Négy színművészt jelöltek a Kaszás Attila-díjra

Színpad

Csankó Zoltán, a Győri Nemzeti Színház, Fehér László, a Forte Társulat, Fila Balázs, a József Attila Színház és Nagy Cili, a szombathelyi Weöres Sándor Színház művésze a Kaszás Attila-díj idei négy jelöltje – jelentették be a Nemzeti Színházban tartott sajtótájékoztatón csütörtökön.

Rátóti Zoltán Kossuth-díjas színművész, a Nemzeti Színház stratégiai igazgatója, a renderzvény házigazdája köszöntőjében felidézte: Kaszás Attilával osztálytársak voltak a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, és sok közös emléke fűződik hozzá. A színpadon kívül is sokszor találkoztak, klubokban zenéltek, sokat nevettek. Mint mondta, Attila olyan személyiség volt, akinek jó volt a közelében lenni, jó volt vele beszélgetni. Nem szándékosan gyűjtött maga köré embereket, hanem ösztönösen vonzotta őket – ez szeretetteli lényéből fakadt, ettől volt magnetikus erejű.

Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár beszédében kiemelte: „Elismerni és elismertnek lenni jó. Ugyanakkor mindkét oldal jelentős felelősséggel is jár, hiszen a rangos díjak és kitüntetések hatással vannak mind az adományozó, mind az elismert munkásságára, életére. Az elismerés közel sem egy út végét, egy alkotófolyamat lezárását jelző gesztus. Sokkal inkább bátorítás, inspiráció és ihlet a jövőre nézve. Válasz az életpálya és az értékteremtő munka során kimondatlanul feltett kérdésekre. Határozott igen mindarra, amit a díjazott felmutatott és felmutatni készül. A Kaszás Attila-díj kiemelkedő hozzáadott értéke, hogy ezt az igent nem egy kis létszámú grémium mondja ki, hanem egy egész közösség. A jelöltek tekintetében – a mesterségbeli tudás és a kiemelkedő művészi teljesítmény mellett – a közösségépítésben kifejtett áldozatos munka is megmérettetik, hiszen a névadó néhai színművész, Kaszás Attila is tevékeny szerepet vállalt közösségei összetartásában. Vegyük észre mindebben az üzenetet és intelmet: a hosszú távú, értékteremtő szakmai, művészi kiteljesedés nem lehetséges elszigetelt módon. Szükségünk van közösségeink motiváló, megtartó és inspiráló erejére.  Szükségünk van embertársaink figyelmére és szeretetére, szakmai elismerésére. A 2023. év jelöltjei kiváló művészegyéniségek: kivételes pályafutást, nyomot hagyó teljesítményt és sikereket tudhatnak magukénak. Meggyőződésem, hogy a jelöltté válás önmagában elismerést jelent, mert láttatja mindazt az értékteremtő munkát, amelyet példaként lehet állítani a nemzet elé. A kulturális kormányzat elkötelezett abban, hogy e példaértékű nemzetépítő életutak ne maradjanak árnyékban, ezért a rendelkezésére álló eszközökkel mindent megtesz, hogy előmozdítsa e pályafutások fényben tartását. Bizonyosság mindez a jövő generációinak arra nézve, hogy lehetséges és érdemes a tehetséget, a szorgalmat az álmok szolgálatába állítani.”

A díjjal kapcsolatban  Závogyán Magdolna a Kultúra.hu-nak elmondta: „A hosszú távú, értékteremtő szakmai, művészi kiteljesedés nem lehetséges elszigetelt módon, közösségi összetartozás nélkül. Szükségünk van közösségeink motiváló, megtartó, inspiráló erejére. Kaszás Attila nemcsak azokban a társulatokban teremtett közösséget, ahol megfordult, de a szakmán kívüliek körében is. Ezt igazolja, hogy máig elevenen él az emlékezete: szülőhelyén, Felvidéken tájházat, egykori iskolájában díjat neveztek el róla. Az ő nevét viselő versmondó fesztiválra az egész Kárpát-medencéből érkeznek gyerekek. Munkássága az egész magyar nyelvterületen ismert, közösségformáló szerepe pedig példamutató mindannyiunk számára.”

Pokorni Zoltán, a Hegyvidéki Önkormányzat polgármestere örömét fejezte ki amiatt, hogy az elmúlt 15 év alatt a díj megőrizte szakmaiságát, nem vált a konzervatív–liberális meccs áldozatává, súlya pedig a kitüntetettek által évről évre nő.

Idén 41 társulat által javasolt jelölt közül került ki az a négy, akire a közönség leadhatja szavazatát november 30-án éjfélig.

