Szakonyi Noémi Veronika a nyílt örökbefogadás témáját feldolgozó fildrámája nyerte szombat este a Just Film Grand Prix-t a Tallinn Black Nights Filmfesztiválon. A zsűri elismerő oklevéllel méltatta Császi Ádám Háromezer számozott darab és Kárpáti György Mór Jövő nyár című új filmjét.

Tallinn nagyszabású nemzetközi filmünnepén magyar alkotás nyerte az ifjúsági filmek nagydíját. A Hat hét egy érettségi előtt álló, nehéz anyagi körülmények között élő tinédzser lány történetét dolgozza fel, aki, miután teherbe esik, úgy dönt, örökbe adja kislányát egy hosszú évek óta várakozó párnak. Bár a lány eleinte úgy érzi, profi asztaliteniszező karrierje érdekében a legjobb döntést hozta, a szülés után elbizonytalanodik. A jogszabály alapján mindössze hat hét áll rendelkezésére arra, hogy meggondolja magát, és ez az örökbeadó és -fogadó szülőknek is érzelmileg rendkívül megterhelő időszak.

A nemzetközi zsűri az indoklásában kiemelte a mélyreható dráma főszereplője, Román Katalin rendkívüli és sokrétű alakítását, Szakonyi Noémi Veronika empatikus megközelítésű rendezését, továbbá azt, hogy a Hat hét alkotóinak sikerült megtalálnia azt a hangot, amelyet a fiatalok sajátjukként fogadnak el.

A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Hat hét rendezőjének állandó alkotótársa Vincze Máté Artur, az alkotópáros a forgatókönyvet Daoud Dániellel közösen írta.

Szakonyi Noémi Veronikát nemrég a legjobb rendező díjával méltatták a Hat hétért a franciaországi Arras nagy népszerűségnek örvendő fesztiválján. A főszereplő Román Katalin ősszel Isztambulban a Boszporusz Filmfesztiválon elnyerte a legjobb alakítás díját. A Balsai Móni, Mészáros András, Járó Zsuzsa, Szczaurski Lana, Takács Kati és Györgyi Anna szereplésével készült film a magyarországi premierje alkalmával a miskolci CineFest nagydíját kapta meg.

A Háromezer számozott darab című film Tallinnban volt először látható, és a zsűri elismerő oklevelét nyerte el.

A történetben egy színházi rendező öt nehéz sorsú fiatal roma életéről készít előadást. A színdarab kendőzetlen kegyetlenséggel meséli el életük történetét, vagyis a traumáikkal kereskedik. Amikor az előadást meghívja egy neves német színházi fesztivál, a csoport tagjai kénytelenek szembenézni a múltjukkal, és felvenni a küzdelmet a rasszista sztereotípiák egész tárházával.

Császi Ádám (Viharsarok) új mozifilmje a valóságosan is bemutatott, Cigány magyar című színdarab alapján készült, és a társulat – Farkas Franciska, Pápai Rómeó, Gerner Csaba, Oláh Edmond, Varga Norbert, Pászik Cristopher, Horváth Kristóf és Wieland Speck szereplésével – szürreális utazását meséli el, melyben elmosódik a határ fikció, abszurd és szociografikus valóság között. A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült film jövő év elején lesz látható a mozikban a Budapest Film forgalmazásában.

A tallinni filmfesztivál elismerő oklevelével kitüntetett Jövő nyár Kárpáti György Mór (Guerilla) második mozifilmje.

A történet egy gimnáziumi osztály drámatáborában játszódik, és a gyászfeldolgozásról szól. Főszerepeiben Brezovszky Dániel György, Bukovszky Orsolya és Liber Ágoston látható. Főhőse, Milán, a 18 éves nyughatatlan gimnazista nyári táborban vesz részt az osztálytársaival. Szerelmi háromszög kezd el alakulni közte, Anna és Dani között. A három fiatal a társaságból kiválva a saját útját járja, de az események váratlan fordulatot vesznek. Egy év elteltével az osztály visszatér a kirándulás helyszínére, ekkor már Milán nélkül: a fiú időközben öngyilkos lett. A film a Proton Cinema gyártásában, független produkcióként valósult meg, és január 12-től lesz látható a Mozinet forgalmazásában.

A képen Szakonyi Noémi Veronika és Vincze Máté Tallinnban. Forrás: Sparks