pipások.jpg

Nagyon pipásak Galántán

A Galántai Honismereti Múzeumban december óta látogatható a Nyitrai Pipaklubbal közösen rendezett pipakiállítás. Március 20-án a kiállítás lezárásaként egy különleges pipakóstolóra várják az érdeklődőket, amely során bevezetik őket a lassú füstölgés rejtelmeibe.

A pipák története című tárlat nemcsak magát a füstölőeszközt mutatja be,mint anyagában és formájában is izgalmas tárgyat, hanem hangsúlyt fektet a pipázás kultúrájának megismertetésére is. A kiállításban a csaknem 400 pipa mellett külön helyet kapott egy „hírességek csarnoka”, amely jelentős történelmi személyiségek portréit mutatja be pipázás közben, és a berendezés megidézi a régi férfiklubok hangulatát is.

A lassúsági pipaszívó versenyeket bemutató rész érdekes színfoltja a tárlatnak, hiszen a látogatók nagy része nem hallott még ezekről a versenyekről. „Mindenki egyforma, új pipát, valamint három gramm dohányt és két szál gyufát kap” – mondja Novák Veronika, aki a március 20-án megrendezésre kerülő Pipakóstolón részletesebben is mesél majd a versenyszabályokról, és bevezet a pipázás rejtelmeibe, trükkjeibe. A résztvevők a belépőjegy megvásárlásával kapnak egy pipát, dohányt és egyéb kellékeket, de természetesen a saját pipájukat is elhozhatják. A közös pöfékelésen kívül a rendezvényen a Promitor Vinorum borászat borait és a Cheesio műhely kézműves sajtjait is megkóstolhatják az érdeklődők.

A bor- és sajtkóstolóval egybekötött Pipakóstolóra március 20-án, csütörtökön 17.00 órakor kerül sor a Galántai Honismereti Múzeum átriumában.

Ez is érdekelheti

A medve árnyékától a bűbájos lakatig – Programok családoknak

Az év végi eseménydömping után összegyűjtöttünk néhány kellemesnek ígérkező helyet, rendezvényt, látnivalót a családi, szabadidős programokra vágyóknak .

Örökölt minták – Textilbe szőtt történetek Szentendrén

Mit kezdünk azzal, amit a múltból örököltünk – mintákból, tárgyakból, kimondott és kimondatlan történetekből? Jusztusz Noémi és Pallós Anna Lídia kurátorok a kortárs textilművészeten és divaton keresztül vizsgálják a transzgenerációs örökség rétegeit a Szentendrei Régi Művésztelep Galériájában.

Szilveszter Szabó Balázzsal, Kő Pál kisplasztikái, Bogyó, Babóca és a négy évszak – Programajánló

Szorongás és nosztalgia a digitális térben, szilveszter Szabó Balázzsal, Kő Pál kisplasztikái a Műcsarnokban, föld alatti történetek a debreceni Modemben, irodalomterápia a Hagyományok Házában – további részletek és egyéb izgalmas tippek heti programajánlónkban.

Jókai Mór és az ásványok, foltvarrás kékben, madarak és tojások – Programajánló

Foltvarrás kékben, Jókai Mór és az ásványok, karácsonyi Kiscsillag-koncert, kiállítás a harmincéves ceredi művésztelep alkotóinak munkáiból – részletek és izgalmas tippek heti programajánlónkban.