Alább a jelöltekről készült portrévideóink:

Csankó Zoltán (Győri Nemzeti Színház)

1987-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Marton László osztályában. Pályafutása során játszott az Arany János Színházban, a Radnóti Színházban, a Nemzeti Színházban és a Győri Nemzeti Színházban, amelynek 2009 óta tagja. Az egyik legtöbbet foglalkoztatott szinkronszínész, mások mellett Colin Firth és Christoph Waltz állandó magyar hangja, valamint a Thomas, a gőzmozdony narrátora. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen művészi beszédet tanított.

A Színházi Adattárban közel 120 szerep található neve mellett. 2001-ben Jászai Mari-díjjal, 2003-ban Radnóti-díjjal, 2009-ben Kisfaludy-díjjal, 2014-ben Kardirex-díjjal, 2014-ben TAPS-díjjal, 2016-ban Szent István-díjjal ismerték el munkáját.

Fehér László (Forte Társulat)

Fehér László színművész a beregszászi Illyés Gyula Színház stúdiójában kezdte tanulmányait, ahol édesapja világosító volt. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2014-ben végzett Zsámbéki Gábor és Blaskó Borbála osztályában. A diplomaszerzése óta a Forte Társulat mellett több színházban is vendégszerepel.

A Színházi Adattárban közel 60 szerep található a neve mellett.

Fila Balázs (József Attila Színház)

Fila Balázs a Színház- és Filmművészeti Egyetem elvégzése előtt három évadot a kaposvári Csiky Gergely Színháznál töltött. Az egyetemen 2005-ben szerzett diplomát operett-musical szakon, Kerényi Imre osztályában. Az egyetem elvégzését követően a Budapesti Operettszínházhoz szerződött, 2008 óta pedig a József Attila Színház tagja.

A Színházi Adattárban több mint 80 szerep található a neve mellett. 2017-ben Kaló Flórián-díjat, 2022-ben Sztankay István-díjat kapott.

Nagy Cili (Weöres Sándor Színház, Szombethely)

Nagy Cili színésznő Pécselyen nőtt fel, majd 1997 és 2000 között a zalaegerszegi Nádasdy Kálmán Színészképző Stúdió növendéke lett, amelynek köszönhetően kisebb szerepeket kapott a Hevesi Sándor Színházban. 2002 és 2006 között végezte el a Színház- és Filmművészeti Egyetemet Lukáts Andor és Jordán Tamás osztályában. Egyetemi gyakorlatát a Budapesti Kamaraszínházban töltötte, majd 2006-tól 2008-ig között a Nemzeti Színház tagja volt. Később játszott a Budaörsi Játékszínben, 2010 óta pedig a szombathelyi Weöres Sándor Színház tagja. A színészet mellett rendezéssel is foglalkozik.

A Színházi Adattárban közel 100 szerep található a neve mellett. 2014-ben megkapta a Holdbeli csónakos díjat és az Opel Különdíjat.

A szavazatok a Kaszás Attila-díj honlapján, ide kattintva adhatók le.
A Kaszás Attila-díjat Pokorni Zoltán, a XII. kerület, Hegyvidék polgármestere és Szűcs Gábor, a Mozaik Művészegyesület elnöke alapította 2008-ban a magyar kultúra napja alkalmából. Az alapítók a díjjal a magyar ajkú színművészek méltó szakmai és emberi elismerésén túl Kaszás Attila szellemi hagyatékának ápolását tűzték ki célul, hisz a fiatalon elhunyt színész mindig komoly szerepet vállalt azon társulatok igazi közösséggé formálásában, ahol dolgozott.
A díj odaítélésének egyik fő kritériumaként a kiemelkedő mesterségbeli tudás és művészeti teljesítmény mellett az adott társulatban vállalt tudatos közösségépítő magatartást jelölték meg az alapítók. A díjazott személyét a magyarországi és határon túli, állandó társulattal rendelkező kőszínházak, valamint a jelentősebb alternatív színházi műhelyek tagjai maguk közül választották az eddigi években.
A cél az volt, hogy ne zsűri vagy kuratórium döntsön a díjazott személyéről a kétfordulós szavazáson, hanem maguk a színészkollégák. Az első fordulóban a szavazók egy, a saját társulatukhoz tartozó színművészt jelölhettek meg, majd így a második fordulóba bejutott határon túli és magyarországi színészek titkos szavazással dönthettek a nyertesről. 2012-től kezdődően az eddig kétfordulós eljárás kibővült: már nemcsak színészek szavazhatnak, hanem az utolsó, harmadik körben a közönség szavazatai döntenek a díjazott személyéről az interneten, telefonon és SMS-ben leadott voksaikkal.
A díj minden évben egy litográfia, amelyet Kaszás Attila ihletett. Az alkotás Somorjai Kiss Tibor grafikusművész, egyetemi tanár, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Grafika Tanszék vezetőjének munkája. A díjhoz tartozik ezen felül minden évben pénzjutalom is, amely a Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint a Raiffeisen Bank jóvoltából 2023-ban 1.500.000 forint. A díjátadó ünnepséget 2023. december 5-én rendezik a Vígszínházban.

Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu