Ne legyünk idegenek

?Hazudni anyám tanított. De azért azt el kell mondanom, hogy ez a történet nem a hazugságról szól. Az anyám megtanított hazudni, hogy életben maradjak. Ennyi. Nem tudom, minek kellett életben maradnom. Sokkal egyszerűbb lenne minden, ha én is úgy végzem, ahogy Amélie. Akkor most nem kellene elmesélnem ezt a történetet. Mint ahogy azt sem tudom, hogy azért maradtam-e életben, mert tényleg tudok hazudni. És azt sem tudom, hazudtam-e egyáltalán. Nyilván, hogy hazudtam. Mindenki hazudik. A felnőttek is. Szavakkal, mozdulatokkal, viselkedéssel. Ki, ahogy tud. Mert mindig mindenki túlakar élni. Túlélni valamit. Csak tudnám, minek. Amikor Amélie meghalt, úgy emlékszem, egyáltalában nem szenvedett. Mi szenvedtünk. Akik láttuk a halálát. Az övét, és a többiekét.?

Így kezdődik Petőcz András Idegenek című, 2007-es regénye, mely egy olyan kislányról szól, aki az elnyomás, a terror világában is képes emberi értékeket megőrizni. Az elbeszélésből nem derül ki, hol járunk időben és térben, egyvalamit azonban megtudunk: éppen harminc perccel vagyunk a háború előtt, és ez a harminc perc el fog telni. Narrátorunk, a nyolcéves Anna olyan világba kalauzol minket, amelyet ő maga sem ismer, amelyre mi olvasók keresve sem találnánk szavakat. ?Akárcsak a trilógia többi könyvének, az Idegeneknek is ?lepusztított? nyelve van, mégis felfedezhető benne valamiféle zeneiség, ritmus, mely zavarba ejti az olvasót? ? fogalmazta meg a Kezdőmondat Petőcz Andrással című esten Kálmán C. György egyetemi tanár, irodalomtörténész, kritikus, publicista, aki azt is elárulta: úgy véli, az Idegenek hiába rögzít egy konkrét múltbéli tragédiát, ?általános világállapotot ír le?, megmutatva az olvasóknak, milyen az, mikor valaki olyan helyzetbe kerül, mint a narrátor.

Az idegen-motívum végigkíséri a regényt, az pedig, hogy Petőcz András már a ?90-es években készített olyan publicisztikákat, melyek visszaköszönnek az Idegenekben, azt mutatja, hogy a menekültkérdés korántsem csak a kétezres évek problémája. Továbbá ez nem csupán egy kérdés: sokkal több annál, mint hogy valaki kényszerűen elveszíti az otthonát. De mi is az az otthon? ? vet fel egy újabb kérdést Petőcz András regénytrilógiája, melynek második darabjában, a Másnapban szintén Anna, az Idegenekben megismert kislány vezet minket. ?Az Idegenek után sokan bíztattak, hogy írjam meg, mi történt a későbbiekben Annával? ? árulta el a szerző, Kálmán C. György azonban megjegyezte: bár egy lány életének alakulását követjük végig és a történelem folyásába nyerünk betekintést, ?nem a történet a legfontosabb. Sokkal inkább az a létállapot kerül előtérbe, amelybe Anna kényszerült.?

A kislány ebben a történetben végre eljut a ?szabadság? világába, ahol ? kezdetben ? ?minden jó?, legalábbis ő tizenéves gyerekként ezt gondolja. A háború azonban mindent tönkretesz. Anna, már majdnem felnőtt nőként, sehol sem érzi otthon magát, folytonos idegenségérzését pedig csak fokozza a mindennapokban egyre jobban jelenlévő terror, valamint a tudat, hogy hontalan menekültként a magányát semmi sem tudja feloldani. Illetve valami talán mégis: ha megtalálja a gyökereit, önmagát. ?Akkor leszek szabad, ha végiggondolom, hogyan is kerültem ide. Erre a helyre. Jelenleg egy zárt, szögesdróttal körülhatárolt táborban tartózkodom.? Így fogalmaz Anna az Aysa című regényben, feladata pedig nem kevesebb, mint meglelni a kiutat. Az otthont. Önmagát. Hogy végre ne legyen idegen. Legalább saját maga számára ne legyen az.

Tóth Eszter

Fotó: Gál Csaba/Petőcz András Facebook-oldala