Nálunk a zene az első

Tudható, hogy 2011-ben alakult a zenekar, ma pedig már három jó barát muzsikál együtt. Hogyan találtatok egymásra?

Simkó-Várnagy Mihály: Egy barátom akkor kezdett el üzemeltetni egy kávézót, és felhívott, hogy szeretne élőzenét, de csak két-három embert, mert többen nem férnek el. Ekkor Nándi és Izsák még nem ismerték egymást, így én voltam a kapocs. Az első koncertünket itt adtuk, amely három darab 45 perces blokkból állt, végigimprovizálva. Nemcsak mi élveztük, de a közönség is nagyon jól szórakozott, ezért rendszer lett belőle. Pár hónap múlva jött az ötlet, hogy popslágereket dolgozzunk át, szakzsargonnal ?InFusionizáljuk? ezeket a számokat.

Már ekkor loop technikával dolgoztatok?

Weisz Nándor: Még csak kezdetlegesen alkalmaztuk. Nem úgy indultunk, hogy looperzenekar leszünk. Az volt a lényeg, hogy elektromos hangszereken zenéljünk. Kísérletezgettünk, fejlesztgettük a technikát és nagyon sok energiát fektettünk bele, mire kialakult a mostani felállás. Ami egyébként még mindig nem végleges, mert folyamatosan jutnak eszünkbe új dolgok, amelyekkel bővíthetnénk az eddigieket. Azt viszont mondhatjuk, hogy mára olyan technikai szintet értünk el, amellyel bárhol megállnánk a helyünket.

Simkó-Várnagy Mihály: Ez elég experimentális műfaj, nincs előttünk minta, világviszonylatban sem tudunk olyan együttesről, amelyről technikai szempontból példát vehetnénk. Az első pár próba ezért három-négy órán át tartott, ebből két-két és fél óra csak azzal telt, hogy melyik kábelt hova kell bedugni, hogyan szinkronizáljuk a loopereket és így tovább.

Zenekarként valóban egyedülállóak vagytok, no, de van olyan szóló előadó, aki használ ilyen technikát.

Simkó-Várnagy Mihály: Persze, nem azt mondom, hogy senki nem alkalmaz loop technikát, csak azt, hogy szinkronizált loopereket nem használt eddig senki.

Weisz Nándor: Sokan ismerik például Dub FX-et vagy Beardymant, ők ezt űzik, de ? ahogy te is mondtad ? ezek szóló produkciók. Pont azért találták ki ezt a technikát, hogy ne legyen szükség több zenészre, csak az egyén saját kreativitására. Mi ezt bíráltuk felül.

A loop technika használata során mi okozta a legnagyobb nehézséget számotokra?

Weisz Nándor: A szinkronizálás. Van ugyanis egy órajel, amely generálja a tempót, e jel szerint szinkronizáljuk össze a három szerkezetet. Ha felveszünk valamit, akkor azt a looper körbe-körbe játssza. Ha viszont nem lépünk rá a pedálra abban a századmásodpercben, amikor kell, akkor elkezd szétcsúszni a hangzás. Aki egymaga használja ezt a technikát, megteheti, hogy ha rosszkor nyomja meg a gombot, akkor leköveti magát, tud alkalmazkodni. Mi ezt nem tudjuk megtenni így, hogy hárman vagyunk.

Aki rendszeresen jár komolyzenei koncertekre, már találkozhatott veletek, hiszen alapvetően klasszikus zenészek vagytok?

Weisz Nándor: Bizony, én 15 éve a Nemzeti Filharmonikus Zenekarban vagyok oszlopos tagja az ütős szekciónak.

Simkó-Várnagy Mihály: Én nyolc évig a Budafoki Dohnányi Zenekar szóló csellistája voltam, majd másfél évet töltöttem a Liszt Ferenc Kamarazenekarnál, jelenleg pedig szabadúszóként dolgozom.

Farkas Izsák: Most épp nem vagyok tagja szimfonikus zenekarnak, hanem több más formáció mellett a Vígszínházban játszom a Hegedűs a háztetőn címszerepét.

Hogyan kerültél a színházhoz, Izsák?

