Bonaparte Napóleon személyéhez köthető tárgyakból, köztük egy, a DNS-ét is tartalmazó véres lepelből rendeznek árverést Párizsban május 5-én, a francia császár halálának 200. évfordulóján.

Mintegy 360 tárgyat, köztük a császár egy hajtincsét, egy selyemharisnyáját és egy hímzett, hosszú ujjú ingét bocsátják áruba az Osenat aukciósház rendezte árverésen. A tételek között szerepel egy vérfoltos lepel, amellyel a boncoláskor takarták le a Szent Ilona szigetén 51 évesen elhunyt Napóleon holttestét. Úgy taksálják, hogy a véres lepedő 15 ezer euróért kelhet el.

A textíliához
csatolnak egy 1875-ben kelt feljegyzést Bassano hercegétől, akinek apja ajándékba
kapta a leplet Montholon márkijától, a császárt a száműzetésbe elkísérő
tábornoktól. „A vérfoltban megvan a császár DNS-e. Ennél intimebb viszonyba nem
is lehet kerülni vele” – hívta fel a figyelmet Jean-Pierre Osenat, az
aukciósház alapítója.

Az árverésre kerülő
tárgyak közül sok Longwood House-ból, Napóleon utolsó lakóhelyéről származik. A
tételek között szerepel egy díszes tányér, amelyet a császár vacsorázás közben
használt, egy kristályserleg és több ruhadarab.

Az aukciósház szerint Napóleonnak sok inge volt. „Végletesen megszállottja volt a tisztaságnak, naponta háromszor-négyszer is megfürdött, havonta 20-30 liter kölnit is elhasznált, és örökösen cserélte az ingeit” – mondta Jean-Pierre Osenat.

A nyitóképen Napóleon 1806-ban, Édouard Detaille festményén. Forrás: wikimedia commons