Hatalmas érdeklődés mellett nyílt meg csütörtökön a világ leghíresebb kortárs képzőművészeti vásárának tartott Art Basel legújabb, párizsi rendezvénye.

A Paris+ par Art Basel a híres svájci képzőművészeti vásár harmadik testvérvására Miami Beach és Hongkong után. A francia fővárosban vasárnapig tart a rendezvény. A párizsi vásáron 30 országból 156 galéria alkotásait láthatja a közönség – mondta el az Art Basel globális igazgatója, Marc Spiegler.

A 156 galéria közül 61 képviseli a francia színeket, ami azoknak a kritikusoknak is kifogta a szelet a vitorlájából, akik attól tartottak, hogy a vásár túl nemzetközi lesz. Spiegler kiemelte, hogy a párizsi vásár 250 műkereskedőt hívott meg a világ minden tájáról, amivel eléri az Art Basel színvonalát.

A vásár szervezői már az első néhány órában sok millió eurós forgalomról számoltak be. A Grand Palais-ban hullámzó tömeg George Baselitz, Sigmar Polke, Pablo Picasso, Tom Wesselmann, Henri Matisse, Joan Mitchell és Edvard Munch alkotásaival is találkozhatott, de Tschabalala Self, Maxwell Alexandre és Sung Tieu legutóbbi munkáit is meg lehet vásárolni.

2020–2021-ben a művészeti piac 23 százalékát tette ki az 1945 után készült alkotások forgalma, míg 2000–2001-ben ez még csak három százalék volt az Artprice adatbank adatai szerint. A párizsi vásár a Nemzetközi Kortárs Művészeti Vásár helyét vette át.

Fotó: AFP/Stephane de Sakutin