Nyolc, országosan is egyedülálló stadionkoncert kezdődik szerdán Debrecenben.

Miklósvölgyi Péter, a Campus Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta: a stadionkoncertek megszervezésével az volt a céljuk, hogy a koronavírus-járvány miatt elmaradt programok – Campus Fesztivál, Campus Eleven koncertek – ellenére se maradjanak nagykoncert-élmény nélkül a rajongók.

Ezért – alkalmazkodva a körülményekhez –, augusztus 19-én, 20-án, 21-én és 22-én, azaz négy estén át, nyolc kiemelt koncert várja majd a stadionba látogató közönséget. Miklósvölgyi Péter szerint minden bizonnyal 2020 legnagyobb koncertélménye várható Debrecenben, sok hónap várakozás után végre a hazai könnyűzenei élet képviselői is főszerephez jutnak, ráadásul nem akármilyen környezetben, a Nagyerdei Stadionban.

Az arénában szabadtéren, ültetett formában, a járványügyi szabályoknak megfelelően szórakozhat mindenki, úgy, hogy ezekre az eseményekre névre szólóan, szektorokba lehet jegyet vásárolni. Ellenőrzik a belépők hőmérsékletét, a stadionban a kapuknál és a büféknél kézfertőtlenítőket helyeztek el, utóbbiaknál pedig ellenőrzik a másfél méteres biztonsági távolság megtartását is.

A nyolc kiemelt előadó – Majka & Curtis, Kowalsky meg a Vega, Rúzsa Magdi, Bagossy Brothers Company, Szabó Balázs Bandája, Horváth Tamás, Follow the Flow és a Punnany Massif – biztosan nagy érdeklődésre számíthat.

A koncertek mind a négy napon 18.45-kor és 20.30-kor kezdődnek. Miklósvölgyi Péter azt mondta, hogy egy-egy koncerten 2500-5000 közötti nézőre számítanak, de mint azt Páll László stadionigazgató megjegyezte, a kanyarlelátók megnyitásával akár 8500 érdeklődőt is biztonságosan le tudnak ültetni.

Süli András programigazgató jelezte: a nagykoncertek mellett a stadion melletti Víztorony kertben az idén még mintegy húsz alkalommal tartanak zenés-táncos összejöveteleket, alkalmanként legfeljebb 500 részvevővel.

Nyitókép: Campus fesztivál, fotó: Rockstar Photographers