A Szolnoki Szimfonikus Zenekart 1965-ben alapították, története viszont jóval korábbra nyúlik vissza. 1927-ben alapították meg elődjét, az a zenekar viszont sajnos nem maradt fent sokáig. Ennek ellenére folyamatosan voltak kezdeményezések egy ilyen formáció létrehozásáért, azonban történelmi (mint például a második világháború) és egyéb okok miatt végül 1965-ben kezdte meg azóta is felfelé ívelő pályafutását a Szolnoki Szimfonikus Zenekar.

A Zenekar történetét Kádár Edit szóvivő osztotta meg velünk, aki immár 5 éve tölti be ezt a pozíciót. A X. Szolnoki Tiszavirág Fesztivál alatt a Kultúra.hu által szervezett pódiumbeszélgetésen részletesen mesélt nekünk az ünneplés jegyében szervezett, 2015-ös koncertekről, valamint a következő, jubileumi évadra vonatkozó terveikről. ?Tulajdonképpen az első nagy felütése ennek az ünneplésnek a januári, évindító koncertünk volt. Utána következett Izaki Masahiro főzeneigazgató jubileumi hangversenye, mivel pontosan 20 évvel ezelőtt, 1995-ben nyerte meg a magyar televízió VIII. Nemzetközi Karmester versenyét.?

kadaredit

Az 50. születésnap jegyében Varnus Xavérral indult közös, országos koncertsorozatra a Zenekar, amelynek első állomása június 6-án volt, a Pécsi Országos Színházi Találkozón. Legközelebb pénteken, június 19-én Debrecenben lépnek fel, amely szintén különleges koncertnek ígérkezik. ?Debrecenben nem csak Varnus Xavér, hanem Törőcsik Mari is csatlakozik hozzánk. Ők már a tavalyi POSzT-on is együtt léptek fel. A művésznő akkor Pilinszky verseket szavalt, ahogy majd Debrecenben is fog. Az a koncert is lenyűgöző volt és bízom benne, hogy az idei is az lesz. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a magyar művészi élet két ilyen személyiségével léphetünk fel.”

A turné augusztus 6-án a Partitúra Fesztiválon folytatódik, ahol az esemény nyitókoncertjét adják a Szolnoki Szimfónikusok. Egy kisebb szünet után pedig decemberben két budapesti koncerttel búcsúztatják az évet. Az évad második felére is vannak tervek, hagyományos évindító koncertjüket például jövőre is a Szolnoki Sportcsarnokban tartják, január 9-én.”Nagyformátumú előadásokkal készülünk az ünnepi évadra.”