Eszenyi Enikő olyan hegedűst keresett, akinek jó a színpadi mozgása, és többen is engem ajánlottak. Öt éve, 2010 óta alakítom a hegedűst, és nagyon szeretem. A színészkedés egyébként is vonz, de nem jártam semmilyen színiiskolába. A ?színészi képességeimet? más formációban is kamatoztatom, van ugyanis egy interaktív gyerekzenekarom, a Búgócsiga Zenede, amelynek a koncertjein zenélünk, mesélünk a gyerekeknek és játszunk velük.

Mindhármatoknál megvolt tehát a klasszikus alap. Hogyan jutottatok el a könnyűzenéhez, a fúzióhoz?

Farkas Izsák: Már a kezdetektől érdeklődtünk a könnyűzene iránt és játszottunk is ilyen dalokat, nem volt hirtelen váltás. A zene szeretete és az együttzenélés vonzott minket. Azt azért hozzáteszem: nem igazán szeretjük így szétválasztani a stílusokat, azt valljuk, hogy van jó és kevésbé jó zene.

Simkó-Várnagy Mihály: Úgy gondolom, tévhit, hogy van egy legfelső zene, a klasszikus, és a többi alatta van. Szerintem nincs olyan, hogy az egyik műfaj alantasabb a másiknál. Egyik sem könnyű, mindegyik létrehozásába jó sok energiát kell belefektetni.

Weisz Nándor: Én sem gondolom kevésbé értékesnek a könnyűzenét, csak azt, hogy a nagyközönségnek könnyebben befogadható, mint a klasszikus zene. Sokszor eszembe jut, hogy mi lenne akkor, ha az összes rádióadó megszűnne, csak a Bartók maradna, és az embereknek nem lenne más választásuk, minthogy azt hallgassák. Biztos vagyok benne, hogy rengetegen kattannának rá, mert Bartók zenéje is zseniális, csak oda kell rá figyelni, úgy, hogy leülsz, becsukod a szemed és meghallgatod.

Simkó-Várnagy Mihály: Fontos, hogy a klasszikus zenét meg kell tanulni hallgatni. Tudni kell, mire kell figyelni, mi az, ami támpontot ad a megértéséhez. Csak ekkor lehet véleményt alkotni, megfogalmazni, miért tetszik vagy miért nem. Egy popszámnál ez sokkal egyszerűbb, hiszen más a célja, mint például egy Mozart-műnek.

Elsősorban átdolgozásokat adtok elő. Mitől függ, hogy melyik sláger vagy népdal akad fenn a szűrőiteken?

Simkó-Várnagy Mihály: Első körben olyan számokat választottuk, amelyek vagy nagyon népszerűek voltak, vagy amelyeket fiatalabb korunkban nagyon szerettünk ? így kerülhetett a repertoárba a Prodigy, Calvin Harris, Rihanna vagy Pharrell Williams egy-egy dala. Szempont ugyanakkor az is, hogy mennyire loopolható egy szám: ha túl sok a változó ? de szerencsére a mai popzenére ez nem nagyon jellemző ?, akkor nehéz dolgunk van. Ugyanakkor arra is volt már példa, hogy teljesen átdolgoztuk a szerkezetet pont a változók száma miatt.

Farkas Izsák: Már eleve úgy hallgatjuk a számokat, hogy közben arra figyelünk, egy-egy hangot hogyan tudnánk utánozni vagy effektekkel átalakítani, vagy melyek azok, amelyeket egyáltalán nem fogunk használni.

Weisz Nándor: Az jelenti a kihívást, hogy atomokra, szólamokra szedjük a dalt, és eldöntsük, miként építsük fel a looperek miatt. Az a varázsa a triónak, hogy minden élőben történik, minden a színpadon alakul.

Van olyan szám, amelyet soha nem dolgoznátok át?

Weisz Nándor: Nem igazán, eddig egy ilyen volt, egy német popsláger, a címe Willst Du. A többiek nem engedték, hogy feldolgozzuk, de el fogom ezt érni előbb-utóbb. (nevet) Ennek a számnak érdekes szövege és dallamvilága van, igazából e két dolog miatt nem egyeznek bele. Amúgy jó dal, csak ők ezt még nem ismerték fel. (nevet) Gondolkodtunk egyébként Rammstein-számon is ? ezt úgy akarjuk átdolgozni, hogy aki eddig még nem hallott tőlük semmit, az is rajongójuk legyen a verziónk után. (nevet) Érdekes egyébként, hogy folyamatosan popslágerekről beszélünk, miközben ? ha jobban megnézzük ? talán ilyenünk nincs is.

