Nagyvárosi fények

Színpad

Október 17-én tűzi műsorra a 2020/2021-es szezon első premierjét a Játékszín. Nagyvárosi fények címmel, Szente Vajk rendezésében különleges színrevitelt mutatnak be: Chaplin 1931-ben forgatott, azonos című némafilmjének színpadi adaptációját. A főszerepeket Nagy Sándor, Kolovratnik Krisztián és Kovács Gyopár játssza.

Szente Vajk negyedik alkalommal rendez a Játékszínben. A Tied a világ…, A szőke
ciklon
és a Legénybúcsú után egy unikális,
néma előadást álmodott színpadra – legalább annyira merészen, mint maga
Chaplin, aki már a hangosfilmek időszakában forgatta le nagy sikerű
némafilmjét. Fekete-fehér látványvilág, zenére kidolgozott mozgássorok és a némafilmek
stílusát idéző színészi játék jellemzi majd az előadást.

„A színházban mindig az innovációt kell keresni, ami megújítja azt a formanyelvet, amit előadóművészetnek nevezünk. A Chaplin korabeli színjátszás eszközei megváltoztak már, épp ezért lehet ma újra izgalmas a néma történetmesélés” – mondta a rendező. Szente Vajk kiemelte, Charlie Chaplin kétségtelenül a filmművészet egyik letéteményese, a mai filmes- és vicctechnikák mind tőle erednek, személye és alkotói munkássága megérdemli a mai emberek figyelmét is. Hozzátette, a színrevitel nem pusztán azért lesz érdekes, mert némán játszani nóvum, hanem mert jó a történet.

A cselekmény középpontjában egy csavargó áll, aki magányosan tölti napjait a nagyvárosban. Egy nap rámosolyog a szerencse: beleszeret egy vak virágáruslányba és ráadásul megmenti egy milliomos életét, aki ettől fogva barátjának tekinti. A bökkenő csak az, hogy a gazdag mecénás csak akkor ismeri meg, ha részeg, és ebből sok-sok galiba származik. A csavargó a gazdag pártfogójától kapott pénzből meggyógyíttatja a lányt, ő maga viszont börtönbe kerül.

Nagy Sándor, Kolovratnik Krisztián és Kovács Gyopár mellett Zsurzs Kati, Csonka András / Szirtes Balázs, Gáspár Kata és Túri Lajos Péter lép színpadra. „Néma színházat csinálni óriási vállalkozás, mert nem állnak rendelkezésre azok a mechanizmusok, amelyek próza vagy zenés színház esetén adottak. Remek színészekkel dolgozom azonban, akiknek ezúttal „csak” a tehetségük és a zene áll rendelkezésükre. Fontos megjegyeznem, hogy nem mozgásszínházat hozunk létre, inkább egy természetes játékmóddal, a lélektani realizmus eszközeivel elmesélt történetet igyekszünk színre vinni” – mondta Szente Vajk.

Az előadás zeneszerzője Gulyás Levente, a díszletet Rákay Tamás, a jelmezeket Kovács Yvette Alida tervezte. A színrevitelt Zólyomi Zsolt parfümőr illatkompozíciói egészítik ki. A néma produkciót egyedi technikával teszik izgalmasabbá – az illatok az előadás egyes pontjain a cselekményhez kapcsolódó asszociációkat erősítik.

Bank Tamás igazgató a közönség színházának nevezte a Játékszínt, a bemutatóval kapcsolatban elmondta: „Nálunk tendencia, hogy a nézők ismétlik az élményt, amit átéltek, gyakori, hogy akár négy-öt alkalommal ugyanazt a produkciót nézik meg. Ezért alakul ki, hogy egyes előadásra – többek közt a Menopauzára – tömeges az érdeklődés. Bízom benne, hogy a Nagyvárosi fények is ebbe a sorba tagozódik majd a repertoáron.”

A Nagyvárosi fények október 17-től látható a Játékszínben.

Nyitókép: Kovács Gyopár, Nagy Sándor és Kolovratnik Krisztián, fotó: Juhász G. Tamás