombino

2018. december 21., péntek, 20:00?22:00

Fesztivál Színház

További információk: https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/bombino-2018-12-21_20-00-fesztivalszinhaz

 

Erik Sumo Band

2018. december 29., szombat, 20:00?22:00

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

További információk: https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/erik-sumo-band-2018-12-29_20-00-bbnh

colorStar

2019. január 16., szerda, 20:00?22:00

Fesztivál Színház

További információk: https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/colorstar-2019-01-16_20-00-fesztivalszinhaz

 

Margaret Island: A csend színe

2019. február 13., szerda, 20:00?22:00

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

További információk: https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/margaret-island-2019-02-13_20-00-bbnh