Nagyszabású kiállításokkal nyílik meg 2022 márciusában a Néprajzi Múzeum új otthona; a Liget Budapest projekt keretében készülő múzeum építése a befejezéséhez közelít.

Éppen 10 éve indult el a Liget Budapest projekt, melynek új épületei közül a Néprajzi Múzeum építését kezdték meg elsőként. Mivel a házon jelenleg az utolsó munkálatokat végzik, már látható, hogy világszínvonalú új otthont kap alapításának 150. évfordulójára a Néprajzi Múzeum – mondta el az épület szerdai sajtóbejárásán a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa.

Baán László felidézte, hogy korábban sok vita övezte a projektet. Mára azonban világosan látszik, hogy az aggodalmak alaptalanok voltak, hiszen nem építettek zöldfelületen épületeket: a Néprajzi Múzeum is az egykori Felvonulási tér betonnal és kockakővel burkolt területén készült el, a tetőkert és a környező parkosítás révén jelentős zöldfelületi növekménnyel – jegyezte meg.

Az ország egyik legjelentősebb közgyűjteményeként a Néprajzi Múzeum 150 év után először kap olyan otthont, amely kimondottan a saját igényei szerint készült – hangsúlyozta a miniszteri biztos.

Ferencz Marcel, a ház terveit jegyző Napur Architect vezetője hozzátette: mind a tervezés, mind a kivitelezés során szorosan együttműködtek a múzeum szakembereivel. Jelenleg több mint ezer munkás, mérnök és egyéb szakember dolgozik az épületen, amely a Városligeti fasor végén új kaput nyit majd a ligetre – közölte.

A tervező elmondása szerint a ház három fő elemből áll össze: a parkhoz csatlakozik a két lejtős tetőn kialakított, szabadon bejárható kert, és ugyancsak szabad lesz a belépés a Kerámiateret is magukba foglaló közönségforgalmi terekbe. Ezeket egészítik ki a múzeumi funkciók: a kiállító- és rendezvényterek, az Ifjúsági Múzeum, a vetítő, a múzeumpedagógiai foglalkoztatók, a könyvtár, az archívum és az irodák.

Mindkét oldalon elkészült a ház üveghomlokzata is, valamint az azt árnyékoló, csaknem félmillió pixelből álló fémrácsháló is, amely 20-20 magyar és nemzetközi néprajzi motívum újrafogalmazását jeleníti meg – közölte Ferencz Marcel.

Kemecsi Lajos, a múzeum főigazgatója hangsúlyozta, hogy már a megnyitásra számos látnivalóval készülnek: belépő nélkül is látogatható lesz a grandiózus, 3500 műtárgyat felvonultató Kerámiatér, míg a Megérkeztünk című időszaki tárlat a gyűjtemény keresztmetszetét adja több mint 1000 négyzetméteren.

Márciusban megnyit az állandó kiállítás leglátványosabb egysége, a más műtárgyak mellett egy 7 méteres bödönhajót és a legrégibb székelykaput is bemutató ZOOM tér, valamint a Méta elnevezésű múzeumi élménytér is.

A nyitást követő hónapokban aztán a látnivalók további tartalmi elemekkel is bővülnek majd, de már 2022 márciusában kétszer akkora térben várják kiállításokkal a közönséget, mint a Néprajzi Múzeum előző otthonában – emelte ki Kemecsi Lajos.

Gyorgyevics Benedek, a beruházó Városliget Zrt. vezérigazgatója közölte: a nyitásra elkészül az épület tetőkertje, a múzeum Dózsa György úti oldalán futó promenád, valamint befejeződnek a liget környező területeinek parkrendezési munkálatai is, amelyekkel újabb 10 ezer négyzetméternyi zöldfelület újul meg a parkban.

Fotók forrása: Liget-projekt