Négy musical mutatkozik be a Madách Színház pályázatának döntőjében: a darabok koncertszerű keresztmetszetét online tekintheti meg a közönség júliusban.

A színház egy új magyar musical megalkotására meghirdetett pályázatának utolsó fordulójába négy pályaművet juttatott be a zsűri, amelyek rövid keresztmetszetét már a közönség is láthatja júliusban, a Madách Színház Online Színházában.

A Madách Színház 2010 és 2012 után harmadjára hirdetett
pályázatot új magyar musical megalkotására. A pályázaton kizárólag olyan művek
vehetnek részt, amelyeket még nem mutattak be színpadon. A pályaműveket
értékelő zsűri tagja Kocsák Tibor zeneszerző, Müller Péter író, Szente Vajk
rendező, színész, Tihanyi Ákos koreográfus és Szirtes Tamás rendező, a Madách
Színház igazgatója.

A Madách Musical Pályázatnak a héten lezárult szakaszában 14 pályázó küldte be művének teljes zenei anyagát, szövegkönyvét és kottáját. Ezek alapján a zsűri négy művet juttatott a döntőbe, amelyekből harmincperces, koncertszerű keresztmetszet készül. Ezek rendezője Valcz Péter és Widder Kristóf lesz, a szereplők a Madách Színház társulatának tagjai.

A döntőbe jutott művek között van Derzsi György és Meskó Zsolt Kazinczy – a tizenötödik, Egressy Zoltán és Szitha Miklós A tegnap holnapja, Hegyi György és Tóth Péter Shakespeare Zrt., valamint Kövessy Róbert, Olgyay Gábor és Széll Szilvia Hegyikristály című darabja.

A négy musical félórás keresztmetszetét július 5-én és 12-én mutatják be a Madách Színház Online Színházában. Ezt követően dönt a zsűri a nyertes pályaműről, amelyet a Madách Színház a 2021–2022-es évadban bemutat.

A Madách Színház, értékelve valamennyi elkészült művet, az eddigiekhez hasonlóan segítséget nyújt azon pályázók számára, akiknek műve nem került a döntőbe. Rövid ismertető kíséretében tájékoztatják a magyarországi színházakat ezekről a művekről, és az érdeklődőknek el is juttatják őket.

A nyitóképen az I. Madách Musical Pályázat győztes műve, a Csoportterápia. Fotó forrása: Madách Színház