- Elég sok portrésorozatom van. Például a barátnőimről meg a barátaim gyerekeiről. De olyan komplett, mint Petri Györgyről, talán csak a nagyapámról készült eddig - mondja Forgách András, kinek számtalan titulusa, munkaköre közül álljon most itt az: rajzoló. Ez a cím(ke) azért is érdekes, mert talán az egyetlen, amivel nem (vagy nem kifejezetten) pénzt keres. Igaz, egyszer, a nyolcvanas évek elején, amikor komolyan fontolgatta az emigrálást, elgondolkodott rajztudása feltunningolásán. Tudva, hogy ebből legalább a kenyérrevalót rögtön megkereshetné a vad nyugaton.
Végül sosem lett utcai rajzoló, amit utólag azért se bán, mert ki nem állhatja, ha a háta vagy épp a rajztáblája mögül kukkolják, kritizálgatják a rajzait. - Lukács György pedig megmondta, azt hiszem, épp egy róla készült kép kapcsán, hogy a rajzról mondott vélemények közül egy emberé biztosan nem számít: a modellé - meséli Forgách, meg azt is, miért ment neki éppen emiatt annyira jól a petrigyörgyrajzolás.
- Olyan személyes összezártságban, mint Petrivel, kevés emberrel töltöttem több időt. Maratoni beszélgetéseink alatt néha magam elé kaptam egy gépírópapírt, jegyzettömböt, meg tust vagy ceruzát, és lerajzoltam, éppen akkor milyennek láttam. Ez őt egyáltalán nem zavarta, persze, volt benne ehhez kellő nárcizmus. Az egyik képemet kifejezetten szerette, ki is tette a falára. Az az a rajz, amelyiken becsukja a szemét és széttárja a karjait. Azt mondta: ő tényleg ilyen.
Petri György 1996-ban megjelent Versek című kötetébe hét vagy nyolc Forgách-portrét szerkesztett a Jelenkor kiadó. Egy-egy tusrajzot ciklusonként. De hogy miért került közülük most három - jó néhány ceruzarajzzal kiegészülve - a Ráth György utcai Nyitott Műhely falára?
Nem, a tárlatnak nincsen aktualitása. Ne is keressenek. Hacsak nem valami botcsinálta jubileumot, olyan évfordulónélküli emlékeznivalót, mint amilyeneket Petri is elfogadott. Egy igazibbat az "állami ünnepek elhülyült csendjénél", egy sima, egyszerű apropót. Például, hogy Finta László, a Nyitott Műhely vezetője ismerte és kedvelte Forgáchot, sőt azt is tudta, hogy rajzol, és megkérdezte: kiállítana-e náluk. Mire Forgách mondta: igen, de csak a Petrikkel.
Bevitte rajzlapokon, füzetek belsejében, mappákban őrzött portrésorozatát, Fintával odaálltak az üres fal elé, és elkezdtek válogatni. Ő adogatta, Finta keretezte a képeket. Május 22-ig megnézhetik, miket szerettek legjobban. Hogy utána mi lesz a rajzokkal, még nem tudni. Forgách már elég sokat elajándékozott közülük (olyanoknak, akik igazán közel álltak Petrihez), és a tárlatnyitó óta többen vásárolnának is tőle.
Ő viszont nem akar eladni. Egy dolgot tudna elképzelni, ha újra beszélnének Csorba Csillával, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatónőjével, aki egyszer már ajánlatot tett neki. Forgách András pedig úgy gondolja, egy helyre, egy ilyen helyre talán odaadná a Petriket.