Farkas Izsák: Mert ezek TOPslágerek? (nevet)

A Cseh Tamás Program egyik nyertes zenekaraként készíthettétek el a lemezeteket. Múlt időben, mert az albumotok már a boltokban van.

Weisz Nándor: Így van, már lehet kapni, sőt a nagy online felületekről is letölthető. A Loop Me Up című lemezünk anyagának háromnegyede már régóta megvolt, így pont kapóra jött a kiírás, amely anyagi támogatást adott ahhoz, hogy elkészüljön az album. Illetve promócióra is lehetőségünk nyílik, megjelenhetünk különböző médiumokban, és klipet is forgathatunk. Szerintünk nagyon jó hangulatú cd lett. A TOPslágeres átdolgozásaink erre a lemezre most nem kerültek fel, mert úgy gondoltuk, hogy ennek az albumnak ? amely kilenc számot és két bonus tracket tartalmaz ? saját dalokból és népdalátdolgozásokból kell állnia.

Simkó-Várnagy Mihály: A TOPslágereink a következő lemezen lesznek a tervek szerint.

Weisz Nándor: Igen, de ügyelünk arra, hogy kövessük a trendet, ami aktualitását veszti, az nem lesz az albumon, sőt már koncerten sem játsszuk. Körülbelül három hónapig számítanak TOPslágereknek ezek a számok, utána mennek a süllyesztőbe. Amit egyébként legutoljára átdolgoztunk, az David Guetta Dangerous című száma volt.

Instrumentális együttesként határozzátok meg magatokat, csak néhány számban van ének, Nándi jóvoltából. Nem is fogtok ezen változtatni, egy énekest magatok mellé venni?

Weisz Nándor: Az a hitvallásunk, hogy a zene szóljon a zenéről. Ha közölnivalóm van, akkor azt nem popzenében mondanám el, hanem versben vagy prózában. Természetesen valamennyi mondanivalója azért van a szövegeknek, de nincs annyira előtérben, hogy a hallgató erre koncentráljon. Nálunk a zene az első, a szöveg másodlagos. Ezért is van, hogy nem mi írjuk a szövegeket, hanem egy jó barátunk, Mészáros Dániel.

Simkó-Várnagy Mihály: Eleinte a TOPslágerek átdolgozásaiban nem is volt ének, csak akkor jelent meg a szöveg, amikor jöttek a saját számok. Én azt vallom, hogy az énekhang is hangszer, ezért nem foglalkozom sokat a mondanivalóval.

Említettétek, hogy az InFusion Trio mellett mindhárman ezer mást is csináltok, több formációban játszotok. Szeretnétek, ha idővel ez a zenekar lenne az egyetlen?

Simkó-Várnagy Mihály: Mivel valóban nagyon sok helyen, sok stílusban, sok zenésszel lépünk fel, kicsit a trió rovására megy a zenekarnak ez az állandó rohanása. Sokszor nincs időnk foglalkozni a lényeggel. Nagy vágyunk, hogy csak ebből tudjunk megélni.

Weisz Nándor: Olyan, hogy fogjuk a hangszereinket és két hétre elvonulunk kísérletezgetni, egyelőre még nem képzelhető el, de ez lenne az álmunk.

Külföld cél?

Weisz Nándor: Voltunk már külföldön: Romániában, Németországban és Észtországban léptünk fel, ahol csak pozitív visszajelzéseket kaptunk ? ahogy egyébként itthon is, de természetesen cél külföld is.

Simkó-Várnagy Mihály: Igen, szeretnénk azt is, ha a trió worldwide dologgá válna, mivel az, amit csinálunk, külföldön is kuriózumnak számít. Természetesen ehhez az kell, hogy előbb Magyarországon tegyünk le valamit az asztalra.

Íme a Loop Me Up című nagylemez:  

Fotók: Lékó Tamás