DSC02873.jpg

Nagyváradon tartották a jövő évi Határtalan művészeti program próbaeseményét

A Déryné Program Határtalan alprogramja december 5-én Nagyváradon mutatkozott be pilot eseménnyel, amely a kultúra határok nélküli terjesztésének mintaprojektjeként szolgált. A tematikus művészeti nap több mint 15 programelemmel, színházi előadásokkal, interaktív foglalkozásokkal és bábelőadásokkal várta az óvodásokat, iskolásokat és a Szent Ferenc Alapítvány gyermekeit a Rákóczi Szövetséggel együttműködésben. Az esemény egyszerre szolgált kulturális élményekkel és közösségépítő hatásokkal, előrevetítve a 2025-ben hivatalosan induló Határtalan alprogram sikerét.

A program során több mint 15 esemény várta a résztvevőket, amelyek mindegyike a különböző korosztályok igényeire és érdeklődési körére szabott volt. A nap folyamán színházi és  bábelőadások, drámajátékok és interaktív műhelyfoglalkozások kaptak helyet, amelyek célja nemcsak a művészeti nevelés, hanem a közösségépítés és az egyéni készségek fejlesztése is.

A rendezvény egyik kiemelkedő eseménye a Déryné Társulat előadásában bemutatott János vitéz volt, amelyet a nagyváradi Művészeti Líceumban nézhettek meg a diákok, kiegészülve a Böjte Csaba által vezetett Szent Ferenc Alapítvány gyermekcsoportjával.

A programok közül az óvodások számára az Écsi Gyöngyi által előadott Az élet vize című bábelőadás és az ahhoz kapcsolódó foglalkozás emelkedett ki, amelyet a Szent László Óvodában tartottak ötven nagycsoportos gyermek részvételével. A középiskolások számára a KultUp Program kínált tematikus színházi témanapot, amelynek keretében a nagyváradi Művészeti Líceum 9–11. évfolyamos osztályai interaktív művészeti foglalkozásokon vehettek részt.

Fotó: Kovács Tibor
Fotó: Kovács Tibor

A nap eseményei egyben a 2025-ben hivatalosan induló Határtalan alprogram bemutatkozását is jelentették, amely célul tűzte ki a színház és a művészet értékeinek eljuttatását a Kárpát-medence valamennyi régiójába. A próbanap sikere bizonyítja a program jelentőségét és életképességét, miközben a Déryné Program tovább erősíti elkötelezettségét a magyar kulturális értékek határokon átívelő terjesztése iránt. Ez a kezdeményezés nemcsak a művészeti nevelésben játszik fontos szerepet, hanem megteremti a művészet és a közösségépítés találkozási pontját is.

Ez is érdekelheti

Újraindul a Barangoló Drámaírói Műhely

A Déryné Program sikeres ösztöndíj felhívása idén is várja azokat az alkotókat, akik szívesen írnának drámát, emellett kreatív közösségben formálhatják gondolataikat. A Drámaírói Műhely kitűnő lehetőséget kínál arra, hogy egy ötletből valódi színpadi mű születhessen.

Új tagokkal és közös célokkal erősödött a Magyar Teátrumi Társaság

A szaporodó színészképzésekről, a művészeti fesztiválok támogatásáról és a művészeti életpályamodell kérdéséről is szó esett a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) őszi közgyűlésén, amelyet november 10-én rendeztek a Nemzeti Táncszínházban.

Támogatásra pályázhatnak a vallásos könnyűzenészek

Félmilliárd forint keretösszegű vallásos könnyűzenei pályázat indul november 25-én.

Lehet jelentkezni a Könyvtári kihívás 2025/2026 pályázatra

Már lehet jelentkezni a Könyvtári kihívás 2025/2026 pályázatra, a Könyvtári Intézet honlapján elérhető a pályázati csomag – mondta el Vincze Máté közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár az M1 aktuális csatorna november 5-i adásában.